Jony Ive előléptetést kapott

UP 2015.05.26. 11:36 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 3 hozzászólás 291

Jonathan Ive még fontosabb szerepet kap az Apple-nél. Az iPhone-ok és az iPadek külleme mögött meghúzódó dizájn-nagyágyú, a dizájnért felelős alelnökiből egy újonnan létrehozott vezető tervezői pozícióba lép, közölte egy memóban Tim Cook, vezérigazgató. 

Apples-Jonathan-Ive-in-20-001_640x

“Jony az egyik legtehetségesebb és legműveltebb tervező a generációjában, és elképesztő 5000 termék és szabadalom fűződik nevéhez” – mondta Cook. “Az új szerepe jobban tükrözi munkakörét, amit már egy ideje betölt az Apple-nél.” Már most is Ive felel az Apple termékek fizikai megjelenéséért, akárcsak az Apple szoftverek user inteface-einek megjelenéséért is. A megnövekedett hatáskörével több lehetősége nyílik majd arra, hogy az Apple birodalom más részeinek tervezésére is figyelmet fordítson, úgy mint az Apple Store-okra, a termékek csomagolására és a cég hatalmas űrhajó alakú központjára, mely várhatóan 2017-ben nyitja meg kapuit.

Egy a The Telegraph-nak adott interjújában – amiből először szerezhettünk tudomást az új, csak Chief Design Officernek (CDO) nevezett pozícióról -, Ive elmondta, hogy az új campusban az első általa tervezett dolog az az egyedi munkaasztal, amelyet egyetlen gombnyomás segítségével fel és le mozgathatnak a dolgozók. Így már biztosan senkinek nem kell majd aggódnia magassága miatt. Annak érdekében, hogy Ive-nak minél több ideje legyen nagy dolgokat megálmodni és tervezni, két munkatárs veszi át korábbi vezetői teendőit. Richad Howarth lesz az ipari formatervezés alelnöke, Alan Dye pedig a felhasználói felületek tervezéséért felelős alelnök. A változások július 1-jétől lépnek életbe.

iveutodai

A fentebbi képen balról az új UI fejes Alan Dye található, aki az Apple Watch felhasználói felületével robbant be a köztudatba. Jobb oldalt Richard Howarth az új ipari tervezési főnök áll, aki kulcsfontosságú szerepet játszott az iPhone megvalósításában ez első prototípusoktól egészen az első telefon 2007-es megjelenéséig.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Bristol - 2015.05.26. 19:45

    Kicsit tul van emelve barátunk, de kétség nélkül sokat érdemel. Régen azt hittem túl értékelik, aztán megtudtam hogy valódi tettek vannak mögötte.

  2. Mukiens - 2015.05.26. 20:49

    Tényleg nagyon tehetséges ez nem vitatható, de azért nem lenne rossz ha valaki néha felülbírálja amikor a dizájn a komfort rovására megy.

  3. Fehérsólyom - 2015.05.29. 22:09

    Egyéb érdemeit nem látom át. De ez a flat design nagy melléfogás. Úgy két év múlva nagy újdonság lesz hogy újra megjelennek majd szép, árnyalt, fotorealisztikus ikonok.

Szólj hozzá Te is!