A hét folyamán a Samsung Galaxy S6 Edge készülékét tesztelték – az eredmények azt mutatták, hogy a telefon ugyanakkora erő alatt hajlik meg, mint az iPhone 6 Plus, ezzel igencsak kínos pozícióba került a dél-koreai telefon-nagyhatalom.
A Galaxy S6 Edge és az iPhone 6 Plus is pontosan 110 font, azaz 49 kg alatt hajlott meg – mutatta a SquareTrade nevű külső garanciacég által lefolytatott vizsgálat. Az iPhone-nal ellentétben, – ami épp csak meghajlott – az S6 Edge képernyője el is törött.
Ez meglehetősen kényelmetlen helyzetbe hozta a Samsungot, főleg mivel a cég egyike volt azoknak, akik kritikus véleményüket hangoztatták az iPhone 6 Plus elhajlásáról szóló pletykák megjelenésekor. Most ugyanabban a szituációban találta magát a dél-koreai gyártó is. A SquareTrade a HTC új készülékét, a One M9-et is tesztelte, ami 120 lb, vagyis 54 kg nyomás alatt teljesen összetört.
A Trade azt nyilatkozta, hogy az eredmények nem feltétlenül nevezhetőek Bendgate 2-nek, azonban még az Apple tavalyi PR botrányánál is rosszabb hatással lehetnek az eredmények a Samsung rajongóira. “Egy meghajlott telefon helyett tele lesz majd a zsebük üvegszilánkokkal”.
Igy járhat aki tepsit vesz :)
Jó sütőben kell tartani ;)
Oriasi….a 40kilos unikurvaknak jo lesz!!nekik nem kell izgulni hogy eltorik a telcsi
Nahát, hogy mik vannak???
Kiváncsi lennék a Samus felhasználók véleményére!
Na most Ukrajnának a Samosok hahahahah:)
Ez az egész baromság már az iPhone eseteben is nevetséges volt.
Csak azt sokkal részrehajlóbban írtátok meg.
Értelmes ember az ilyen baromság okkal nem foglalkozik.
Nagy az isten állatkertje. Meghajlik a telefon erő hatására. Hogy mik vannak?
Kéne még több releváns teszt.
Melyik telefonhoz ragad jobban a rápöckölt fika?
Melyik telefonnak nagyobb a midiklorián tartalma?
Melyik telefon izzik fel 4 attoszekundum alatt fényesebbre a Cern részecskegyorsítóban?
Megannyi fontos kérdés…
40kg a mertani kozepenel kis feluleten eloszolva. Ha ezt fenekkel mernek, nem olyan szar
Ja es ne vegyen senki mobiltelefont, ha présgép alatt akarja tartani.
Vajon azt kibírja ha anyósom ráül?
Anyós vs Telefon:DD
Ez egy nevetséges baromsag , az a hülye aki erre energiát pazarol .
6 Plusom van de nem azért vettem hogy állat módjára azon tapossak vagy feküdjek!!