Egyáltalán nem lassabb az iPhone 4S az iOS 8 alatt

HusztiD 2014.09.29. 11:28 Apple, iOS, iPhone 27 hozzászólás 5 050

iphone-4s-ios-7.1.2-vs-ios-8.0.2

Amikor tavaly megjelent az iOS 7, akkor nagy botrányt okozott az iPhone 4 tulajok körében. Eleinte nagyon lassú volt a rendszer, sok idő volt, mire betöltötte a programokat, ezáltal sokan már lemondtak a hetedik főrendszerről. Hónapokkal később pedig megérkezett a 7.1-es iOS, amelynél már érezhető teljesítménybéli különbségek voltak.

Ennek kapcsán nem is csoda, hogy féltek az iPhone 4S felhasználók, hiszen az iOS 8 rendszer még támogatja a már három éve megjelent telefont. Készült egy friss videó, ahol két 4S-t hasonlítanak össze: az egyiken a 7.1.2, a másikon pedig a 8.0.2-es rendszer fut. Mint ahogyan látszik, nagy különbség nincs a két telefon között, hiszen nagyjából egyforma idő alatt indítják el az alkalmazásokat. A Geekbench tesztek alapján pedig csupán minimális eltérés van a két verzió között, így gyakorlatilag elenyésző teljesítménybeli különbség van a két szoftver között.

Ha valaki pont emiatt nem frissítette volna az iOS 8-at, akkor az most nyugodtan megteheti, ugyanis szinte semmit sem fog érezni a sebességkülönbségből. Bizonyos készülékeken azonban tapasztalható lehet lassulás ez viszont egyéni használattól függ.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

27 hozzászólás

  1. Ixos - 2014.09.29. 11:42

    Haaaat…
    4s-em van, de ez a video alapjan inkabb odazom a frissitest.
    Az, hogy a Benchmark pontjai minimalis elterest mutatnak meg nem sokat jelent.
    Viszont az alkalamazasok inditasa es bezarasa kozott zavaroan nagy a kulonbseg!

    Azert koszonom a videot, mert igy legalabb kepbe kerultem!

  2. co - 2014.09.29. 11:56

    Ha hívnak és felveszem, várni kell 1-2 másodpercet mert egyébként a fülembe csörög a telefon.

  3. Joci - 2014.09.29. 12:11

    Hello mindenkinek co ezt én is tapasztaltam már kicsit furcsáltam is

  4. Papamaci - 2014.09.29. 13:04

    A személyes tapasztalatom az, hogy bizony lassabb lett a 4s, méghozzá nem is kicsit. Elhiszem, hogy egy lepucolt készüléken a videóban látott az eredmény, de ha vannak háttérben futó alkalmazások, akkor eltűnik ez a “gyorsaság”. Én sajnálom, hogy feltettem az IOS8-at.

  5. Marosi - 2014.09.29. 13:42

    Co. Nekem az 5s-em is ugyan ezt csinálja:(

  6. Zozo72 - 2014.09.29. 14:08

    Hát azért elég nagy, szemmel is látható különbség van a kétféle op rendszeren az alkalmazások betöltődési ideje között.
    Amit meg a csöngésről írtatok néha az i6 is csinálja, úgyhogy szerintem az valami bug lesz megint.

  7. Tomi - 2014.09.29. 14:34

    Nekem meg amikor meg van nyitva egy progi barmi, ha hivnak csorog a telefon es 3-4 mp mulva jelzi a kinelzon hogy bejovo hivas.nagyon nagyon bugos az ios 8.0.2
    Nem is ertem komolyan hihetetlen….

  8. Wolo - 2014.09.29. 15:12

    Én még akkor felraktam a 4s-re az ios 8-at amikor megjelent. Nem nagyon voltam elragadtatva a gyorsaságától. Pár nap használat után szerencsére még bent voltam az időbe és visszatettem a 7.1.2-őt. Véleményem szerint nem érdemes élni a frissítési lehetőséggel annak akinek egy kicsit is számít a felhasználói élmény és persze a gyorsaság is. ✌️

  9. pytta - 2014.09.29. 15:33

    Sziasztok. 4s 16gb. A csörgés hiba nálam is jelentkezik. Minimális lassulás, de nem zavaró. Szerintem jobb lett. Megérte frissítés összességében.

  10. Szasza - 2014.09.29. 17:10

    5snél is van “füllbe”csörgés :(

  11. Apples - 2014.09.29. 17:38

    Ez nehany éve meg Android sajátosság volt! Remek!!! :(

  12. Jenci - 2014.09.29. 17:49

    4s és 5 ön is fülbecsörgés + face lefagy akadozik,én a 7-tel meg voltam elégedve. Ilyen hibák miadt jöttem át droidrol.remélem orvosolják minnél hamarabb.

  13. ledtamas - 2014.09.29. 18:21

    4S és 8.0.2 – nálam jol működők!

  14. Pubi - 2014.09.29. 18:36

    Nagyon megbántam, hogy feltettem a 8.0 verziót a 4s 64GB ra! Lefagy, lassú mint a dög, cseng de nem látni ki keres. Jött a 8.0.2 vártam a nagy változást! Semmi! Nem tudok safarin keresztül képet feltölteni, gépelésnél összecsúszott karakterek. Némításnál a kijelzőn többször megjelenik rezgés közben az áthúzott csengő… Szóval egy nagy rakás kaka! Aki nem frissített ne is tegye.

  15. Zozo72 - 2014.09.29. 19:33

    Na még egy hiba jött ki. Viber-t mikor elindítom és üzenetet szeretnék írni, akkor hiába tappantok az írás mezőbe, nem akar előjönni a billentyűzet, csak sokadszorra. És ezt minden egyes alkalommal eljátssza. Elég zavaró.

  16. Pubi - 2014.09.29. 20:14

    Egyébként szívesen odaadom tesztelésre a telefonom! Kivi lennék akkor mit mondana a tesztelő?

  17. Pubi - 2014.09.29. 20:35

    Zozo72

    A viberen jön egy üzi és hármat jelez! Megnyitod és lám egy van…. ez sem volt így :(

  18. csonti - 2014.09.29. 21:32

    4s en hibátlan a 8.0.2 kicsit talán lassabban nyit meg 1-2 alkalmazást de nem vészes.

  19. SirPiki - 2014.09.29. 21:38

    Szerencsére nekem ilyenek nincsenek!
    4S, 6.1.3!
    Mondjatok maradnak, de pont ilyen hibák miatt nem frissítettem.

    • aggressor - 2014.09.29. 23:09

      zsír az ios 6!!! nekem mégis cserélgetik garanciában a 4s-em mert ios 7 alatt is lassú! ez hogyan van akkor?

  20. Jenci - 2014.09.30. 20:50

    Most már marhára idegesít hogy úgy működik mint egy droid. Úgy lefagyott a telom hogy három perc múlva tért magához. Mindjárt kettéhajtom.

  21. Baro Marci - 2014.10.01. 01:55

    Nekem tetszik az ios8.0. Nem egy rakat fos, mint a 7.0 volt. Az csak bugokbol allt. Ebben mar van hasznalhato funkcio. Wohoo!

    • Z - 2014.10.01. 20:45

      Akkor szerintem egyedül vagy. Megjegyzem ez az iOS 8 valójában egy iOS 7 kiegészítésekkel és még több és sokkal inkább zavaró bug-gal.
      Egyébként az AppStore-ban úgy vettem észre, hogy a Geek oldalán többen is jelezték, hogy behal vele a készülék. Ők a Geek hibájának vélték ezt, de szerintem inkább ez is az iOS 8 bugja lesz. Erre utal az is, hogy a 3DMak-kal is lefagy. Androidon mind a kettő tökéletesen fut.

  22. Marosán Lilla - 2014.10.03. 08:22

    amióta letöltöttem az iOS8-at, majdnem hogy használhatatlan a telefonom, aminek egészen idáig semmi baja nem volt, alkalmazásokból kilép, lefagy, még a Beállításokba se tudok sokszor belépni, mert belép és egyből kidob. Ráadásul vissza se lehet állítani az előző op rendszert…
    Szóval irány a szervíz…sajnálom, hogy letöltöttem. :(

  23. megafreese - 2014.10.03. 12:57

    Gratulálok!!..megint semmi érdemleges..köszi a nagy semmit Apple..

  24. Echo - 2014.10.06. 16:01

    Nekem a 4s rendesen belassult,ahogy felraktam a 8.0.2 ,de a tesztvideón néhol feltűnően nagy a lassulás.

  25. jneszagi - 2014.10.19. 21:34

    Nekem 4s-em van, hibátlanul működik ios8-ast!

Szólj hozzá Te is!