Japánban az Asus lenyomta az Apple-t

HusztiD 2014.07.21. 13:00 Apple, Egyéb, iPad 2 hozzászólás 306

Legalábbis ez mind csak akkor igaz, ha a 2014-es év első felének az eladásait nézzük meg, mellyel a Nikkei állt elő. Ha pedig visszanézünk a korábbi hónapokra és évekre, akkor kiderül, hogy ez az első ilyen eset a japán piacon, ahol a híres számítástechnikai vállalat megelőzte az almásokat.

Ha a számokat és a megoszlásokat nézzük, akkor eléggé érdekes adatok derülnek ki. Az Asus 8 százalékos éves növekedést tudhat be magának, így az idei első félévben a piac 38.9 százalékát hódította meg. Ezzel szemben az Apple sem produkált rossz eladásokat a kontinensen, hiszen 36.4 százalékon álltak meg. A 7 colos táblagép japánoknál 20 ezer jenbe kerül az MeMo Pad, ami nagyjából 44 ezer forintnak felel meg, míg az Apple alternatívája ennek a duplájába kerül. Ha pedig az okostelefonok piacát vizsgáljuk meg, akkor ott már az almások teljesítettek jobban, hiszen ott 50 százalékos megoszlást tudhatnak a magukénak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. aggressor - 2014.07.21. 23:24

    at asus-nál ezért ott atehetség, hogy megszorongassa az applet. ők már akkor gyártottak pda-t mikor apple a fasorban sem volt, és a legjobb pda-i nekik voltak.

  2. Edgelaszlo - 2014.07.22. 09:47

    Egyszerűen jól sikerült eszközök az Asus Nexus széria darabjai, ráadásul nyomott áron, stock androiddal-ami sztem nem rossz, szemben a gyártók által telesz@rt androiddal- jól optimalizálva. Persze hogy szeretik…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.