Szeptemberben bemutatkozhat az iWatch

HusztiD 2014.06.07. 13:22 Apple, Egyéb 8 hozzászólás 1 278

A hét elején a WWDC alkalmával már megtudhattuk, hogy milyen szoftveres újdonságokkal áll elő a közeljövőben az Apple. Mivel már valószínűleg nem lesz semmilyen komolyabb esemény az iPhone 6 bejelentéséig, így újra megindultak a pletykák és a találgatások, a következő almás telefonokról, illetve a már régóta emlegetett okosóráról.

Brian White, a Cantor Fritzgerald elemzője a Computex rendezvényen szerzet tapasztalatai során érdekes információkkal gazdagodott, melyek a szóban forgó iWatch-ról szólnak. A hírek szerint Brian olyan beszállítókkal találkozott a kiállításon, melyeknek közük van az Apple okosórájának az alkatrészeinek előállításához. Ha hihetünk az értesüléseknek, akkor a hónap végén már megkezdődhetnek a tömeges gyártások, hogy akár szeptemberre már kiadhassák az új telefonok mellé az órát is egyidejűleg. Valószínűleg ez lenne az optimális időpont, hiszen a korábbi elemzések is őszre várják az órát, ugyanakkor nagyot is robbanthatna az Apple, ha egyszerre adja ki az órát és az új telefonokat.

Az eddigi szóbeszédek alapján az iWatch kerek formatervet kaphat, magát a készüléket pedig vezeték nélkül tölthetjük majd. Ezen felül esélyes, hogy két méretben érkezik: egy 1.3 colos női, és egy 1.5-1.7 colos férfi verzióban.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

8 hozzászólás

  1. LiEuTeNaNt - 2014.06.07. 18:42

    Muszáj lesz bemutatniuk, különben nem fog elég nagyot szólni!

  2. Tomi - 2014.06.07. 18:59

    Irjatok kiminden heten hogy szeptemberbe jon!:/

  3. Ibrick - 2014.06.08. 08:30

    Nyugi, szeptemberig meg ki lesz írva :)))

  4. Marcell - 2014.06.08. 16:26

    Októberben jön:D

  5. saaaXo - 2014.06.08. 21:57

    Amugy ez szep es jo de en azt mem ertem, hogy azt mondjak h szeptemberben erkezik. Namost mint tudjuk mikor apple bemutat valamit akkor legalabb 1 honap mig eljut hozzank ha nem tobb. Es ha szeptemberben adnak ki akkor mar be kellett vna mutatni. Juni kozepe van es sehol semmi es tudtommal a kozeljovoben nem lesz apple bemutato rendezveny :)

  6. saaaXo - 2014.06.08. 21:57

    Ugyan ez az iphoneval es ipaddel *

  7. Zoli - 2014.06.09. 10:26

    Nem lesz itt semmi csak ios8 es az uj osx!

  8. S - 2014.06.10. 09:34

    De az legalább lesz! :-)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.