A Foxconn szállítja le az 5.5, a Wistron pedig a 4 colos megrendeléseket

HusztiD 2014.05.29. 14:59 Apple, iPhone 9 hozzászólás 1 998

Korábban már felmerültek a hírek, melyek szerint a Pegatron gyártja le az Apple következő telefonjainak bizonyos részeit. Ezek után pedig az is kiderült, hogy 22%-kal nőtt a bevételük, ugyanis növekedett a feléjük leadott megrendelések száma. Pontos megoszlásokat még nem tudtunk, de most a DigiTimes értesülései alapján a Foxconn gyártja majd le a 4.7 colos iPhone-ok 70%-át, míg a maradék 30%-ot a Pegatron. Mindenféleképpen érdemes megjegyezni, hogy a forrás szerint az 5.5 colos modellt kizárólag a Foxconn szállítja majd le az Apple-nek. Ez többek között azért is érdekes, mert a korábbi pletykák alapján ez a modell lehet az almások csúcskészüléke, így vélhetően ebből sokkal kevesebb fog fogyni, mint a 4.7-es kistestvéréből. Továbbá a legújabb információk szerint az Apple ezek után is meghagyja a 4 colos készülékeket, melyeket ezentúl a Wistron munkásai fognak összeszerelni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. csab2 - 2014.05.29. 15:50

    Dögöljek meg ha értem, hogy minek egy 4,7″-es és egy 5,5″-es telefon egyszerre? Mondjuk szerintem nem is lesz kettő, csak egy.

  2. LALI - 2014.05.29. 15:56

    A képen az első az Iphone 5S
    a második az Iphone 6 5.5 colos
    a harmadik az csak kitaláció….

    • valaki - 2014.06.03. 21:05

      igazából a 2. is kitaláció, úgy sem lesz ilyen keskeny káva.

  3. Lvgaben - 2014.05.29. 20:47

    Remelem nem az 5.5os lesz a csucs keszulek, nekem nem kell ekkora…;( minimum hogy egyforna teljeistmenyuek lesznek

  4. Richárd - 2014.05.30. 06:16

    Ezért van még mindig iPhone 4-em mert már az 5-os is a én szemem egy pipong ütő. Lassan 4 éve használom és várok egy olyan készülékre ami tetszik de jelen állás szerint a következő 4évben is marad.

  5. Hami - 2014.05.30. 08:10

    Nekem is eddig a 4S ami a legszebb model. Igy én sem hiszem hogy váltok

  6. Izmos - 2014.05.30. 12:22

    Fuuu nagyon jol nez ki a telcsi ilyen vékony kerettel

  7. Motyon - 2014.06.01. 22:25

    Az 5,5 túl nagy sztem.

  8. Macsek - 2014.06.02. 06:26

    Miért kell tepsiket gyártani??? :(

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.