Játékok helyett mást kapunk a Nintendo-tól iOS-re

HusztiD 2014.01.30. 15:55 Egyéb, iOS 6 hozzászólás 1 261

Korábban már hallhattunk róla, hogy a Nintendo az Apple eszközeire is elhozhatja a klasszikusait, de erre azonban nem kerül sor. Azonban aggodalomra ne legyen ok, hisz a vezérigazgató, Iwata elmondta, hogy megpróbálnak valamilyen áthídaló megoldással szolgálni az okostelefonokra. Ez pontosan azt jelenti, hogy egy olyan applikációt kapunk majd, amelynek segítségével elérhetjük a Nintendo közösségét és a legújabb híreit egyaránt. Ezen felül az is kiderült, hogy a cég szeretné, ha ezek után is a konzoljaik lennének a fókuszban, így nem szeretnék hanyagolni ezt a platformot, annak ellenére, hogy rossz negyedévet zártak.

Január 27-én, hétfőn egy japán napilap értesülései szerint a Nintendo kiadott volna egy alkalmazást iOS-re és Android-ra, ahol a legújabb híreken kívül játszható minijátékok is integrálva lettek volna, azonban a cég gyorsan reagált az értesülésekre és nyilatkozott, hogy nem terveznek semmilyen hasonló alkalmazást sem kiadni az adott rendszerekre.

Szerintetek eljön egyszer az idő, amikor a Nintendo beadja a derekát és kiadja iOS-re is a klasszikusait? Ha igen, akkor melyik játékot látnátok szívesen telefonjaitokon és tabletjeiteken?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. Pötyi - 2014.01.30. 16:21

    Kirby,donkey kong! :DDDDDD

  2. q - 2014.01.30. 16:35

    eljön bizony. ők is tudják, hogy nem maradhatnak ki az app-buliból, ahhoz túl sok pénz van benne. egyébként meg, ha 10 euro lenne egy szaros mario (most a dosos mariora gondolok elsősorban, bár tökmind1 csak mario legyen) azt is megvenném. tuti attól félnek, hogy ha beköltöznek az app storeba, nem fogják tudni eladni a 3ds-t. ezzel azért vitatkoznék, a telefonom számomra sose fogja pótolni a jó öreg gameboyt, vagy a ds-t. ezeket a mai napig előveszem. sőt még a nintendo 64-et is. jó cucc a ps3, az xbox, de a nintendot semmi sem übereli. főleg a metroidot. azért 100 eurot is hajlandó lennék fizetni. METROIDOT AKAROK

  3. Bkyeti - 2014.01.30. 20:22

    Wii forever

  4. idoki - 2014.01.30. 22:20

    q amit írtál, azzal teljesen egyetértek :) !

  5. bagszi - 2014.01.31. 10:23

    Nem. A nintendo makacsabb és büszkébb annál hogy a játékait mobilra kiadja. Lesznek nintendos appok, de kizárt, hogy nintendos klasszikusokat mobilra kiadjanak.

  6. Gabor ioan - 2014.02.01. 02:20

    Hat inkább a szuper mariot

Szólj hozzá Te is!