Apple Keynote 2013 október összefoglaló

Dan 2013.10.22. 21:33 Apple, iPad, Kiemelt hírek 11 hozzászólás 1 309

Nem kisebb várakozás előzte meg az október 22-i újabb Apple-bemutatót sem, ami nem meglepő, hiszen volt is miért izgulni. Magyar idő szerint este 7 órakor legújabb táblagépei mellett, új MacBook Pro modelljeit is bemutatta az Apple.

Az új iPhone-ok első (nyító) hétvégén teljesített 9 milliós eladási számával kezdődött az Apple október 22-én zajlott médiaeseménye, melyet az immár szokásosnak mondható újabb mérföldkövek beszámolója követett. A fejlesztőknek már több mint 13 milliárd dollárt fizetett ki a vállalat, az App Store-ban fellelhető alkalmazások száma átlépte az 1 milliót, míg a letöltések száma pedig a korábbi májusi 50 milliárdos lépcső után, immáron több mint 60 milliárdnál jár.

Az alkalmazásokkal kapcsolatos beszámoló után természetesen fókuszba került az iOS 7 és a Mavericks is. Előbbiről kiderült, már több mint 200 millióan frissítették valamilyen iKészüléküket az új mobil oprendszerre, ami nagyjából a piacon lévő iOS-eszközök 64 százalékán fut. Az új OS X a korábbi opciókkal ellentétben most először egy teljesen ingyenes frissítés lesz, mely számos hasznos funkcióval, többek között új értesítési rendszerrel, a több képernyőt támogató mélyebb integrációval, és megújult keresővel érkezik.

Könnyebb, vékonyabb és gyorsabb MacBook Pro, és az erőmű Mac Pro

A korábbi pletykáknak megfelelően az Intel Haswell processzoraival bélelt MacBook Air és iMac modellek után az Apple ma este bejelentette a MacBook Pro retina kijelzős szériájának frissített változatát, melybe a többi modellhez hasonlóan már az Intel újabb lapkái kerültek. A 13 colos modellek lényegesen vékonyabbak és könnyebbek lettek, ám ezzel párhuzamosan jelentősen növeltek az akkumulátor kapacitásán, mely az Apple ígérete szerint 9 órányi hálózat független működését tesz lehetővé. Az 1299 dolláros kezdő árról induló új retinás MacBook Pro újdonsági közé tartozik még a 802.11ac szabványú Wi-Fi, ami háromszor gyorsabb kapcsolatot eredményez.

Frissült a 15 colos modell is, melybe már a Crystalwell Iris Pro nevű grafikus chipje került, valamint a kistestvérhez hasonlóan, ez is megkapja az újabb és gyorsabb Wi-Fi kapcsolatot biztosító 802.11ac szabványú portot. Ára ugyanakkor 1999 dollárról indul, de ezért az összegért már Thunderbolt 2-őt, 2.0 GHz-es Core i7 processzort, 8GB RAM-ot, és 256GB SSD-t is kapunk. Mindkét modell esetében a rendelések már a mai naptól megkezdődnek. Néhány rövid mondatot ejtettek a még az idei WWDC keretében prezentált erőműről, a Mac Pro-ról is. A konyhai kávéfőző ihlette asztali gép forgalmazása idén decembertől indul, olcsónak nem igazán mondható árcédulával. Az alapmodellért 2999 dollárt kell majd fizetni, de ezért gyakorlatilag egy kisebb űrállomás szerverparkját vihetjük majd otthonunkba.

Itt az iPad Air és a retinás iPad mini

A további újdonságok felfedése előtt Tim Cook további érdekes adatokkal szolgált, ezúttal már természetesen az iPad-vonallal kapcsolatban. Mint kiderült, a vállalat tabletjei hihetetlenül kelendőek, a felhasználók pedig imádják őket. Az Apple-vezér egy rövid visszatekintő erejéig elárulta, az első iPad piacra kerülése óta már több mint 170 millió táblagépet adott el a vállalat, ezzel párhuzamosan App Store-ban fellelhető iPad-alkalmazások száma pedig 475 ezerre nőtt. A számadatok mellett természetesen bemutatkoztak a vállalat újabb generációs modelljei, az új normál méretű iPad Air és a kisebb, végre retina kijelzővel bélelt iPad mini is.

A piaci értesülések szinte egytől egyik beigazolódtak, azt az egyet kivéve, hogy az ötödik generációs táblagép mostantól Air néven fut tovább, 20 százalékkal vékonyabb és mindössze 7.5 mm vastag lett. Az új hardver természetesen vadonatúj dizájnnal is párosul, ami egyébként az első alapos ráncfelvarrás mióta az iPad 2 piacra került 2011 májusában.

Ezen kívül nagyjából mindent megkaptunk amire vártunk: 64 bites A7 processzor, M7 motion coprocesszor, előbbi egyébként 8-szor gyorsabb és 72-szer jobb grafikai teljesítményt eredményez majd az előző chip-hez képest. Nincs viszont ujjlenyomat-olvasó se 8 megapixeles kamera. Helyette viszont van az iSight 5 megapixeles változata, FaceTime-ra alkalmas HD előlapi kamera, míg a 10 órás üzemidő és a 499 dolláros kezdőár megmaradt. Az új iPad Air ezüst, fehér és az iPhone 5S-nél debütált űrszürke változatban is elérhető lesz – mégpedig november 1-jétől.

A normál méretű iPad mellett természetesen megérkezett új iPad mini is, melybe a pletykáknak megfelelően a 2048 x 1536 felbontású retina kijelző mellé 64 bites A7 chip is került, melyet novembertől lehet majd megvásárolni 399 dolláros kezdőártól, ráadásul 128 GB-os változatban, fehér-szürke, valamint űrszürke-fekete variációkban is elérhető lesz. Ezzel egy időben az előző generációs 2012-es mini vételára 299 dollárra csökkent. Újdonság még az új táblagépekhez is választható színes Smart Cover-ek, melyek 39 és 79 dollár közti áron lesznek kaphatók.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

11 hozzászólás

  1. 007 - 2013.10.22. 21:53

    Mac mini, MacBook Air, MacBook Pro

    iPad mini, iPad Air, iPad____

    Találóskérdés!!

  2. iAm - 2013.10.22. 22:03

    Ez az új mini qrva jó!!

  3. Mitula bati - 2013.10.22. 22:09

    Az AppStore-ban sokallom az egy milliárd alkalmazást.

    • Dan - 2013.10.22. 22:15

      köszi, javítva:)

  4. Tobi - 2013.10.22. 22:17

    Igen, az App Storban nem 1 milliard applikacio van, hanem “csak” 1 millio….

  5. Zsolt - 2013.10.22. 23:18

    1 milliárd, érdekes :-)))

  6. Boxoló - 2013.10.22. 23:34

    Nem lett touchid ès arany színû ipad… Ezzel is mellè fogott az Apple mint az 5c-vel… No se baj, majd jövôre ràncfelvarràskènt…

  7. iMarc - 2013.10.23. 10:14

    No akkor úgy látom marad az iPad 3
    Pedig vártam az újat, s a Touch ID-t. Ez kimaradt :( Az űbergyors procival viszont semmit nem tok kezdeni. Net, irodai munka vhogy nem igényli.

  8. Geri - 2013.10.23. 12:19

    iPad 4et nem éri meg lecserélni.

  9. iMarc - 2013.10.23. 16:28

    De nem ám.

  10. András - 2013.10.24. 11:23

    Az iPad minit se érdemes lecserélni

Szólj hozzá Te is!