iWatch koncepciók – Te melyiket választanád?

KeleMan 2013.10.14. 21:30 Apple, Egyéb 31 hozzászólás 1 820

iWatch – Egy szó, amit az Apple fanatikusok alkottak meg. Egy termék, amely talán nem is létezik még. Egy elképzelés, melyre milliók várnak. Az Apple pedig csendben alkot…

A minap egy kedves ismerősömmel beszélgettem és rákérdezett erre az Apple kütyüre, mármint az iWatch-ra. Kérdezte, hogy milyen. Elmondtam neki, hogy még meg sem jelent, meg hogy vajmi keveset lehet róla tudni, hogy egyáltalán milyen is lesz. Visszakérdezett, hogy “Akkor egyáltalán miért beszélnek róla az emberek, ha nem tudnak róla semmi konkrétumot?”

És erre tényleg nem tudtam mit válaszolni. Jöhettem volna az “Apple életérzéssel”, meg hogy az emberek szeretnek pletykálni, várni valami újdonságra, amely színt vihet az életükbe. És igen, a legtöbb ember ezt várja.

Az Apple anno 2007-ben az iPhone bemutatásával nagyon magasra tette a lécet. Olyan történelmi dolgot műveltek, mellyel letarolták a mobilpiacot. 2010-ben aztán jött az iPad, ami bár ugyanakkora siker lett, de mégsem durrant akkorát.

Most viszont mindenki az iWatch karórát várja, hogy az Apple talán újra fog valami hatalmasat alkotni. De vajon mi lesz az újdonság? Sokan az iPhone 5S készülékben debütált új M7-es segédprocesszort sejtik a dolgok mögött. Mármint, hogy ez lehet majd a későbbiekben az iWatch egyik alapja.

Az új M7 segédprocesszor ugyanis olyan, mintha az A7 chip egyik segédje lenne a mostani iPhone 5S-ben. A feladata, hogy a gyorsulásmérő, a giroszkóp és az iránytű által továbbított mozgásadatokat mérje. Eddig ezek a számítási feladatok ugye az A4, A5 és A6-os chipek dolga volt, de az M7 ezeket mostantól hatékonyabban látja el és ami a legfontosabb, hogy az akkut is sokkal jobban kíméli.

Az M7-es chip továbbá azt is tudja, hogy épp vezetünk vagy csak gyalogolunk. Az Apple térképe az iPhone 5S-nél ebben az esetben át is vált vezetésről gyalogos nézetre. A későbbiekben pedig még akár az életfunkcióinkat, a szívverésünket vagy épp a testhőmérsékletünket is monitorozhatja. És akkor már valóban lesz értelme egy digitális karórának.

Állítólag 2014-ben érkezik. Addig is tekintsünk meg pár koncepcióképet, mert elképzelés az akad bőven. Te melyiket választanád?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

31 hozzászólás

  1. Jenci - 2013.10.14. 21:39

    Állatul néznek ki

  2. Superstar - 2013.10.14. 21:49

    Több nagyszerű koncepció is van. Órákból is van több fajta, Iwatch-ból miért ne lehetne? :)

  3. 007 - 2013.10.14. 22:22

    Bejön:7,13,14,19,29,21,27

  4. Norberto - 2013.10.14. 22:49

    Nekem a 24.

  5. Áron - 2013.10.14. 22:51

    Tudom nem ide tartozik, csak most láttam a MiK oldalán, hogy komoly kis programot szerveznek az iPad Eventhez. Ti nem szerveztek valamit esetleg a szokásos közvetítésen kívül?

  6. Diana - 2013.10.14. 22:58

    Az utolsó fehér olyan, mint egy karperec… Like!

  7. Boseman - 2013.10.14. 23:04

    Ez egy ökörség ,egy órának az időt kell mutatni ,nem wifizni ,facebookozni ,meg emailokat olvasgatni … ez tipikusan a kamaszoknak készül ott toporzékoljanak a szüleiknek ,hogy vegyen nekik ilyet…

  8. Kor94 - 2013.10.14. 23:11

    Mikor jelenik meg??:)

  9. Stewie - 2013.10.14. 23:23

    Csoda lett volna ha egyszer az eletben nem jön egy olyan hozzászolás barmilyen cikkhez ahol legalabb egy ember nem fikazna le a dolgokat..

  10. zsolt - 2013.10.15. 00:45

    Annak idején a mobilokra is azt mondták, hogy ökörség, tisztelet a kivételnek….

  11. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.10.15. 05:55

    Sok fantázia nincs bennük. És ez nem fikázás, tényleg nem tudtak felülkerekedni a további termékeken. A legtöbb koncepció vagy túl merev vagy olcsó karkötő hatású. Szerintem már így is túlságosan rabjai lettünk a technikának: vezetés közben pl. állat kockázatos és veszélyes lesz… Túl messzire mennek ezzel, és a világot rossz irányba viszik.

  12. Fasirt - 2013.10.15. 06:04

    Őszintén? Túl hivalkodó mind… Olyasmi megoldás lehetne elfogadható, amely egy hagyományos vastagpántú bőrkarkötőre hasonlít átlátszó kijelzővel a felületén. Amely mondjuk ha aktív, akkor megjeleníti Jony Ive kisfia által rajzolt Safari ikont…
    De a túl üveges és aluminiumos megoldás egyszerűen gáz. Arról nem is beszélve, hogy ilyen anyagválasztásnál jönne az allergia-gate jelenség. Futásnál a verejtéked érdekes dolgokat művelne egy aluminiumos fülettel együttműködve…
    Szóval szerintem bőr (hírek: “Az Apple megkőzelítőleg 1,5 millo menyétet mészárolt le… :-)), észrevehetetlen megjelenítő felülettel, amely csak használatkor aktív… A 4. kép hasonló…

  13. Rivett - 2013.10.15. 06:19

    Az elso ketto!de mind nagyon erdekes,cool!

  14. franco - 2013.10.15. 07:13

    Nekem a 7., és a 22. tetszik.

  15. Krissz69 - 2013.10.15. 08:30

    7-es és 20-as!

  16. András - 2013.10.15. 08:40

    Attól félek, hogy egyszer a technológia fontosabb lesz, mint az emberi kapcsolatok. Lesz a világon egy generációnyi idióta.

    Albert Einstein

  17. pavornocturnos - 2013.10.15. 08:48

    7,20 ✌️

  18. James - 2013.10.15. 08:49

    Ami durranás lesz az a kis méretű hajlított kijelző+hologram kivetítés. Na az lesz az igazi Face Time.

  19. Bandita - 2013.10.15. 08:55

    Csak ne az ios-7 legyen rajta:-D

  20. Apple01 - 2013.10.15. 13:54

    Én valahol azt várom, egyben remélem, hogy az Apple nem áll be a sorba az okosóra piacon, hanem jól ledöbbenti a világot majd akkor, ha kiderül, hogy az iWatc, az nem okosóra lesz, hanem az Apple képernyős TV.készüléke….

  21. Sztázi - 2013.10.15. 14:52

    Nagyon superek!!:)

  22. Roli - 2013.10.15. 16:40

    Én maradok a Rolex Cosmograph Daytonánál.

  23. Építész - 2013.10.15. 17:17

    Boseman és András: nem is írom le, mert csak azt írnám amit írtatok.
    Ez a buta kamaszoknak van kitalálva.
    Egy üzletember Rolexet, Pateket, IWC-t hord, nem ilyen műanyag vackot.
    Egy tárgyaláson az ember cipőjét, majd az óráját, aztán a ruháját nézik meg.
    Ha egy ilyet vennék fel kiröhögnének, és nem vennének komolyan.

    Ez megint a szülők lehúzása. De az a szülő se komplett aki meg fogja venni.
    Majd lesz mit lopkodni a sulikban.

  24. Giomboo - 2013.10.15. 18:01

    13,14 szerintem

  25. Darth - 2013.10.15. 18:27

    Ha egy olyan pánt lenne amilyen van a rolexnak meg az ilyen márkásabb órálnak akkor nem nézne ki rosszul, csak jól meg kell tervezni

  26. Roli - 2013.10.15. 21:08

    Sajnos a múltkor valami facebookos reklámban láttam a mostanság igen népszerű icewatch nevű kompozíciót, a számlapja telkesen a Rolex Submariner volt, csak cuki rózsaszínben. Azt hittem elhányom magam. Ha lehet inkább ne tegyenek Rolex csatot, szíjat stb. egy ilyen kütyüre. Mert ez nem óra lesz, hanem egy miniatűr okostelefon. Az elnevezése is elég béna iWatch. Nem, ennek köze nincs az órákhoz. Inkább SmartWristnek vagy iWristnek kelle hívni. Szerintem.

  27. 007 - 2013.10.15. 23:00

    Hát, mindig is lesznek akik Szokol rádión hallgatnak Bartókot :D

  28. H.Attila - 2013.10.16. 00:16

    Mind szánalmas.
    Már leírta más mit nevezünk órának….

  29. Rudex1 - 2013.10.20. 22:16

    Egy baj van.Ugyanis ez már létezik,csak egy ember ezt elnevezte iWatch-nak és csinált egy grafikus képet.És az emberek mindig az újat szeretik,legyen az akármi.Az Ipod Nano-hoz (a kissebb) lehet kapni egy bőrszerű tartót a készülékhez amibe ha belerakod berakod az órát rá és kész!

  30. Darth - 2013.10.21. 14:19

    Igaz

  31. Laci - 2013.11.09. 19:59

    7

Szólj hozzá Te is!