Bővül az iTunes rádiót támogató országok listája

Dan 2013.10.08. 21:18 Apple, iTunes 9 hozzászólás 2 021

Biztos forrásokra hivatkozva állítja a Bloomberg, hamarosan újabb országokat von be az Apple nemrég indult iTunes Radio szolgáltatásába. A hazai rajt – ha egyáltalán lesz – 2015-ig biztosan nem várható.

Az Egyesült Királyságra és Kanadára is kibővíti az egyelőre csak az USA-ban elérhető iTunes Radio szolgáltatását az Apple – adta hírül a Bloomberg. A lap megbízható forrásaira hivatkozva azt írja, 2014-ig további országok is csatlakoznak majd a meglévőkhöz, sőt, nem hivatalos információk szerint a vállalat már megszerezte a zeneszolgáltatás nemzetközi szintre való emeléséhez szükséges licenc-szerződéseket is.

A lap biztos forrásokra hivatkozva azt is tudni véli, hogy Kanada és az Egyesült Királyság után jövő év elejéig Ausztrália, Új-Zéland, illetve az egyes skandináv országok is felkerülnek majd a kompatibilis országok közé, majd ezt követően 2015 végére további száz országra, így köztük vélhetően Magyarországra is kibővítik a szolgáltatást.

Bár az Apple egyelőre mélyen hallgat, források szerint már több mint 11 millió felhasználó vette igénybe az iTunes rádiót csak a megjelenést követő első öt napban, ami voltaképp egész jónak számít, ha azt nézzük, hogy a szolgáltatás egyelőre kizárólag az amerikai iOS felhasználók számára érhető el.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg az SZTE másodéves kommunikáció valamint mobil és közösségi média szakos hallgatója. Tech őrült és apple fanatikus. #wannabejournalist.

9 hozzászólás

  1. Atesz - 2013.10.08. 21:37

    Rettentő fontosnak tartom az ájtúnsz rádiót… Nem is tudom hogy birom ki 2015-ig nélküle!

  2. A pesszimista - 2013.10.08. 21:50

    Könnyen!

  3. Geri - 2013.10.08. 21:55

    Én nagyon szeretem! De tényleg!

  4. 007 - 2013.10.08. 21:56

    szerintem nagyon jó dolog. napi rendszerességgel használom egy us accountal. Az elején én is azt gondoltam hogy ócska de miután ,,alkalmazkodott hozzám” a több ilyen lejátszása és a tiltó gomb nyomogatása által nagyon prón streameli azt, amilyen zenét hallgatni akarok. A reklámok meg egy vicc, óránként 30mp-ben reklámozzák hogy töltsem le ezt meg azt(bemondják, és az album képét mutatják egy Buy on iTunes gombbal).

    Szóval én szeretem, csak kicsit macerás hogy át kell jelentkeznem mindig.
    Már várom az osztrák megjelenést!

  5. Tamaci - 2013.10.08. 23:22

    A magyar Siri számomra sokkal jobban hiányzik….

  6. Atu - 2013.10.09. 00:37

    Én meg elvagyik Siri csendben…

  7. Jzoli - 2013.10.09. 00:38

    Nálam iPad 2 van iTunes rádió meglepődtem… És teljesen jól működik meg magyar. Cheat the system.

  8. Zoli - 2013.10.09. 08:18

    De mégis, mikortól lesz Angliában? Valaki írja már meg! Köszike

  9. Tomi - 2013.10.09. 13:29

    Nem szeretem az Itunes radiot. Amerikában vagyok és a Pandora nevű app ugyanerre szolgál csak sokkal jobb és kidolgozottabb…

Szólj hozzá Te is!