Apple 2013 Q3 – 14,6 millió iPad, 31,2 millió iPhone, 3,8 millió Mac

KeleMan 2013.07.24. 13:35 Apple, Egyéb 8 hozzászólás 489

Az Apple a tegnapi nap folyamán közzétette a 2013-es évi Q3-as eredményeit. Az áprilistól júniusig tartó időszakban ismét rekordot döntött az almás vállalat. De csak az iPhone eladások tekintetében, minden többi termékének eladása csökkent az előző évi hasonló időszakhoz képest. De lássuk számokban ez mit is jelent. Az Apple ezen negyedévi teljes forgalma 35,3 milliárd dollár volt, ami csupán 0,1 %-os emelkedés az egy évvel előző forgalomhoz képest. Ettől függetlenül még mindig 6,9 milliárd dolláros profitot realizáltak.

Természetesen az eredmények elmaradnak az előző negyedéves eredményektől, valamint már most drámai hangulatot eredményeztek az elemzők körében is, mivel az előrejelzéseiket nem váltotta be az Apple. Köszönhető mindez annak, hogy idén tavasszal nem volt új iPad megjelenés, így nem volt mi feltornázza a tavaszi hónapokat.

Kattints a képre a nagyításhoz!

A 35,3 milliárd dolláros forgalom elmarad tehát az előző negyedéves 43,6 milliárdos összeghez képest, sőt a nyereség is mindössze 6,9 milliárd az előző 3 hónap 9,5 milliárd dolláros profitjához viszonyítva. Viszont ha az előző év hasonló időszakát nézzük, tehát a 2012-es év Q3-as eredményeit, akkor sincs túl sok oka az örömre a cupertinóiaknak, hiszen csak 0,1%-os volt az emelkedés.

Ebben a negyedévben az Apple 31,2 millió iPhone készüléket adott el, ami 28%-os növekedést jelentett az előző évihez képest. Ugyanakkor iPad készülékből csak 14,6 millió fogyott, ami 15%-os csökkenés az egy évvel ezelőttiekhez képest. Macből 3,8 milliót értékesítettek, ami szintén 5%-os csökkenést jelent, míg az iPod eszközökből 4,57 millió darab talált gazdára, mely tekintélyes 30%-os esés.

CUPERTINO, California—July 23, 2013—Apple® today announced financial results for its fiscal 2013 third quarter ended June 29, 2013. The Company posted quarterly revenue of $35.3 billion and quarterly net profit of $6.9 billion, or $7.47 per diluted share. These results compare to revenue of $35 billion and net profit of $8.8 billion, or $9.32 per diluted share, in the year-ago quarter. Gross margin was 36.9 percent compared to 42.8 percent in the year-ago quarter. International sales accounted for 57 percent of the quarter’s revenue.

The Company sold 31.2 million iPhones, a record for the June quarter, compared to 26 million in the year-ago quarter. Apple also sold 14.6 million iPads during the quarter, compared to 17 million in the year-ago quarter. The Company sold 3.8 million Macs, compared to 4 million in the year-ago quarter.

Apple’s Board of Directors has declared a cash dividend of $3.05 per share of the Company’s common stock. The dividend is payable on August 15, 2013, to shareholders of record as of the close of business on August 12, 2013.

“We are especially proud of our record June quarter iPhone sales of over 31 million and the strong growth in revenue from iTunes, Software and Services,” said Tim Cook, Apple’s CEO. “We are really excited about the upcoming releases of iOS 7 and OS X Mavericks, and we are laser-focused and working hard on some amazing new products that we will introduce in the fall and across 2014.”

“We generated $7.8 billion in cash flow from operations during the quarter and are pleased to have returned $18.8 billion in cash to shareholders through dividends and share repurchases,” said Peter Oppenheimer, Apple’s CFO.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

8 hozzászólás

  1. iGnoom1548 - 2013.07.24. 15:04

    Szegények…

  2. HunXPlayboy - 2013.07.24. 16:54

    Nem szoktam beszólni helyesírás vagy bármi hiba miatt. De nem Q3 hanem Q2. Ezt azért illene javítani. Egyébként jól írtok, hasznosak az infók és néha néha jó vitákat is gerjesztenek:)

  3. HunXPlayboy - 2013.07.24. 16:55

    Nem tudom hogy az ábrák is miert Q3at mondanak de éppen most vagyunk a Q3 felénél.

  4. dani - 2013.07.24. 18:59

    Amerikában ez a Q3. A pénzügyi év ott nem január-február, hanem október-szeptember.

  5. dani - 2013.07.24. 19:00

    *január-december, de a lényeg érthető.

  6. AttrieBoot - 2013.07.25. 09:05

    Most komolyan. Nem kell a képek nagyíthatósága, igaz?! Szerkesztők megnézik egyáltalán a cikkeket telefonon??

    • Helme - 2013.07.25. 14:44

      Kedves Attila!

      A weboldalon lehet nagyítani a képeket, az iHungary alkalmazásban a következő frissítésben lesz elérhető :)

  7. L - 2013.07.25. 15:08

    No money ……

Szólj hozzá Te is!