Újra kell kezdenie a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-nek a hitelfelvételi közbeszerzést

Helme 2013.05.07. 22:49 Egyéb 0 db 345

Megsemmisítette a közbeszerzési döntőbizottság a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. ajánlati felhívását, amelyben a társaság 5 éves futamidőre, 800 millió forintos fejlesztési hitel felvételét kezdeményezte hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárással; emellett a döntőbizottság 5 millió forintra bírságolta a társaságot – a határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg.

A bírság szokatlanul magasnak számít a döntőbizottság mai gyakorlatában. Az állami Nemzeti Mobilfizetési Zrt. adja az infrastruktúráját a parkolási díj, az útdíj, a vonatjegy és az egyéb mobiltelefonon fizethető szolgáltatásoknak. A cégbíróság 2012. november 19-én jegyezte be, de október 15-től már előtársaságként működhetett.

Idén március 20-án négy banktól – MFB, Takarékbank, K&H és OTP – kért ajánlatot a 800 millió forintos fejlesztési hitelre. Az ajánlattételi határidőt április 4-re tűzte ki, amelyet később április 19-re módosított. A hitelfolyósítás kezdő napja pedig július 1. volt. Az ilyen közbeszerzés indításáról értesíteni kellett volna a döntőbizottság elnökét, aki elbírálja annak jogszerűségét. Az elnök ebben az esetben jogorvoslatot kezdeményezett az általa irányított Közbeszerzési Döntőbizottságnál.

Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást ugyanis csak rendkívüli sürgősség esetén lehet alkalmazni, minden más esetben az ettől nyíltabb eljárásokból kell választani, azok pedig hosszadalmasabbak. A döntőbizottságnak azt kellett elbírálnia, hogy a rendkívüli sürgősség helytálló-e ebben az esetben. A társaság azzal érvelt, hogy a felügyelő bizottsága csak március 20-án hatalmazta fel a vezérigazgatót hitelfelvételre, miközben a határidő szorította a céget. Előtte állt egy négy és fél hónapos informatikai fejlesztés, amelyet májusban el kell indítani ahhoz, hogy szeptember végén működjön a rendszer.

A döntőbizottság szerint nem váratlanul állt elő a beszerzési igény, a feladatait már az alapításától ismerte a társaság, így már a múlt év október 15-től készülhetett a beszerzésre, de legkésőbb a cégbejegyzés napján – november 19-én – tudomása volt a szükséges beszerzésekről. Miután a tavaly december 10-én elfogadott idei üzleti tervében szerepelt az, hogy a fejlesztés csak hitelből valósítható meg, lett volna elég ideje egy nyíltabb közbeszerzés lefolytatására.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Szólj hozzá Te is!