Még mindig az Apple rendszerei a legbiztonságosabbak

Helme 2013.01.03. 10:37 Apple, iPhone 10 hozzászólás 1 079

A digitális biztonság kérdése napról-napra egyre fontosabb, hiszen olyan világban élünk, ahol az értékeink egy jelentős része plasztikkártyán foglal helyet, míg a személyes adataink is egy virtuális világ kartondobozaiban vannak elhelyezve. Éppen ezért nagyon sokan szeretnének másokat megkárosítani a digitális platformok igénybevételével. Az Apple mindig is élen járt, hogy kiszűrje rendszereiből a kártékony és ártalmas programokat, melyek akár adatlopásra is alkalmasak lennének. Ennek ellenére, azért mindent a vállalat sem tud kiszűrni, de a TidBITS szerint a vállalat elég jó úton halad biztonság szempontjából 

Rich Mogull az analizáló cég elemzője szerint az Apple rendszereiben minimálisak a hibák és a sebezhető felületek. Ha mégis akadnak, akkor az főként a külső, elterjedt segédprogramok miatt van, mint például a Java vagy éppen a Flash. De a jelentés kiemeli, hogy ezekre is odafigyel az Apple.

Az Apple összességében biztonságosabb és erősebb most, mint bármikor az elmúlt nyolc évben – írja a veterán biztonsági elemző Rich Mogull. Azt is megjegyezte, hogy az iOS6 annak ellenére tartja magát a Jailbreak ellen, hogy több mint 100 sebezhető rész van az operációs rendszerben. Az egyik ilyen hiba pont a napokban kapott nagyobb nyilvánosságot.

Mogull leszögezi, hogy a digitális biztonság üzembiztossága képes napok alatt megváltozni. Mégis a jelenlegi kilátások mellett amíg az Apple ilyen komoly erőfeszítéseket tesz, a Mac és az iOS felhasználók a lehető legnagyobb biztonságban vannak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

10 hozzászólás

  1. Tamaci - 2013.01.03. 10:56

    Ez természetes! Van, aki mást mond?:-D

  2. Csaba - 2013.01.03. 12:08

    Egyetértek az előttem szólóhoz!!! :)

  3. Nagy Zoltán - 2013.01.03. 13:21

    Ennyi:) bar a blackberryé is nagyon vedett … De nem vitatkozni akarok:)

  4. Lacika54 - 2013.01.03. 13:38

    Ez az egyik dolog amiért szeretjük…….

  5. Lacika54 - 2013.01.03. 13:40

    Csaba, nem szólóhoz hanem szólóval…..bocs, nem bírtam megállni…..

  6. Lacika54 - 2013.01.03. 13:42

    Vagy az egyetértek helyett csatlakozom……megint bocs….

  7. Lacika54 - 2013.01.03. 13:44

    Tudod Csaba, nyomdász az eredeti szakmám……

  8. Lacika54 - 2013.01.03. 13:54

    Ezért (is) szeretjük ……..

  9. Ágica - 2013.01.03. 22:54

    Biztonságos rendszer! Ja, és igaza van a Lacinak, nekem is bántja a szemem :P Ez olyan, mint a : “mi a bajod van” nektek nem hangzik furcsán?

  10. blabla - 2013.01.04. 15:06

    XDD már nem is merek irni :D imádom az IOS -t :)

Szólj hozzá Te is!