Microsoft: A Surface kijelzője jobb, mint az iPad Retina megjelenítője

KeleMan 2012.10.18. 20:32 Apple, iPad 8 hozzászólás 1 602

A Microsoft pár napja hivatalosan is bejelentette, hogy 2012. október 26-án érkeznek az új, Surface nevű táblagépei, valamint árakat is közölt, mely szerint a legkisebb modell már 499$-tól lesz majd kapható. Időközben a Microsoft egyik mérnöke, Steve Bathiche kijelentette, hogy a Microsoft Surface táblagépeinek “ClearType” kijelző, mely 1366×768-as felbontással rendelkezik sokkal szebb képet tár majd elénk, mint az iPad Retina kijelzője.

Azt nem tudjuk, hogy Bathiche egyáltalán fogott-e már a kezében akár egyet is az új iPad készülékből, de valószínűleg figyelmen kívül hagyta azt a rendkívül fontos tényt, hogy az iPad Retina kijelzője 2048×1536 felbontással rendelkezik. De tegyük fel hogy fogott, és jó szakember lévén tisztában van vele, hogy mit beszél.

Bathiche a Reddit egyik “Kérdések és Válaszok” fórumán rámutatott arra a tényre, hogy a ClearType kijelző működése közben a fény mennyiségét veszi alapul, mely hatással van a tükröződésre, ezáltal pedig a kijelző kontrasztarányára, ezzel pedig az emberi szem által érzékelt felbontásra. Állítása szerint a Microsoft táblagépének a kijelzője mindössze a fény 5,5-6,2%-át veri vissza. Az Apple  iPad készülékeinél ez a szám 9,9%. Persze mindez csak akkor működik, ha egy jól megvilágított helyen vagyunk.

Hát nem tudom, hogy a Microsoftnak ezzel mi volt a terve, de számomra az iPad pont azért egy remek készülék, mert az ultramagas felbontás által egyszerűen képtelen vagyok észlelni a pixeleket, és például este az ágyban, amikor már sötét van, kitűnő használni, híreket olvasni, videókat nézni, esetleg könyvet olvasni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

8 hozzászólás

  1. Blabla - 2012.10.18. 20:58

    Feldughassák maguknak a surfacet , már bocsánat a kifejezését de egy szakembertől elvárnám hogy nem próbál átverni minket , ezzel a nulla százalék alá helyezte azt az esélyt hogy valaha vegyek egy ilyen táblagép laptop keveréket , aminek amúgy nem látom értelmét most vagy táblagép et vesz az ember vagy laptopot , elsősorban a hordozhatósag , és a teljesítmény között kell vacilálni ami nem egyszeű . A legjobb ha mindkettővel rendelkezik az ember :D ui : még nem találkoztam olyan táblagéppel ami az iPad retina kijelzőjét felülmúlta volna , azért mert ilyen nincs ez a legjobb ezzel nem lehet vitázni a felbontás a lényeg !

  2. iMarc - 2012.10.18. 21:12

    A Microsoft, mint tudjuk sosem volt szégyellős ha hazudni, félrevezetni kellett.

  3. a.sebi - 2012.10.18. 23:27

    Nem vagyok egy ipad fan , sőt ùgy gondolom hogy sokkal jobb táblagépek vannak az ipadnél, amik már majdnem helyettesítenek egy laptopot….
    DE AZ IPAD KIJELZŐJE A LEGSZEBB A TAB PIACON, EZEN KÀR VESZEKEDNI…

  4. iLacko - 2012.10.19. 05:57

    Tipikus entalitas a kunkurenciat filazzuk es annk hatan torjunk uj piacra, szomoru hogy meg mindig itt tart a pr.

  5. Andrewyx - 2012.10.19. 07:37

    Kijelző mi?
    Arról nem beszélnek,hogy a surface bemutatóján,az egyszerű képek mappa megnyitásánál,úgy lefagyott hogy másikat kellett kézbe venni a folytatáshoz…
    Azért ez is elárul valamit,annyira nem biznak a saját termékükben,hogy tartalék van odakészitve.
    Nem véletlenűl.
    És ezek beszélnek kijelzőről?
    Talán elöször egy müködö oprendszert kéne csinálniuk.

  6. erdoke - 2012.10.19. 10:51

    Majd leteszteli a DisplayMate, mi pedig jól elballagunk oda, és elolvassuk. Egyelőre az új iPad kijelzője még mindig a legjobb mobil eszközbe épített darab cím tulajdonosa, ezt kell majd ugye elvennie a Surface WXGA pixelparádéjának. Kíváncsian várom…

  7. Mihi - 2012.10.20. 07:32

    Valóban a legszebb az ipad kijelzője, de nálam az ipad is fagyott már le párszor….videók lejátszásánál….szóval teljesen tökéletes masina nincs….attól tartok

  8. newyork - 2012.11.08. 05:05

    hello mindnkinek
    kiprobaltam new yorkban ezt a surface dolgot.
    nem rossz, nem rossz.
    alapvetoen jobb abban mint a pad, hogy minden szinten kommunikal az sd illetve micro sd kartyakkal, nincsen korlatozas.
    a boltban amikor kiprobaltam nagyon normalisak voltak az eladok, barmit kerdetem, mindenre probaltak azonnal valszolni.
    minden kerdesem amit feltettem rendesen megvolt valaszolva, nyilvan probalgattam hasonlitgatni a ket tablat egymashoz, de ez mar egy kicsit masik helyzet.
    amiben egyenlore meg jobb a pad, az szo szerint a kijelzoje.
    elegge jo szemem van es sajnos az a helyzet, hogy a surface, az szep meg jo felbontasa de egyenlore nem retina display.
    ez a csempe design is erdekes kicsit meg szokni kell, de teljesen mas az egesz mint a pad.
    igazabol nekem jobban tetszik mint a pad, pedig azert ezt is szeretem nagyon, folgr, hogy pad 3 rol irom most ezeket a sorokat egy zagg keyboardal, ami szinten megkonnyiti a gepelest de ezen az ipadon ugyerzem mar, hogy sajnos kicsit sok a korlatozas.
    szoval mind a keto jo, de szerintem a padra egyenlore sokkal tobbb az alkalmazas, viszont a surfacenek, meg emberbaratibb es jobb a rendszere a design-ja…
    most roviden csak enny.
    aki mielott egy ilyet venne azert nagypn jol gondolja at, hogy tulajdonkeppen mire is szeretne majd hasznalni, hogy megeri e? valtani…
    szerintem ebben az alapotban a ket gep egyenlo…
    sok sikert mindenkinek..
    PIP, in New York:-))

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.