Míg az Apple nem, a Google kedveskedett a magyar felhasználóknak

Helme 2012.08.19. 20:04 Apple, Egyéb 1 db 1 317

Elérhetővé vált a magyar hangalapú keresés az Android operációs rendszerű mobiltelefonok Google alkalmazásában, a program most már felismeri a magyar kézírást is – közölte a Google Magyarország az MTI-vel.  Azonban az almás tulajdonosok is örülhetnek igaz, az Apple nem jelentette be a magyarosított Sirit ezzel egy időben.

Kísérleti funkcióként a magyar kézírást is felismeri a program okostelefonon és tableten is, így a keresett szót, kifejezést akár az érintőképernyőre ujjal írva is meg lehet adni. Ez a szolgáltatás Android 2.3 rendszerű és újabb okostelefonokon, Android 4.0 rendszerű és újabb tableteken, valamint legalább iOS5-öt futtató Apple-készülékeken érhető el – bár a közlemény nem tér ki arra, hogy ezt hogyan is lehet elérni az almás kütyükön.

A hangalapú keresési funkció fejlesztéséről a Google azt írta, amikor új nyelvet tanítanak meg a keresőnek, először több százezer kifejezést gyűjtenek össze, a mérnökök a különleges szabályrendszerű nyelveknél több ezer szó kiejtését kérték az adott nyelveket anyanyelvükként beszélő önkéntesektől. Ezek után olyan gépi tanulási folyamatot hoztak létre, amely képes a már kapott adatok alapján megjósolni más szavak kiejtését is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Krissjustsimple - 2012.08.19. 21:55

    A magyar sirit nagyon várjuk mar, na meg a helyek kereseset itthon :)

Szólj hozzá Te is!