Az Apple számára gondot okozhat a 4G/LTE hálózatok töredezettsége

KeleMan 2012.07.23. 13:05 Apple, Egyéb 1 db 692

Az Apple az új iPad premierjekor lehet még nem sejtette, hogy nagyon nagy fába vágta a fejszéjét, amikor 4G képesként kezdte el reklámozni az új tábláját. Mivel a harmadik generációs táblagép csupán a 700MHz-es és a 2100Mhz-es hálózaton támogatja a 4G/LTE szabványt, nem csoda, hogy a világ többi pontján hatalmas felháborodást keltett a fogyasztók körében az a tény, hogy csak Észak-Amerikában és Kanadában lehet azt teljes körűen kihasználni. Az érdekesség persze az, hogy az emberek nem a szolgáltatókra haragudtak, hanem egyenesen az Apple-t támadták.

Fentieknek pár hónapon belül az lett az eredménye, hogy több országban, köztük Nagy-Britanniában és Ausztráliában is betiltották a 4G/LTE kifejezés szerepeltetését a táblagépek dobozain, az Apple honlapján, hirdetésekben, stb. Az Apple pedig úgy döntött, hogy visszavonja az egész világon a 4G/LTE szövegrészlet használatát.

Ez azonban csupán egy állomás az Apple életében tudva azt, hogy a világon az elkövetkezendő 18 hónapban a szolgáltatók közel 60%-a fogja elkezdeni a 4G/LTE képes hálózatainak az üzemeltetését. És ami jó a szolgáltatóknak és az ügyfeleknek, nem feltétlenül jó az Apple számára. Sajnos a 4G képes hálózatok töredezettsége lassíthatja akár az új iPhone készülék terjedését is. Bár az Apple mindig is elsődlegesen az amerikai piacra termelt, lassan de biztosan az európai vásárlók érdekeit is nézik, valamint 2012-ben már kifejezetten Kína is a középpontba került.

Az Apple számára kihívás lehet, hogy a világ különböző részein, különböző szabványokat és sávokat használnak az operátorok a hálózataikon a 4G üzemeltetésére. Kérdéses, hogy ezen töredezettség mennyire befolyásolja majd a jövőbeni készülékeket és azok belső felépítését, struktúráját.

4G/LTE hálózati sávok

Észak-Amerika – 700MHz és 2,100MHz
Nyugat-Európa, Közel-Kelet és Afrika – 800MHz és 2600MHz
Kelet-Európa – 800MHz, 1800MHz, 2,300MHz és 2,600MHz
Ázsia – Óceánia – 1800MHz és 2100MHz

 A világon a szolgáltatók 33,7%-a nyilatkozott úgy, hogy ez év végére 4G/LTE hálózatokat fognak üzemeltetni, míg 24,9%-uk jövő évre tervezi a hálózat indulását. Magyarországon a T-Mobile részéről már 2012. január elején elindult a 4G/LTE képes hálózat, melyet az itthoni legnagyobb operátor folyamatosan tesz elérhetővé Budapest mellett a nagyobb városokban is. Az itthoni hálózat az 1800MHz-es szabványt támogatja. Nyilvánvaló, hogy egyik szolgáltató sem fog az Apple-hez igazodni. De vajon az Apple igazodni fog-e a szolgáltatók által használt infrastruktúrához és ezzel a felhasználók által támasztott igényekhez világszerte? Kérdéses.

Az Apple-nek nem célja, hogy például az új iPhone készülékből akár 3-4 változat is piacon legyen. Viszont egy olyan hálózati chipet beleépíteni a készülékbe, amely a világ összes részén támogatná a 4G/LTE mobilhálózatot szintén rendkívül költséges lenne, mondhatni lehetetlen. Az új iPad miatt várható, hogy az Apple a soron következő új iPhone-ban is elérhetővé teszi a 4G/LTE hálózati támogatást.

Reméljük itthon is működni fog majd és hasznát is vehetjük annak, nem csupán egy plusz szövegrészlet lesz számunkra a dobozon.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. mifolyikittgyongyoson - 2012.07.24. 01:21

    itthon mire haznát vehetjük… az még nem mot lez azt hizem.. :D bocc cak merül a billentyüm e nem vez par betut

Szólj hozzá Te is!