Microsoft – XBox Smart Glass bejelentve

KeleMan 2012.06.05. 19:34 Apple, Egyéb, iPad, iPhone, Videók 0 db 439

A Microsoft a tegnapi E3-as játékkiállítás nulladik napján nagy csinnadratta közepette jelentette be a Halo 4 játékot, valamint – számunkra – egy talán még ennél is sokkal fontosabb fejlesztésüket, az XBox Smart Glass technológiát.

De mi is a Smart Glass. Nos tulajdonképpen egy alkalmazás, ami képes lesz a Window telefonok és táblagépek mellett iPhone, iPad és akár Androidos készüléken futni. A Smart Glass mondhatni plusz egy vezérlő lesz az XBox konzolokhoz, mellyel lehetőségünk lesz egy adott játék extra funkcióit a televízió képernyőjén kívül a hordozható eszközeinken megjeleníteni. A Halo 4 esetében például a multiplayer játéknál plusz információkat kaphatunk a felszerelésünkről, fegyvereinkről, stb.

Az új technológia viszont ennél jóval tovább mutat, hiszen nem csak a játékoknál lesz lehetőségünk használni ezen újdonságot, de az XBox egyéb szolgáltatásaiba is integrálja mindezt a Microsoft. Például lehetőségünk lesz egy a televíziókészülékünkön nézett filmet tovább folytatni a táblagépünkön, vagy épp képeket nézegetni rajta.

Várhatóan az új Smart Glass képességeinek a kihasználásához XBox Live előfizetésre lesz szükség. A Smart Glass várhatóan ősszel fog megérkezni a felhasználók kezei közé, mely rendkívüli hasonlóságot mutat az Apple AirPlay képességeivel.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!