Betiltott itthoni Vodafone reklámra hajaz a T-Mobile USA televíziós spotja

KeleMan 2012.05.10. 13:34 Apple, Egyéb, iPhone 0 db 456

Nem tudom miért, de közel egy hónapja itt maradt vázlatban a Vodafone betiltott reklámja, melyet elfelejtettünk veletek közölni, bár biztos sokan hallottatok róla. Mivel időközben aktualitását vesztette úgy gondoltam törlöm, de aztán az is elmaradt. Most viszont találtam egy új reklámot és mégis úgy gondoltam leközöljük. Fun lesz az biztos! :)

De jöjjenek a tények. 2012 március 27-én betiltották a Vodafone rallys reklámfilmjét Magyarországon. Emlékeztek? Melyben a mitfahrer mindenféle politikai nézettől mentesen (persze) “Élesen balra!” felkiáltással és mobillal a kezében navigálta a vörös ördög vezetőt. Ez eddig persze a jobboldali kormánynak fel sem tűnt, nem is itt van a hiszti! Meg persze lehet, hogy véletlen! (persze)

Igazából a Telenor picsogása verte ki a biztosítékot, mely mellé a Telekom is csatlakozott, hogy mégis mi az, hogy a vörös 70-es rajtszámmal induló autó lehagyja a 30-as magenta színűt és a kék 20-as kicsikocsiteleatankot…

Szerintem vicces volt! És bár a Vodafone néha rendkívül agresszív kampányokat és reklámokat szokott tolni, nagyon mégsem mozdul el a hazai mobilpiac, de legalább a néző otthon a televíziókészüléke előtt egy jót mosolyog. Mert erre van szükség a szürke hétköznapokban. Persze jól betiltották itthon a reklámot, szerencsére pár videómegosztón még megtalálható.

Node nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a T-Mobile az USA-ban mióta az FCC nem hagyta jóvá az AT&T és a T-Mobile egyesülését, bizony elég keményen nekimegy az AT&T-nek. A T-Mobile most egy új reklámot adott ki, melyben bemutatják, hogy milyen is, ha az ember egy iPhone készülékkel az AT&T hálózatot használja, valamint milyen ha a T-Mobile hálózatán barangolna.

Lefordultam a székről, annyira jó lett ez a kis 30 másodperces spot. Aki nem látja a különbséget még vissza is tekerik neki. :) Felfoghatatlan, hogy csak nálunk nem mehet az ilyen reklám! Viszont ez is azt erősíti, hogy bizony a kinti T-Mobile is javában fejleszti a 4G hálózatot, sőt várható, hogy a 3 nagy szolgáltató (AT&T, Verizon, Sprint) mellett a hatodik generációs iPhone készüléket, mely szinte biztos, hogy 4G/LTE képes lesz a kinti T-Mobile is fogja forgalmazni.

És ha így lesz én csupán arra kérem az Apple-t, hogy végre az európai modellekbe szánt új iPhone készülékeknél is legyen kedves 1800 MHz-es sávon működő chip beépítésére, hogy használhassuk a 4G-t Magyarországon is. Nem úgy, mint az új iPad-ben…

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!