Közös asztalhoz ülnek az Apple és a Samsung képviselői

KeleMan 2012.04.30. 15:58 Apple, Egyéb 0 db 104

Az Apple és a Samsung csatája régóta zajlik, nagyon sokszor beszámoltunk mi is, hogy haladnak a tárgyalások és az egyeztetések. A két fél viszont úgy tűnik, nem képes dűlőre jutni, legutóbb az Apple-t ismét perelte a Samsung. Április hónap közepén Lucy Koh bírónő, a Kalifornia állambeli bíróságon kötelezte az Apple és a Samsung első emberét, hogy 90 napon belül üljenek le egymással és próbáljanak meg peren kívül megegyezni.

A megbeszélésre várhatóan 2012 május 21-22-én kerül sor San Franciscoban – értesült a Foss Patent. Az Apple Tim Cook vezetésével, így mondhatni hazai pályán fogadja majd a Samsung fejeseit és ügyvédjeit. A megbeszélésre ilyen hamar azért is kerülhet sor, mert a nagy jogi útvesztőben, mindkét fél sokat bukhat ha nem lépnek időben, hiszen a tét óriási, így mindkét fél érdeke a megállapodás lenne.

Tim Cook legutóbb kijelentette, hogy nem kíván harcolni, szeretné megvédeni a szellemi tulajdonukat, de kész a megegyezésre. Az Apple és a Samsung perek jelenleg a világ számos országában zajlanak, köztük az Európai Unió 27 tagországában, ezen kívül az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban, Dél-Koreában és Ausztráliában is.

A megbeszélés reméljük nagyban elősegítheti, hogy a két fél tisztázza, ki milyen szabadalmakat tart magáénak, és a továbbiakban elkerülhetőek legyenek a hasonló jogi viták. Várjuk a fejleményeket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!