Lesz-e megegyezés? Bíróság előtt a két vezérigazgató?!

Legendd 2012.04.18. 07:42 Apple 0 db 130

A Foss Patent forrásai szerint (amelyet már a nagynevű Reuters is megerősített) Tim Cooknak; az Apple, és Gee-Sung Choinak; a Samsung vezérigazgatójának (CEO) 90 napon belül egy békítő tárgyaláson kellene részt venniük a folyamatban lévő szabadalmi ügyek kapcsán.
Lucy Koh bíró, aki a tárgyalást vezeti, utasította (vagyis inkább kérte) a két vállalatot, hogy a a CEO-k és jogi tanácsadóik is megjelenjenek ezen az alternatív vitarendezési fórumon.

A hivatalos szöveg szerint “ahogy a bíróság elrendelte, mind az Apple, mind a Samsung hajlandó Spero közvetítő bíró segítségével egy békéltető tárgyaláson részt venni. A döntéshozó az Apple esetében a vezérigazgató és az általános tanácsadó, így ők kell, hogy képviseljék a vállalatot. A Samsung részéről szintén az előbb leírtak a kompetensek, így személyesen megjelenésük szintén elvárandó.”

A jelentés szerint a megbeszéléseken való részvétel nem kötelező, hiszen ez egy alternatív vitarendezési fórum, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy abban az esetben, ha már az egyik cégóriás vezérigazgatója eleget tesz a kérésnek, az már az adott vállalat építő jellegű megoldásra törekvését is mutatná. Az mindenesetre biztos, hogy ez ügyben a két CEO a következő három hónapban többször is fel kell hogy keresse Joseph C. Spero közvetítőbírót is.

Várhatóan az első hivatalos tárgyalás az USA-ban júliusra várható, amelyet több per is követhet a világ további kilenc országában. Sokára lesz ezeknek még vége.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Médiaharcos, újságíró, pörkölt pusztító.

Szólj hozzá Te is!