Kilencszázezer eurós büntetés az Apple olasz leányvállalatainak

KeleMan 2011.12.31. 12:38 Apple, Egyéb 6 hozzászólás 194

Igen nagy, kilencszázezer eurós, vagyis közel 280 millió forintnak megfelelő bírságot rótt ki az Apple olasz leányvállalataira az olasz fogyasztóvédelmi hatóság, miszerint az Apple félrevezette a vásárlóit. Az iratokban az áll, hogy az olaszországi Apple partnerek nem tájékoztatták teljes körűen a vásárlókat a termékek garanciális feltételeiről.

A helyi versenyjogi hatóság álláspontja szerint az Apple megsértette a helyi törvényeket azáltal, hogy a felhasználókat nem tájékoztatta, hogy jogosultak az egy év jótálláson felül még két éves technikai támogatásnak az igénybevételére. (Magyarországon is pl. a T-Mobile-nál az iPhone készülékekre 1 év jótállás van, és 3 év szavatosság.)

Az olasz hatóság pénzbüntetést helyezett kilátásba az Apple három leányvállalatával szemben. Az Apple Sales International, az Apple Retail Italia és az Apple Italia Srl cégek egyenlő arányban kell osztozzanak a büntetésen, mely két részből tevődik össze.

Egy közel 400.000 eurós büntetést azért kell kifizessék, mert nem tájékoztatták megfelelően a vásárlókat a garanciális lehetőségekről, míg a másik, közel 500.000 eurós büntetést a cégek a vásárlók félretájékoztatása miatt kell kifizessék. Ez utóbbi súlyosabb, mert egyes állítások szerint erre azért kerülhetett sor, hogy így a vásárlók a kiterjesztett AppleCare szerviztámogatást is megvásárolják plusz pénzekért.

Az olasz Versenyjogi Hatóság döntése azonban még nem végleges, azt az Apple olaszországi leányvállalatai 60 napon belül megfellebezhetik.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

6 hozzászólás

  1. appleface - 2011.12.31. 14:17

    A szavatosság az ugye azt jelenti hogy addig a termék biztosan működik/nem megy tönkre.
    Ha nekem állandóan lefagy a safari iPhone-on akkor azzal mit lehet tenni?

  2. Makonya - 2011.12.31. 16:19

    Restore vagy update nem segit?
    Engem is erdekelne ez a szavatossag dolog

  3. Tari - 2012.01.01. 12:19

    A szav ido vonatkozik az osszes tipusra? Pl egy 3gsre is???

    • Gnoom1548 - 2012.01.01. 14:36

      Természetesen. Mindegyik készülékre.

  4. Tari - 2012.01.01. 15:55

    A tre mobilbol meg tavaly elkuldtek, szo sem volt a szav idorol. Lejart 2nappal a garanciaja, es azt mondtak lejart igy besz…ptam, en meg probaltam mondani nekik hogy volt a telom szervizbe 14napot erinto problemaval, de csak szoftvert frissitettek igy nem hosszabodik a garancia. Ment a panaszlevel, balheztam de en huztam a rovidebbet. Aztan elvittem egy szervizbe ahol mondtak h a procija kakussos igy tehat az meg szavatossagi hiba… Csak nem tudta hany ev a szav ido. Szerintetek megeri megegy kort futni a tre mobilnal vagy haggyam a rakba?!

    • Kibma - 2012.01.02. 07:33

      Én is szinte pontosan így jártam, a Tmob. Üzlet, ahol évek óta költöm a pénzem, elhajtott a búsba kb 2 héttel az 1 év letelte után, miszerint ök javítással nem foglalkoznak, nyugodtan vigyem el egy szervizbe, ígyis-úgyis fizetni kell érte.És még a fogyasztóvédelem is leszrt, mert céges volt a telóm, és ök csak a lakossági panaszokkal foglalkoznak.
      Egyébként alaplapcsere lett belöle 40 ezerért, számla nélkül. Na ez Magyarország….
      A kérdésedre válaszolva azt mondanám, hajrá, mindent bele, intézd el öket, de ez vérmérséklet és pénztárca kérdése is, nekem egyszerüen nem volt annyi idöm, energiám, hogy ennek utána menjek.
      Ennyit is kb 3 hónap után, a 4. szervízben, ismerös segitségével tudtam elintézni.

Szólj hozzá Te is!