T-Mobile 4G teszt napló: miről is lesz szó? (1.nap)

Helme 2011.10.27. 12:22 iPhone 0 db 178

Korábban két cikkben is beszámoltunk arról, hogy a T-Mobile azt tervezi, hogy 2012-ben elérhetővé teszi a 4G-s szolgáltatás Budapesten. Ez nem kis szó, a világon is csak pár országban érhető el, ott is főként a fővárosban. Az elkövetkezendő két hétben tesztelni fogjuk, hogy mit is tud jelen pillanatban a 4G-s hálózat. Ugye nem érhető el mindenhol sőt, inkább úgy kéne fogalmaznunk: kijelölt helyeken lehet tesztelni a hálózatot. Nálunk nem hirdet a T-Mobile, illetve nem is voltunk a 4G-s partin és az azt követő vetélkedőn, mi megkaptuk a modemet, hogy essünk neki. Éppen ezért objektívek leszünk, minden rossz érzés nélkül megmondhatjuk, ha semmit sem ér az egész a jelen pillanatban. Ha jó akkor pedig mindenk

A tegnapi nap folyamán átvettük a T-Mobile Parkban a Huawei modemet és a hozzá tartozó kártyát, mostantól kezdve 14 napon át nyúzni fogjuk. Ellátogatunk azokra a helyekre, ahol elméletileg biztosan működnie kell. Ki fogunk alakítani egy szempontrendszert, azaz mindenhol ugyan azokat a tartalmakat fogjuk be-és letölteni, hogy korrekt legyen az összehasonlítási alap. Naplót fogunk vezetni, a tervek szerint minimum minden második nap lesz egy bejegyzés, de amennyiben tetszik Nektek és igénylitek, minden nap összerakunk valami érdekeset.

Ma kezdjük a méréseket, a tervek szerint a Budapesti Műszaki Egyetem E, illetve Q épületében fogjuk megnézni, hogy mi a helyzet, de elsétálunk az Infopark déli területeire is, mert a hivatalos tájékoztató szerint ott biztosan működnie kell. A tesztet egy Macbookon végezzük, ugyanis az nagyobb kihívás, mint ha PC-n nyüstölnénk. Sikeresen feltelepítettük a gépre a programot, kevesebb, mint három perc volt beállítani mindent és élesedett a rendszer. Most még méréseket nem közlünk, ma komoly nap lesz iPhone 4S Premier Parti a WestEndben, ahol szintén van 4G, tehát az első főpróba bizony ott lesz.

Amúgy egy rakat celeb is teszteli a 4G-s szolgáltatás, pedig a 4G-s internet nagyon nem 14-16 éves korosztály számára lesz imponáló a 12 ezer forintos havidíjjal.

Lola elmondta, azért vállalkozott a kalandra, mert munkájában és magánéletében is fontos a gyors netkapcsolat. „Állandó kapcsolatban vagyok a Németországban élő féltestvéremmel, alig várom, hogy kipróbáljam vele a videochatelést 4G-s netkapcsolattal, végre nem kell a kép szakadozásától tartanunk. A munkám során szenvedélyesen gyűjtöm az új slágereket, alig várom, hogy kipróbáljam, valóban 15 másodperc alatt töltődnek-e le kedvenc énekesnőim, Pink és Ke$ha albumai. A kalandtúrán kihozzuk a maximumot a netből és magunkból is!”

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Szólj hozzá Te is!