Fehér iPhone 4 – Csak 2011 tavaszán

Helme 2010.10.27. 08:27 Apple, iPhone 5 hozzászólás 822

Tegnap este beszámoltunk arról, hogy a hivatalos Apple Store alkalmazásban előrendelhetővé vált a fehér iPhone 4. Mindenki örült, a külföldi fórumokat elárasztották azok a kommentek amelyben kijelentik: most már tuti veszek egyet. Bár a pontos megjelenési dátum nem volt ismert, mindenki úgy számolt, hogy vélhetően karácsonyra már biztosan itt lesz, s az Apple megint bombát robbant.

Valóban robbant a bomba, de nem úgy ahogyan azt gondoltuk volna. A vállalat tájékoztatta a Reuters hírügynökséget, hogy valóban előrendelhető a fehér változat, de csak 2011 tavaszán lehet megvásárolni.

“Sajnáljuk, hogy akik még mindig fehér iPhone 4-et szeretnének vásásrolni, azoknak várniuk kell továbbra is”

– mondta a cég szóvivője Trudy Muller.

Akik nyomon követték az eseményeket, azok tudhatják, hogy ez a harmadik időpont amit az Apple megad, de reméljük már a végleges. Ugye először azt mondták, hogy a megjelenéskor mindkettőből lehet választani, majd azt állították, hogy 2010-ben biztosan jön, de nagyon úgy tűnik mégsem.

A társaság csak annyit mondott: “Nagyobb kihívás fehér iPhone 4-et készíteni mint hittük.” Indoklást megint nem kaptuk, csak befogták a szánkat. Ezt semelyik más vállalat nem meri megtenni, de Jobs-ék minden következmény nélkül azt csinálhatnak amit akarnak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

5 hozzászólás

  1. Zero - 2010.10.27. 10:54

    Hát én már megvettem az ebayen a fehér iphone 4 et !

  2. Marci - 2010.10.27. 11:02

    Es minden jol mukodik rajta?

  3. HippY - 2010.10.27. 17:58

    és meg is kaptad??

  4. Zero - 2010.10.28. 11:15

    Igen 500 eurró volt bontatlan volt!

Szólj hozzá Te is!