iPhone 4 – De mikor?

KeleMan 2010.08.25. 12:24 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 21 hozzászólás 552

Úton-útfélen azt kérdezgetik az ismerőseim, hogy “Na, tudsz már valamit?”, “Mikor lesz elérhető a T-Mobile-nál?”, “Vodafone is fogja árulni?”, stb. Engem meg majd szétvet az ideg, hogy semmi infóm nincs. Persze eladtam az iPhone 3G 16GB készülékemet, mert azt gondoltam, hogy még 70eFt-ért megéri eladni. Hiszen ahogy jön az új iPhone 4, a régi 3G ára csökkenni fog. Meg is vették, ezzel nincs is probléma, de most meg itt vagyok 2 hónapja iPhone nélkül. Meglepő, de igaz. Baromira hiányzik…

Az internetet böngészve, a különböző Apple vonatkozású magyar oldalakon, a hozzászólásokban – de nálunk is – csak a találgatások mennek. Én bíztam az augusztusi megjelenésben, erre azonban azt kell mondanom szinte semmi esély már. Aztán ugye úgy volt, hogy iskolakezdésre, azaz szeptember elsején végre forgalomba kerül. Szinte ez is kizárt. Egyes források szeptember 11-ét vagy 17-ét jelölik meg esélyes napként. Sajnos azonban elképzelhető, hogy csak október, de az is, hogy novemberre csúszik a magyarországi premier. Hogy miért??? Ne kérdezzétek. Az Apple szerintem most magasról tesz az egészre. Szerintem más problémájuk is van ennél nagyobb, mint, hogy kis hazánkban is bevezesse az iPhone 4-et. Egy biztató jel azért akad. A hivatalos magyar Apple oldalon már hirdetik, hogy hamarosan. Bízok a szeptember közepében. Ti mit gondoltok?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

21 hozzászólás

  1. Tomi - 2010.08.25. 14:28

    a szept 11-17 az új iPodok várható bejelentése, gondolom ezért próbálják hozzá igazítani a rumorsite-ok

  2. viktike - 2010.08.25. 14:32

    Biztos forrásból tudom, hogy még idén elérhető lesz az iPhone 4, ráadásul mind a 3 vezető mobilszolgáltató kínálatában.

  3. v - 2010.08.25. 14:42

    Háát én egyre szkeptikusabb vagyok. Közeli forrásból én is úgy tudom, hogy 15-e vagy 17-e lesz a magyarországi indulás, de pl. ha jól láttam a német T honlapján ki is van írva, hogy a várakozási idő akár 9 hét is lehet. Azért az egy picit nagyobb és fizetőképesebb piac. Az osztrák T honlapján is ki van írva, hogy várakozási idő van… Ha innen nézzük, akkor szerintem még a szeptember sem fog összejönni, főleg nem egyszerre a 3 hazai szolgáltatónál… :(

  4. ati - 2010.08.25. 15:11

    az biztos hogy idén, de remélem már szeptember környékén :D

    AKAROM

  5. Kohi - 2010.08.25. 16:09

    Szerintem megjelenik, hiszen több platformon is hirdették a kínai megjelenést szeptemberben! ill. a wwdc-n is ugyan arra a megjelenési dátumra rakták Kínát mint kicsiny Hazánkat!

  6. Zozzo - 2010.08.25. 20:20

    Én abban hogy mind1ik szolgáltatónál lesz, nemvagyok biztos. Sőt, valamelyik nap láttam Vodafone-os "írást"(nem is tudom, talán valami twitter-féleségen kérdeztek az Iphone4ről), hogy lehet kapni náluk is MicroSim-et, de Iphone-t nem fognak forgalmazni, meghát a magyar Apple oldalon is csak a T-mobile van megadva forgalmazónak :)
    http://www.apple.com/hu/buy/

    Én személy szerint bízok benne, hogy még Szeptember elején elkezdik forgalmazni, és nem túl drágán :D

  7. audiomeca - 2010.08.25. 21:02

    Egyeb blogokban szeptember veget irjak mint lehetseges datum a megjelenesre, az egyik t-mobilos uzletben is ezt erositettek meg. A kozpont nem akar nyiltkozni rola csak viragnyelven "lesz". Mindegy nem birtam tovabb es vettem naluk egy 3GS 32GB-ot :-)

    • KeleMan - 2010.08.25. 22:33

      Azt kell mondjam, jól tetted! :)

  8. st0nE - 2010.08.26. 00:11

    En Nekem mar van! SRacok kitartas es itt lessz! Ha meg olyan Geek ek vagytok mint en vagy hozadtok vagy kimentek es vesztek eggyet fuggetlen… amugy akinek kell tudok szerezni…

  9. TOMI - 2010.08.26. 15:52

    nem tom első osztásból kimaradtunk második osztásból kimaradtunk hát hogy a harmadik osztásból is kimaradunk-e azt nem tom de elég sok esélyük van rá. de nagyon remélem ,hogy erre nem kerül sor!!!

  10. audiomeca - 2010.08.27. 00:24
  11. Poci - 2010.08.27. 18:38

    Sziasztok!

    Nem tudom jelent-e valamit, de a t-mobil tegnap friss akciós iphone árlistát tett közzé. Már csak 8 gigás iphone 3gs van a kínálatukban semmi más.

    Szerintem ők sem tudnak mit kezdeni a nagy csönddel, gondolom már iphone 4-et árulnának…vagy szándékosan ürítik a készleteiket.

    Amúgy én is nagyon várom a 4-est, amint lehet kapni rohanok a boltba, remélem szerdán bejelenti Steve bácsi, hogy mikortól lehet kapni nálunk…

  12. buckakocka - 2010.08.28. 03:34

    Sziasztok!

    Sajnos az Iphone gyártásával sok túlórával kell számolniuk az amcsiknak. Még az usaban is túlkereslet van, és a térerő problémát is próbálják megoldani. A fehér változattal is gondjaik vannak. Nehogy azt gondoljátok hogy az usát magyarország nem érdekli, ez ostobaság. Szomszédos országaink sem kaptak eleget, és túlkereslet van. Türelem, iphone 4et terem. Na jó ez nem volt vicces, de nincs jobb.

  13. Dani - 2010.08.28. 10:58

    Az biztos, hogy szeptemberben megjelenik, ugyanis az Apple azt allitotta, hogy szeptemberre minden orszagba, ahol van viszonteladojuk leszallitjak a telefont.

    @Tomi: az uj iPodokat biztosan nem szeptember 11-17-en jelentik be. Jovohet szerdan lesz egy Apple osszejovetel, aminek ugye egy gitar volt a meghivojan, utalva arra, hogy tobbnyire a zenerol fog szolni. Ekkor varhatoak az uj Touchok, nanok, stb.

  14. Tandor - 2010.08.29. 14:02

    Hi all.ha kimeek amerikába és szeretnék venni magamnak venni kint egy iPhone 4et akkor mi a teendőm?mennyibe kerül ott?tudom e itthon használni ? Stb… Help me. Köcce

  15. gareth83 - 2010.08.29. 22:03

    Annyi biztos, hogy ha holnap nem lesz ott a T-Mobile honlapján, akkor péntekre, szet. 3-ra nem lesz iPhone 4. Hétfőn vannak a fontos infók ezzel kapcsolatban ugyanarra a hétre péntekre vonatkozóan.

  16. D - 2010.08.31. 19:11

    Annyit már mondhatok a T-mobil raktárba már meg érkezett!!!

  17. Gabsz - 2010.08.31. 21:41

    És az árról nem tudsz valami infót szerezni? :) Akkor várható h esetleg jövő7 7főtől lehet menni megvenni?

  18. Pont 2 éves - 2010.09.04. 10:04

    Pont 2 éves az iPhonom és tegnap este leverte az asszony, kijelzője összetörött :-(

    Úgyhogy épp itt az ideje, hogy végre elkezdjék árulni a 4-est!!!

    Ti melyik céget ajánlotok javítás gyanánt?

  19. Bálint: - 2010.09.07. 14:02

    T-mobile honlapján már tettek egy lépést, a főoldal közepe felé van egy Iphone 4 plakát és az hogy Hamarosan Jön!!!!!Én egy olyan 2-3hétre tippelnék viszont jó lenne ha a vodafonenak is lenne…

Szólj hozzá Te is!