Jól fogynak az iPhone és iPad eszközök

KeleMan 2010.06.30. 10:44 Apple, iPad, iPhone 1 db 137

Az Apple pár napja sajtóközleményében tájékoztatta a tisztelt nagyérdeműt, hogy az iPad készülékből az első 80 nap alatt már átlépték a 3 millió db, míg az új iPhone 4 készülékből pedig 3 nap alatt az 1,7 millió példány értékesítését. Akárhogy is nézzük ez rendkívüli teljesítmény főleg, ha az iPhone-t nézzük. A fenti darabszámból több, mint félmillió, kb. 600 ezer db előjegyzésben kelt el.

“Ez a legsikeresebb termékindítás az Apple történetében.” – mondta Steve Jobs, az Apple első számú vezetője.

Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki azok felé, akik a szűkös készletek miatt nem jutottak hozzá az első nap a telefonhoz. Az iPhone (2G) esetében 74 napba telt, mikorra megtörtént az 1 milliomodik készülék eladása. Az iPhone 3G eszköznél erre csupán 3 napot kellett várni. A készüléket jelenleg 5 országban árulják, de július végéig további országokban is elérhető lesz. Ezen országok az alábbiak: Ausztrália, Ausztria, Belgium, Kanada, Dánia, Finnország, Hong Kong, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Új-Zéland, Szingapúr, Dél-Korea, Spanyolország, Svédország és Svájc. Magyarországon – ha hinni lehet a pletykáknak – augusztustól lesz majd elérhető az új iPhone 4.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Muhadnagy - 2010.06.30. 23:55

    fákk fákk fákk… francér nem tudtak minket bepréselni az első körbe:(

Szólj hozzá Te is!