Kuo: nagyobb aksikkal és bilaterális töltéssel érkeznek a 2019-es iPhone modellek

HusztiD 2019.04.02. 09:55 iPhone, Kiemelt hírek 0 db 510

27552-41343-iphone-xs-leaked-2-l

Kedvenc elemzőnk, Ming-Chi Kuo ismételten hallatott magáról, ki ezúttal elárulta, hogy milyen két újdonsággal érkezhetnek az idei évi csúcs iPhone modellek. Korábban a szakértő jóslatai sorra váltak be, de ennek ellenére érdemes a mostani információkkal is óvatosan bánni, ugyanis hivatalos megerősítésre nem számíthatunk.

Az első, s legfontosabb, hogy nagyobb akkumulátort kaphatnak a telefonok. Sajnos a szakértő azt ezúttal nem firtatta, hogy nagyjából mennyivel növekedhet meg az aksik kapacitása, de feltehetően nem kell olyan nagyon nagy növekedésre számítani, hiszen az almások biztosan nem fogják miatta vastagítani a készülékeiket. Szerintünk maximum 5-10 százalékról beszélhetünk csak.

A másik és talán érdekesebb újdonsága, az a bilaterális, az az a kétoldalú vezeték nélküli töltés. Ez igazából hasonló a Samsung Galaxy S10 modelljeinél a PowerShare funkcióhoz, magyarán a telefonunkkal tölthetünk majd egyéb termékeket. Korábban voltak erre irányulóan pletykák, akkor leginkább arra hivatkoztak, hogy az AirPods és az Apple Watch termékeket táplálhatjuk meg segítségével.

Az Apple várhatóan szeptemberben mutatja be legújabb telefonjait, s addig semmilyen hivatalos megerősítésre nem számíthatunk. Természetesen ahogy haladunk az időben, úgy olvashatunk majd egyre érdekesebb dolgokat az új telefonokról. Reméljük, hogy Kuo mostani állításai igazak lesznek, s egyaránt megkapjuk a valamivel nagyobb akkumulátorokat, valamint a kétirányú töltést úgyszintén.

Ne maradj le az iDoki legújabb akciójáról!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!