DxOMark: jelenleg ezek a legjobb szelfikamerával szerelt okostelefonok

HusztiD 2019.01.29. 17:55 iPhone, Kiemelt hírek 0 db 325

iphone-xs-camera

A DxOMark csapatáról bizonyára mindenki hallott, aki kicsit is utánaolvasott, hogy melyik okostelefon kamerája miképp teljesít. Megszokhattuk, hogy a csapat egy-egy új okostelefon megjelenését követően áll elő egy alapos teszttel, melyből kiderül, hogy miképp muzsikálnak a készülékek.

A szelfi kamerára nem igazán szoktak nagy hangsúly fordítani, azonban a DxOMark most úgy gondolta, hogy ideje alapos tesztnek vetni a jelenlegi 12 legnépszerűbb okostelefont, s megtudni, hogy melyiknek jobb az előlapi szenzora. Természetesen az eljárás itt is ugyanaz volt, mint korábban, tehát különböző, beállított fényviszonyok mellett próbálgatták, hogy mit bírnak az aktuális csúcstelefonok.

Talán meglepetés, talán nem, de a legjobb szelfikamerával rendelkező okostelefon jelenleg a Google Pixel 3, illetve a Samsung Galaxy Note 9, hiszen mindkét készülék egyaránt 92 pontosan teljesített. Ezt követően kicsit nagyobb szakadék figyelhető meg, hiszen a Xiaomi Mi MiX 3 zárt a harmadik helyen 84 ponttal. Negyedik helyen 82 ponttal az iPhone Xs Max található meg, míg az ezt megelőző, 2017-es csúcsmodell, az iPhone X 71 ponttal zárt a 10. helyen.

overallscore

Mit lehetne elmondani? Az alábbi számok alapján van hova fejlődnie az előlapi kameráival az Apple-nek. Természetesen annyira nem nagy a gáz, de mégis jobb lenne, ha nem 10 ponttal lennének lemaradva főbb riválisaiktól. Illetve érdemes azt is megjegyezni, hogy sokszor a képkészítés is eléggé szubjektív, s a listában lévő telefonok nem mind ugyanazon dologban a legjobbak. Ergo ez azt jelenti, hogy valakinek az egyik, míg másnak a másik a megfelelőbb.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+4.5

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!