Íme az iOS 11 első bétájának 100 újdonsága

HusztiD 2017.06.08. 15:55 iOS, Videók 1 db 1,493

100-ios-11-changes

Hétfő este már megismerkedhettünk az iOS 11 legjobb funkcióival, majd nem sokkal később összeszedtünk 11 másik olyan újdonságot, melyről elfelejtettek szót ejteni az almások. Ezúttal pedig a 9to5Mac csapatát illeti a dícséret, ugyanis egy meglehetősen hosszú, közel 30 perces videóban mutatnak be 100+ újdonságot az ősszel érkező szoftverről.

Akinek lehetősége van kipróbálni az első bétát, az már tudhatja, hogy mennyire sok új funkciót pakoltak a rendszerbe az almások. Akik pedig még a publikus bétára sem iratkoznak fel, s inkább megvárják a végleges kiadást, azoknak érdemes lesz megnézniük, hogy mire számíthatnak az ősz folyamán. Például megtudhatjuk, hogy iPad esetében a dockra egyszerre 15 alkalmazást pakolhatunk, illetve láthatjuk, hogy milyen az új alkalmazásváltó és az osztott képernyős használat, nem utolsó sorban pedig még az egykezes billentyűzetről és az új képernyőfotózás módszeréről egyaránt szó esik.

Az iOS 11 első bétája egyelőre csak a fejlesztők számára érhető el, azonban a publikus béta tesztben résztvevők számára csak később adják ki. A végfelhasználói megjelenésre pedig valamikor szeptember közepén számíthatunk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Lucifer - 2017.06.09. 12:51

    Sajnos mikor feloldod a telefont a régi animáció már nincs benne az kár érte! :-(

Szólj hozzá Te is!