Meglepetés marad, hogy kit vásárol fel az Apple

HusztiD 2017.05.11. 13:55 Apple 0 db 127

aapl3

A hét elején volt egy érdekes esélylatolgatás a Citigroup részéről, akik szerint az Apple akár a Teslát, a Netflixet, vagy a Disneyt felvásárolhatná. Ennek kapcsán most az UBS elemzői is nyilatkoztak, akik kicsit másabb véleményen vannak, hiszen szerintük pont nem őket fogják célba venni.

Steven Milunovich és Benjamin Wilson úgy hiszik, hogy az Apple csak olyan vállalatokat fog felvásárolni, akik valami egyedi dolgot tettek le az asztalra. Legfőképpen itt a tömegközlekedéssel, kiterjesztett valósággal, egészséggel és az okosothonnal kapcsolatos vállalatokra és startupokra kell gondolni. Ebből kifolyólag pedig úgy gondolják a szakértők, hogyha az Apple a következő időszakban felvásárol bármilyen vállalatot, az sokkal inkább egy meglepetésszerű akvizíció lesz, melyre nem sokan számítanak.

Egyébként kedvenc vállalatunk értéke 800 milliárd dollárra tehető, ami mellett több, mint 250 milliárd dodón csücsülnek. Na ebből a pénzmennyiségből már jó pár bejáratott vállalatot lehetne felvásárolni, amely hasznos lehet számukra.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!