Hamarosan még jobb lesz az Uber szolgáltatása

HusztiD 2016.12.20. 11:57 Egyéb 0 db 79

uber-beacon

Minket magyarokat ugyan már nem érint az Uber újdonsága, de azért érdemes egy pár szót ejteni róla, hogy mégis milyen új dolgok kerülnek bevezetésre. A szolgáltató úgy tervezi, hogy idővel minden sofőrnek lesz egy külön jeladója, amely által az utasok sokkal könnyebben felismerik a sofőrjüket.

Ez a jeladó a képen látható módon, a szélvédőn lesz megtalálható. Ha valaki az Uber appon keresztül hív egy sofőrt, akkor lehetősége lesz megadni egy színt, ami által sokkal könnyebben kiszúrhatja, hogy ki lesz az ő sofőrje, ugyanis onnantól kezdve ezt a színt fogja mutatni a jeladó. Mi több, maga a telefon kijelzője egyaránt ezt a színt fogja mutatni, így azt a levegőbe emelve akár a sofőr is könnyen kiszúrhatja az utasait.

Az információk szerint egyelőre csak Seattleben, Miamiban, Denverben, Nashvilleben és Newcastleben érhető el az új funkció, azonban a következő év folyamán egyre több nagyvárosban kerül bevezetésre. Többek között ez azért lesz remek megoldás, mivel a forgalmasabb helyeken az emberek nem mindig tudták kiszúrni egymást, így ez a megoldást valamelyest megkönnyíti a dolgaikat. Apró újdonság ez, azonban nagyon ötletes.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!