Október 27-én lesz az Apple 2016 Q4-es pénzügyi konferenciája

HusztiD 2016.09.28. 13:55 Apple 0 db 101

screen-shot-2016-09-26-at-6-17-44-pm

Ahogyan azt már megszokhattuk, a pénzügyi konferenciát nagyjából egy hónappal megelőzve az Apple közzétette, hogy mikor tartja meg az aktuális előadást. Ezúttal október 27 lesz a dátum, amikor az almások felfedik, hogy hogyan teljesítettek az azt megelőző három hónapban, tehát a júliustól szeptemberig tartó időszakban.

Miért lesz annyira fontos ez a pénzügyi konferencia? Nyilván a piac most leginkább az iPhone eladásokra kíváncsi, hiszen az eddigi infók alapján nagy sikernek örvendenek a hetes modellek. Mivel az új telefonokat szeptember közepétől tette elérhetővé az Apple, így nem biztos, hogy újabb rekordra számíthatunk, viszont a következő negyedéves statisztikák már leginkább a hetes telefonokról fognak szólni.

Az elemzők egyelőre nem tippelték meg, hogy hány millió iPhone, iPad vagy Mac eladás lesz, viszont azt igen, hogy a bevétel az 45,5 és 47,5 millió között lehet. Az elkövetkezendő hetek folyamán úgyis kapunk különböző elemzéseket, szóval érdemes lesz kivárni.

UPDATE: az Apple módosította a dátumot, így október 25-én lesz esedékes a 2016 Q4-es pénzügyi konferencia.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!