Darabjaira szedte az iPhone 7 Plus és Apple Watch 2 párosát az iFixit

HusztiD 2016.09.22. 11:57 Apple Watch, iPhone, Kiemelt hírek 1 db 379

screen-shot-2016-09-15-at-11-17-25-pm

Jó szokásukhoz híven az iFixit szakemberei ismételten lecsaptak az új Apple termékekre, név szerint az iPhone 7 Pluszra és egy 38 mm-es Apple Watch Series 2-re, hogy megnézzék, mi minden változott belül. Tudni illik, hogy ilyenkor a szerelőkből álló csapat megosztja, hogy milyen perifériák vannak a készülékek belsejében, valamint azt szintén elárulják, hogy egytől tízig terjedő skálán mennyire nehéz, avagy könnyű azokat szerelni.

Az iPhone 7 Plus első ránézésre hasonlít a 6s felépítéséhez, azonban alaposabb vizsgálat után látszanak a különbségek. Mivel az iPhone 7 modelljeiből az Apple száműzte a jack csatlakozót, ezért nem kevés hely szabadult fel. A szakemberek szerint ennek köszönhetően nőtt a Taptic engine mérete, valamint emiatt is lett vízállóbb, hiszen az Apple alaposan leszigetelte az alsó résznél. Természetesen ezzel karöltve növekedett egy kicsit az akkumulátor, amely 2750 mAh-ről 2915-re gyarapodott.

Az iPhone 7 Plus szerelhetőségére 7 pontot adott az iFixit, hiszen felnyitás után könnyen hozzáférhetünk az akkumulátorhoz, ami amúgy is macerás szokott lenni, valamint az új Home gombot könnyebb cserélni, ami szintén nehézkes volt az előző modelleknél ha elromlott. Az új por és vízálló kialakítás szintén jó dolog, hiszen ezek miatt kevésbé kell majd szervizbe vinni a telefont, azonban pont ezek miatt is lesz nehezebb megjavítani. Felnyitás után szintén a kijelző az első dolog, amit le kell csatlakoztatni, valamint negatív dolog, hogy összesen négyféle csavarhúzó kell a telefon szereléséhez.

Az Apple Watch Series 2 első szembetűnő újdonsága, hogy nagyobb akkumulátor kapott benne helyet. A korábbi 205 mAh-es egység helyett immáron egy 273-as van a 38 mm-es modellekben. Ez nagyjából egyharmada a korábbi órában lévőének, amivel a hivatalos információk szerint 18 órás üzemidőt kapunk. Természetesen ennyi az első generációs órák üzemideje is, csak itt a plusz felvett energiát a GPS és a sokkal fényesebb kijelző veszi el.

És mi a vízállóság titka? A szakemberek szerint a második generációs készüléknél az Apple egy sokkal erősebb ragasztóanyagot használt, ami által nem folyik be a víz a készülékbe. Az óra háza is szinte egy az egyben megegyezik az elődjével, azonban a ragasztóanyag az egyetlen olyan dolog, ahol eltérés tapasztalható. Persze érdemes az órában lévő hangszórót szintén megemlíteni, hiszen a vizes használat után egy megadott frekvencián üzemel, ami által magyarán mondva kifújja a benne lévő vizet.

Az Apple Watch Series 2 szerelhetőségére összesen 6 pontot adott az iFixit. Pozitívumként felhozták, hogy ugyan nem ipari standard szabványoknak felel meg az óra, de ettől függetlenül könnyen cserélhetőek a szíjak, valamint az aksihoz is könnyen hozzáférhetünk, ha már nagy nehezen felnyitottuk a készüléket. Semlegesként hozták fel a nagyon apró, három ágú csavarokat, valamint minden komponens cseréhez úgymond mikro-forrasztáshoz van szükség. Végezetül ami negatívum, az maga az S2-es chip tokozása, hiszen miatta szinte lehetetlen hozzáférni az alaplaphoz.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. János - 2016.09.22. 13:38

    Én örülök hogy megkapta az IP67-es minősítést ami por és vizálló. 5s-t használok de már a Lighting csatlakozót tisztíttatni kellett mert nem töltött, az akkumlátor is cserélve volt most meg a Jack csatlakozónál csak a jobb oldal szól ( több dologgal és kábellel próbáltam ) a telónak van baja a beállitásoknál is sztereóba van kapcsolva… Ez is feladta a szolgálatot. Remélem az IP67-el mególdódnak az ilyen gondok.

Szólj hozzá Te is!