Az iPhone minden idők legbefolyásosabb eszköze

HusztiD 2016.05.04. 11:52 iPad, iPhone, iPod, Kiemelt hírek, Mac 0 db 343

maxresdefault-16

Órákkal ezelőtt a Time magazin kiadta legújabb listáját, ahol olyan számítástechnikai termékeket néztek, hogy melyek voltak a legbefolyásosabbak az elmúlt évek folyamán. A címből már kiderült a lényeg, hiszen az ötvenes listából az iPhone lett az első, ami mellett természetesen több Apple termék egyaránt helyt kapott, mint például a Macintosh, iPod, iPad vagy az iBook.

A szakértők szerint azért lett az iPhone a legbefolyásosabb elektronikai eszköz, ugyanis alapvetően megváltoztatta az emberek és a számítástechnika kapcsolatát. A magazin szerint ami igazán különlegessé teszi az Apple telefonját, az nem más, mint maga a szoftver és az App Store, hiszen ennél a készüléknél minden a helyén van. Az iPhone által népszerűbbé váltak a mobil játékok, megváltoztatta az emberek kommunikációját, munkáját, vásárlási szokásait, nem mellesleg a mindennapi teendőkben is nagy segítségünkre van.

Természetesen itt még nincs megállás az Apple számára, hiszen a dobogós hely harmadik fokán szerepet kapott az 1984 folyamán kiadott Macintosh, ahol szintén forradalmit alkottak a programozók a grafikus interfésznek, a felhasználóbarát egérnek és az összességében barátságos dizájnjának köszönhetően. A Time szakértői szerint örökre megváltoztatta a standardokat, ahogyan az emberek hozzáállnak a mai számítógépekhez.

original-iphone-2g-2007

Kilencedik helyen a 2001 folyamán kiadott iPod kapott szerepet, ami nem csak az Apple, de magának a piac számára szintén meghatározó volt. Az iPad pont a lista közepén, a huszonötödik helyen tanyázik, amit még Steve Jobs mutatott be 2010 folyamán, illetve harmincnyolcadikon található az almások első laptopja, amiben már volt WiFi is, ez pedig nem más, mint az iBook.

A Time magazin teljes listáját itt találhatjátok meg.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!