Továbbra is az Apple uralja a Szilikon Völgyet

HusztiD 2016.04.26. 11:48 Apple 0 db 91

tim-cook-arms-event

A SiliconValley.com legújabb felmérése szerint az Apple a 2015-ös évben képes volt egymaga uralni a Szilikon Völgyet. A legújabb statisztikában a térség tech vállalatait nézték, amelyek összesen 133 milliárd dollár profitra tettek szert, amiből az Apple egymaga 53,7 milliárdért felelős.

Mi több, ha a teljes bevételeket nézzük, akkor itt szintén az almásokat rangsorolták az első helyre, ugyanis 234 milliárd dollárt szedtek össze az előző év folyamán. A dobogó második helyén az Alphabet (Google) található, akik mindösszesen 74 milliárdot forgalmaztak. Az Apple haszonkulcsa 23 százalék volt, amivel szintén az elsők voltak a listán, amivel a Google és Intel párosát egyaránt maguk mögé utasították. Ha pedig a profit növekedéséről beszélünk, akkor az előző, tehát a 2014-es évhez képest 9,3 milliárd dollárral emeltek összesen.

Végezetül készült egy olyan kimutatás, hogy melyik vállalatnak milyen mértékű az adóssága. Nem meglepetés, de az Apple itt szintén remekelt, ugyanis a szakértők ezt 64,4 milliárdra becsülik, ami 70 százalékos növekedést jelent az előző vizsgált évhez képest. Ez tulajdonképp azt rejti magában, hogy az almások mennyi pénzt tárolnak külföldön, amiért nem Amerikában adóznak, hanem a helyi országokban.

Mint látszik, az Apple teljesen uralja a Szilikon Völgyet. Most már csak az a kérdés, hogy hogyan teljesítettek az idei év legelső három hónapjában. Maradjatok velünk, hiszen az este folyamán beszámolunk a legfrissebb adatokról!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!