Ezeket adta ki az Apple 2015-ben

HusztiD 2015.12.31. 13:41 Apple, Kiemelt hírek 5 db 285

gifts1

Elérkeztünk az év legutolsó napjához, melynek kapcsán úgy gondoltuk, hogy összeszedjük a listát, hogy mely termékek és szoftverek voltak azok, melyet az Apple idén kiadott. Mint azt már tudhatjuk, bő egy évvel ezelőtt Tim és csapata büszkén állította, hogy elkövetkezendő hónapok folyamán senkinek sem lesz oka a csalódásra, hiszen teljesen új és nagyszerű termékeket dobnak piacra. Így is volt, hiszen áprilisban megjelent az Apple Watch, novemberben pedig megérkezett a régóta pletykált iPad Pro.

Természetesen mit sem érnek a termékek a szoftverek nélkül, így hónapokra lebontva nem csak az új készülékeket, hanem az operációs rendszereket és frissítéseket is összeszedtük, amit a kaliforniai vállalat kiadott az idei év folyamán.

Január

  • Megjelent az iOS 8.1.3
  • Megjelent az OS X 10.10.2

Február

  • Megjelent az OS X 10.10.3 Pre-Release, amivel bemutatkozott a Fotók alkalmazás

Március

  • Megjelent az új 13-as MacBook Pro (Force Touch)
  • Frissült MacBook Air vonal
  • Megjelent az iOS 8.2 az Apple Watch alkalmazással és Health fejlesztésekkel
  • Megjelent a legelső iOS 8.3 publikus bétája
  • Minimálisan csökkent az Apple TV 3 ára

Április

  • Megjelentek az okosórák: Apple Watch Sport, Apple Watch és az Apple Watch Edition
  • Bemutatkozott az újragondolt MacBook család
  • Frissült a Final Cut Pro X, Motion és a Compressor triója
  • Megjelent az iOS 8.3, bemutatkoztak az új Emoji karakterek
  • Megjelent az OS X 10.10.3 verziója a Fotók alkalmazással karöltve

Május

  • Megjelent az új 15-ös MacBook Pro (Force Touch)
  • Megjelent az olcsóbb 5K felbontású iMac
  • Megjelent az új Lightning dokkoló

Június

  • Megjelent az iOS 8.4 az Apple Music szolgáltatással karöltve
  • Megjelent az OS X 10.10.4

Július

  • Megjelent az új iPod Touch modell
  • Új színekkel frissültek az iPod Nano és Shuffle modellek

Augusztus

  • Megjelent az iOS 8.4.1
  • Megjelent az OS X 10.10.5

Szeptember

  • Megjelent az iPhone 6s és az iPhone 6s Plus
  • Megjelent iPad Mini 4
  • Elérhetővé vált az Apple Watch Sport arany és rozéarany színekben
  • Megjelent az iOS 9, 9.0.1 és 9.0.2
  • Megjelent a watchOS 2
  • Megjelent az OS X El Capitan

Október

  • Megjelent az Apple TV 4
  • Megjelent a Magic Trackpad, a Magic Keyboard és a Magic Mouse
  • Megjelent az első 4K-s iMac, frissültek a 27 colos modellek
  • Megjelent a Beats Pill+
  • Megjelent az Apple Watch Hermès
  • Megjelent az iOS 9.1, újabb 150 Emoji karakter mutatkozott be
  • Megjelent a watchOS 2.0.1
  • Megjelent az OS X 10.11.1, újabb 150 Emoji karakter mutatkozott be
  • Frissült az iWork család

November

  • Megjelent az iPad Pro, az Apple Pencil és a Smart Keyboard
  • Megjelent az Apple Watch-hoz a Magnetic Charging Dock
  • Megjelent az iPhone 6s (product)RED bőrtok

December

  • Megjelent az iPhone 6s Smart Battery Case
  • Megjelent az iOS 9.2
  • Megjelent az OS X 10.11.2
  • Megjelent a tvOS 9.1
  • Megjelent a watchOS 2.1

Számotokra melyik volt az a szoftver avagy termék, amely idén tényleg elnyerte a tetszéseteket?

Ez az utolsó cikkünk 2015-re, így engedjétek meg, hogy itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy boldog új évet kívánjunk minden kedves olvasónk számára, akik egész évben velünk voltak. Ne feledjétek, 2016-ban is frissebbnél frissebb és érdekesebb hírekkel várunk benneteket!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 5 db

  1. iKocka - 2015.12.31. 14:15

    Ezek közül nekem az opre dszerek, az iPhone 6s, és az Apple TV 4 van meg ;)

  2. strucc007 - 2015.12.31. 14:50

    Nekem egy Apple TV 4th gen-t hozott a Jézuska, de egy picit csalódott vagyok. Alig van rá használható app. Tudom, h ez idővel változni fog, de csak idővel :(

  3. Patrick - 2015.12.31. 15:11

    Nem tudom miért de ezt így megható olvasni :)

  4. Jambrik Rudolf - 2015.12.31. 17:32

    Tetszik watchOS 2.1 mert fontos, hogy érezzük a törődést.
    Boldog 2016. évet Nektek és az olvasóknak.

  5. iKocka - 2015.12.31. 19:50

    Ja am az atv 4 az tök jó, igaz, h, még kevés rá az app, de gamelni nagyon nagy élmény vele. Főleg ilyen nagyképernyőn.

Szólj hozzá Te is!