A fejlesztők nem biztos, hogy időben megkapják az ígért Watch-okat

Sloan 2015.04.29. 17:13 Apple, Apple Watch, Egyéb 0 db 98

A néhány a különleges Apple Watch csomagra kiválasztott fejlesztő, akiknek óráit keddi kiszállítással ígérték, még mindig “feldolgozás alatt” státuszban látja rendelését. Úgy tűnik az Apple elmaradt a “speciális fejlesztői” rendelésekkel. 

iWatch-options-e1410300251456

Az Apple múlt héten jelentette be, hogy néhány órát elérhetővé tesz a fejlesztők között az eszköz szoftverfejlesztésének ösztönzése reményében. A fejlesztőket véletlenszerűen választották ki, egy 42mm-es, kék szíjas Apple Watch Sport megvásárlásának ajánlatával, melynek kiszállítását április 28-ra ígérték. Több fejlesztő is jelezte, hogy órájának státusza szerint a becsült kiszállítási időpont júniusra esik. A Watch megjelenése előtt nagyon kevés cég férhetett hozzá az óra hardveréhez, kisebb fejlesztőknek virtuális eszközzel kellett beérniük.

A rendkívül korlátozott hozzáférés eredményeként, néhány fejlesztő még mindig nem jutott hozzá a készülékhez. Mindössze néhány órával az ígért kiszállítási időpont előtt, nem tudni, hogy az Apple valóban képes lesz-e tartani a saját maga által felállított határidőt. A kiszállítási késedelemben érintett fejlesztők pontos száma szintén ismeretlen. Az Apple hétfői negyedéves pénzügyi konferenciáján Tim Cook azt mondta, a Watch-ra tervezett appok száma már meghaladja a 3500-at is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!