A Photos alkalmazással karöltve jelent meg az OS X 10.10.3 béta

HusztiD 2015.02.06. 10:48 Apple, OS X 0 db 343

screen-shot-2015-02-05-at-12-23-55-pm

Egy héttel az OS X 10.10.2-es operációs rendszer megjelenése után az Apple kiküldte a fejlesztők számára az 10.10.3-as legelső bétáját. A tavalyi WWDC berkein belül az almások bemutattak egy teljesen új programot Photos néven, amely az iPhoto és az Aperture párosát hivatott felváltani. A régóta várt szoftver megérkezett és úgy néz ki, hogy ez lehet az OS X Yosemite következő frissítésének a fő iránya.

A 10.10.3-as béta a fejlesztők számára érhető el a Mac App Store-ból, illetve a Developer Centerből egyaránt. Új hibajavításokról egyelőre nem szólnak a hírek, viszont a rendszer fő újítása a Photos alkalmazás megjelenése lesz. A korábbi információk szerint a fent már említett iPhotos és Aperture duója között helyezkedik el tudásra. Több dologra képes, mint a mezei iPhoto, ugyanakkor könnyebben használható, hiszen sokkalta felhasználóbarátibb az eddigiek alapján. A program egyik újdonsága, hogy az iCloud fiókunk által szinkronizálhatunk, így ha valaki csinál egy képet iPhone-on vagy iPaden, akkor az pillanatokon belül megjelenik az alkalmazásban, amelyet kedvére szerkeszthet.

Az információk szerint a Photos a végleges OS X 10.10.3-as rendszerrel fog megérkezni a tavasz folyamán és természetesen ingyenes lesz.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!