iPhone 5 akksi-csereprogramot indít az Apple

Skarp 2014.08.24. 20:01 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 9 db 2,490

Miközben dagad a MacBook Pro botrány, az Apple újabb, bár ezúttal telefonokat érintő csereprogramot hirdet – jelentette be Cupertino a minap. A bejelentést követő első öt hónap során legyártott iPhone 5-ösök kis százaléka gyártási hiba miatt nagyon rövid élettartamú darabokat kapott. Az Apple nyilatkozata szerint a hibás darabok a 2012 szeptemberétől 2013 januárjáig értékesített szériából kerültek ki.

Akik a fentebbi periódusban vásárolták iPhone 5 készüléküket és akkuproblémákat tapasztalnak, azok az Apple erre a célra létrehozott aloldalán tudják ellenőrizni szériaszámuk bepötyögésével, hogy jogosultak-e az ingyenes kármentesítésre. Ahogy a múltban, most is ún. Authorized Service Providerhez, azaz az Apple által felhatalmazott szervizbe kell vinni a készüléket.

A cseréhez nem elég a hibás szériából származó akku, hiszen nyilván a készüléknek is működőképesnek kell lennie, hogy a cserét az Apple el tudja végezni. Ha bármilyen sérülés található a készüléken, ami nehezíti a cserét (például törött, vagy repedezett képernyő, súlyosan deformált tokozás), akkor a sérült alkatrészt természetesen ki kell javítani vagy cserélni, amit már nem tud díjmentesen elvégezni a cég.

Egyelőre még csak a kínai és amerikai felhasználókra érvényes a program, augusztus 29-ével azonban a többi országra is kiterjesztik. Várhatóan 2015. március 1-ig tart majd a program, vagy a telefon megvásárlásától számított két évig – a szervizesek a kedvezőbbet veszik figyelembe.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 9 db

  1. White - 2014.08.25. 14:28

    Az jó mert az aksim már nagyon haldoklik alig bír 2 óra használatot! :(

  2. Boki - 2014.08.25. 22:12

    nekem is kb ennyit bir bekapcsolva : wifi,3g , helymehatarozas.
    Telefon uzemmodban max 7 ora ;)

  3. DOPE - 2014.08.25. 23:12

    Helló! Az lenne a kérdésem, hogy a T-mobilos telefonokra is vonatkozik a csereprogram ?

    • Skarp - 2014.08.25. 23:16

      nem szolgáltatótól függ. de a magyar telefonokra csak pár nap múlva lesz érvényes, és ott se mindre. szeptember elsején ha ellenőrzöd a szériaszámod az oldalon már tuti a jó eredményt dobja majd vissza

  4. Mindegy - 2014.08.26. 09:57

    Nem tudom mit vártok az aksitol. Higy full leterheltség mellet bírjon ki 1hetet?? Aki ezt akarja az buta. Ha valami funkciót nem használsz kapcsold ki. Hoppá egyből nől az üzem idő. Annyit rinyáltok hogy így az aksi úgy az aksi. De hogy tegyetek érte valamit hogy tovább bírja az már felejtős.
    Rinya pics*k vagytok.

    • Tomi - 2014.08.26. 10:45

      Elolvastad a cikket, hogy egyaltalan mirol szol!? Hibas aksi csere programrol:/

  5. Laci - 2014.08.26. 13:46

    “Mindegy” gyerek te egy igazi majom vagy, nem azért merül mert minden bekapcsolva van hagyva és az meríti, szimplán szar az akksi, pl megesik, hogy 62%-on kikapcsol, de a 20%-on kikapcsolás már szinte alapvető, meg 10 perc netezéstől hirtelen a 75%-ról lemegy 34%-re, tapasztalj mielőtt jártatod a kicsi szádat

  6. BenW - 2014.08.27. 18:43

    Igaz nincs baja az aksinak ,de a leendő új gazdának csak jót teszek vele!

  7. Boki - 2014.08.31. 08:32

    Kérdésem az lenne ,hogy hova kell bevinni a telefont ha érintett vagyok ?

Szólj hozzá Te is!