A Pixar és Steve átformálták egymást

Skarp 2014.04.06. 10:15 Apple, Steve Jobs 0 db 336

Köztudott, hogy Steve nevéhez nem csak az Apple megalapítása fűződik, de a Pixar Animation Studios-é is, ami bár a kezdetekben nehézségekkel küszködött, saját szegmensén belül kiemelkedően sikeres és széles körben irigyelt vállalat lett animált filmjeinek magas minősége miatt. A MacRumors most egyik egykori harcostársának nem sokára megjelenő könyvét idézi, amiből érdekes dolgokat tudhatunk meg arról az átalakulásról, ami összeköti a fiatal, forrófejű, impulzív és az Applehöz visszatérő, higgadtabb, bölcsebb és érettebb Jobsot.

Ed Catmull, az egyik társalapító könyve pont a jövő héten fog megjelenni – ebben Jobs partnere némi betekintést ad majd az animációs stúdió életébe és abba, hogy mi is tette a vállalatot annyira sikeressé. Ha érdekel Jobs hatása a cégre, érdemes elolvasni a Gizmodo cikkét a témáról, mert ez az időszak igen fontos kihatással volt Steve életére is. Bár sokak szerint megalkuvásra képtelen perfekcionista volt, aki gyakran volt kemény alkalmazottaival, Catmull szerint számottevő átalakuláson ment keresztül, és élete utolsó két évtizedében empatikusabb lett, aki törődik mások érzéseivel és valóban értékeli az emberei hozzájárulását a kreatív folyamatokhoz.

A társalapító ezen személyiségváltozások egy részét Jobs Pixarnál eltöltött idejének és ottani tapasztalatainak tulajdonítja. Steve különösen büszke volt a stúdióra, mert valóban jelentős, tartós hatású filmeket készítettek. Úgy gondolta, filmjeik azért maradtak emlékezetesek, mert folyton egy mélyebb igazságtartalom keresése hajtotta őket. Élete utolsó évtizedeire Jobs felismerte az emberek szórakoztatásának nemességét és magáévá tette a filozófiát.

Pixaros évei is hozzájárultak a változáshoz. Steve folyton praktikus dolgokat akart alkotni, amik örömet is okoznak a használójuknak. Ő így tette jobbá a világot. És ezért tette őt annyira büszkévé a Pixar sikere – a filmjeink is ezzel az érzéssel töltötték el. Sokszor mondta, hogy bár az Apple termékei brilliánsak voltak, előbb-utóbb így is hulladékként végezték.

A Pixar korai éveiben Jobsot a cég jótevőjeként tisztelték, később azonban annak védelmezőjévé vált, aki konstruktív kritikáival segítette a stúdió munkáját, de megvédte azt a külvilágtól. Bár fontosságát tekintve a Pixar mellékprojekt volt számára, ez volt az a hely, ahova Jobs visszavonulhatott, lazíthatott, játszhatott egy kicsit. Ez tette jobb emberré – állítja Catmull.

Bár örökké megmaradt olyan intenzív személyiségnek, az évek során végignézhettük, ahogy megtanul figyelni az embereire. Egyre inkább empatikus, törődő és türelmes lett – és igazán bölccsé vált. A változás igazi volt és mélyről jövő.

Jobs rémisztő hatékonysággal volt képes a Pixar problémáit felismerni és a filmesek helyett azok megoldására koncentrálni. Ahogy egyre több időt töltött a vállalatnál sokkal jobban figyelt mások érzéseire és előadókészsége is fejlődött.

Sokak szerint lazábbá vált az évek során, de nem hiszem hogy ez a megfelelő körülírása a dolognak. Túl passzívnak hangzik, mintha csak elengedte volna magát, pedig Steve átalakulása nem is lehetett volna aktívabb. Alapvetően ugyanolyan elkötelezett volt, csak máshogy érte el a célokat.

Catmull könyve, a Creativity, Inc.: Overcoming the Unseen Forces That Stand in the Way of True Inspiration c. könyv a tengeren túlon elviekben április 8-án jelenik meg, de már előrendelhető az Amazonon. Mi biztosan elolvassuk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!