Egy mérnök beszélt az eredeti iPhone születéséről

HusztiD 2014.03.27. 10:42 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 5 db 1,031

A Wall Street Journal-nak lehetősége volt elbeszélgetnie Greg Christie vezető mérnökkel, akinek részben az Apple első telefonjának megszületését köszönhetjük. A rövid interjú során nagyon érdekes dolgok derültek ki, köztük van olyan is, amiről eddig még nem tudhattunk, hiszen nem kerültek nyilvánosságra.

Christie elmesélte, hogy anno az Apple egykori alapítója, Steve Jobs ultimátumot adott neki és a csapatának, hogy 2 hetente álljanak elő egy olyan szoftverrel, amely majd az egykori telefonjuk, az iPhone rendszere lesz, mivel ezek után azt egy másik csoportnak adják át. A csapat sikeresen megalkotta a kezdetleges iPhone OS-t, melyet ma már iOS-nek ismernek az emberek. Például Christie és a csapata találta ki a “slide to unlock” képernyő feloldást vagy a Safari-n belül a gyors görgetést és annak az animációit. Egyébként a telefon szoftverén dolgozó csapat olyan elemeket is átvítt a kezdeti iOS-be, amelyeket az Apple a Newton PDA-val már korábban bemutatott.

Greg egyébként 2004-ben kezdett el az iPhone projekten dolgozni, akit maga Scott Forstall kért fel. A korábban vezető beosztásban lévő Scott úgy jellemezte Christie-nek az új álláslehetőséget, hogy az Apple egy olyan telefont akar megalkotni, amelyben a különféle multimédiás funkciók keveréke érhető majd el, mindezt egy érintőkijelzővel megfűszerezve. A titkos fejlesztést “Project Purple” néven emlegették a cégen belül, ahol hetente kellett a kis csapatnak számot adnia a legújabb változásokról Jobs-nak, aki elutasította vagy elfogadta az újabbnál újabb ötleteket. Ha sikerült az egykori vezérigazgató tetszését elnyerniük, akkor ugyanúgy be kellett mutatniuk azt az egyik igazgatótagnak, Bill Campbell-nek, majd végül Jony Ive dizájnernek egyaránt. Christie szerint Jobs-nak annyira tetszettek néhol a csapat által megalkotott kezdeti iPhone OS funkciói, hogy Steve már-már balladákat írt volna róla örömében.

Az interjú továbbá a titoktartásra terjedt ki, hiszen nem szerették volna a vállalatnál, ha idő előtt kiderül, hogy ténylegesen min dolgoznak. Külön létrehoztak egy elszigetelt irodát (amely a 2. képen látható), melynek még ablaka sem volt, ugyanis nagyon ügyeltek a projekt titokban maradásán. A biztonság annyira nagy volt, hogy még a cég takarítói sem mehettek be, csupán a pár kiváltságos ember, kiknek megvolt hozzá a jogosultságuk. Továbbá a termékről készült fényképeket is titkositani kellett, nehogy azt valaki véletlenül is meglássa.

A jövőhét első napján megkezdődik az Apple és a Samsung újabb tárgyalása, melyről korábban már beszámoltunk nektek. Kis szerencsével a Greg által elmondottak segíthetnek az Apple helyzetén, ugyanis van egy pár szoftveres szabadalmat sértő beadvány a koreai vállalat részéről.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 5 db

  1. PBalint - 2014.03.27. 12:22

    OFF: egyik nap vettem egy ipad retina 4 wifi+lte keszuleket, viszont nemtudom, hogy szolgaltatofuggo vagy fuggetlen? Segitenetek, hogy hol tudok utana nezni? Elore is koszonom!!!

  2. LiEuTeNaNt - 2014.03.27. 12:44

    Ha szolgáltatónál vetted függő, ha az Apple-nél akkor független.

    Ha használtan vetted akkor a legegyszerűbb beletenni egy olyan SIM-et, ami más szolgáltatótól származik, ha aktiválást kér akkor nem független.
    Egyébként IMEI szám alapján az IMEI.info weboldalon regisztráció után meg lehet nézni, hogy a telefonunk kártyafüggetlen-e.

  3. PBalint - 2014.03.27. 13:18

    Igen, hasznaltan vettem 80.000ft-ert!:) fekete, karcmentes gyari rajta minden! A srac sima wifisnek arulta gari nelkul! A garit megneztem, az november kozepeig van meg ra, es T-s simmel probaltam mert a csaladba mindenki az, azzalbeengedett net is ment rajta meg minden! Tobb weboldalon is neztem de egyiknel se adta ki egyertelmuen hogy fuggo vagy fuggetlen! Koszi a valaszt, megnezem az imei.info-t!! ;)

  4. Fet - 2014.03.28. 04:41

    PBalint: Akkor találtál valami jo nagy hülyét, aki átverte magát. 81-ért megveszem, ha független. :)

  5. PBalint - 2014.03.28. 11:20

    Aaaaa eselytelen, hogy eladjam! Kiderult, hogy fuggetlen! T-s kartya utan kiprobaltam vodassal is!:)

Szólj hozzá Te is!