Samsung: nálunk már korábban volt arany modell a kínálatban

Helme 2013.09.30. 13:33 Apple, iPhone 28 db 1,651

Az Apple legújabb, iPhone 5S szériájánál a legnagyobb figyelem kétségtelenül az arany – vagy ahogyan egyesek hívják pezsgő – modell felé irányul. Hihetetlenül nagy sikere van, éppen ezért az almás vállalat rohamtempóban próbálja gyártatni, hogy kielégítse a keresletet. Nem meglepő módon, pár napra rá kiderült, hogy a Samsung is készül arany modellel. Ez ismételten kirobbantotta a háborút a Samsung és az Apple fanatikusok között. A Samsung blogjában is reagált a helyzetre: állításuk szerint ők már korábban bejelentették az arany modellt.

A dél-koreai vállalat a Samsung Tomorrow blogban leírta, hogy a Gold Galaxy S4-et már augusztus 27-én leleplezték, a forgalmazás pedig szeptember 8-án kezdődött meg. A történethez azonban az is hozzátartozik, hogy csak az Egyesült Arab Emírségekben volt kapható, így szegmentálták a piacot. Az Apple-re nézve ez egyfelől elég kellemetlen, mert úgy tűnik, hogy ők másoltak, de érdemes az egészet egy más aspektusból megvizsgálni.

Már hónapokkal ezelőtt lehetett azt sejteni, hogy az Apple valóban kiad egy arany modellt az iPhone 5S-ből. Bár csak pletykák voltak, azért a legtöbbet olyan portálok és személyek szivárogtatták ki, akik az elmúlt években bizonyították azt, hogy nem csak légből kapott híreket terjesztenek. Ezt minden kétség nélkül a Samsung is tudta, ezért valamit ki kellett találniuk.

Bár ez csak a szerkesztőségünk összeesküvés elmélete, de ha a Samsungnál tényleg olyan jó marketingesek vannak, mint állítják, akkor a Gold Galaxy S4-nél biztonsági játszmára álltak be. A képlet igazán egyszerű: jelentsük be korábban az arany változatot, így lépéselőnyben vagyunk, de azért ne verjük nagydobra az egészet, hátha mégsem lesz arany iPhone 5S, így nem röhöghet a nagyközönség rajtunk.

Már csak egy a kérdés: hogyan lehet eltüntetni a Gold Galay S4-et, hogy ne legyen szembetűnő, de amennyiben úgy hozza az élet, egyből elő lehessen kapni? Persze, hogy az Egyesült Arab Emírséget kell elővenni. Ott minden exkluzív, aranyozott dolgokat megvesznek, bukás esetén is lehet azt mondani, hogy ezt csak bizonyos rétegnek készítették, így nem is vártak kirobbanó sikert. Azonban a Samsung szempontjából minden a legjobban alakult, van arany iPhone 5S, a dél-koreai vállalatnál pedig kaján mosollyal konstatálhatják azt, hogy az Apple-t sikerült kellemetlen helyzetbe hozni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 28 db

  1. LiEuTeNaNt - 2013.09.30. 13:46

    És ha hamarabb dobták ki? Csak nem levédették az arany színt? Hihetetlen…

  2. Sándor - 2013.09.30. 13:47

    Szerintem mindegy ki találta ki akkor is az i5s a legjobb a Samsung megy csak Samsung marad!! :)

  3. Avici Bááci - 2013.09.30. 14:03

    Igazából mindenki másol mindenkit. Ennyi az egész. Ami neked bejön azt kell megvenni. Kééész!

  4. Orsos vinetuuuu - 2013.09.30. 14:32

    Látom a lelki szemeimmel ahogy Tim bácsi síró görcsöt kap és felkiáltással konstatálja a Samu megint szivat!
    Mi meg örülünk mert arany telefon arany áron :)) imádom az 5s-em pedig space szürke

  5. Boxoló - 2013.09.30. 14:42

    Valahol nagyon neversègesek vagyunk emberek. Nem mindegy, h van arany színû ? Inkàbb arra figyelhetnènek, h minnèl jobb fejlesztèsek legyenek(hardver-softver)
    Autòs tèren mièrt nincsenek ilyen dolgok? Vagy csak nem tudok ròla?tudom az màs…

  6. Dénes - 2013.09.30. 14:57

    Itt nem arrol van szo h volt- e mar arany szin vagy esetleg arany szinu telefon koraban. Regebben is voltak bucsus aranyozott telok persze. Itt arrol van szo,hogy MIKOR rukkolt elo vele a Samu, nem tavaly, nem feleve, nem 2 eve. Hanem pont most?! Ez a gagyisag, ha az Applenel van akkor torvenyszeruen nekik is kell vmi hasonlo. Az a baj h a Samunal nagyon csak arra tudnak koncentralni h az Apple mit ad ki, azt le kell masolni es le kell nyomni. Nem birna onalloan megmaradni a piacon. Keptelen lenne ra, nincs sajat otlete es kesz. Mindenki vesz egy kicsit innen onnan. Nem csak a telefonok vilagaban hanem mindenhol igyv an. De a Samsung nem lenne kepes onalloan innovaciot hozni. Nem tudom mit kell meg ezen magyarazni. Nem vagyok elvakult Apple fan – pl sztem ez a pezsgo szinu iPhone igen bucsus lett. De ott van jo peldanak mikor kijott a legelso iPhone anno, hirtelen h atszabtak a sajat okos telefonjukat. Nalam mar ott leirta magat a Samsung. Ver ciki volt szerintem. A masodik ongoljuk a szemembe az az h 27473858 colos kijelzo kell meg 3753758 mag kell a k.rva telefonba, de egy normalis szoftvert nem tudnak rairni…. Legyenek boldogok az arany szinu S4el ami szvsz aztan tenyleg ritka ronda lett.

    • q - 2013.09.30. 18:48

      mit vársz a sárgáktól? az üzleti terv: kopizzuk ezerrel ami épp menőnek számít a sok madár között, tökmindegy a közvélemény csak a jó kis lóvé számít, ha meg egy piacról kiesünk nem gond mer a klímagéptől kezdve a retyópapírig mindent gyártunk. sakk matt. ugyanolyan erkölcstelen nép a koreai mint a kínai. nem vagyok elfogult, az apple az ios7hez lenyúlt pár megoldást, ők is kopisok, de azért akad egy enyhe szintbeli különbség.

  7. Qpack - 2013.09.30. 15:35

    Lenne egy kerdesem. Az S4-nek arany szinu, aranyozott, vagy arany a hatlapja?
    Ha csak arany szinu akkor a kutya se veszi az araboknal es eleg gagyi hatast kelt egy arany szinu muanyag hatlap.
    Ha pedig aranyozott, akkor pedig nincs mihez hasonlitani, mert az 5s-nek a fem kerete nem tartalmaz aranyt.
    De amugy teljesen felesleges ezen vitatkozni, hogy ki masol kit, ha tetszik megveszed, ha nem, nem. Teged nem er semmilyen kar ebbol…

  8. András - 2013.09.30. 15:51

    Szerintem mindegy hogy a Samsung hamarabb kijött az S4 gold verziójával, mert nem lett belőle hype, így nem is tudott vele semmi pluszt elérni. Inkább azt a látszatot kelti, hogy kullog az Apple után, hisz tényleg lehetett sejteni az arany iPhone-t.
    Csak egy”apró” különbség van: az arany iPhone az már 5s, és ez most a csúcs telcsi, míg a Gold Galaxy S4 az nem S5, csak egy felfukszozott S4, ami nem tud többet, mint az S4…

  9. Bence - 2013.09.30. 15:54

    Bocsánat előre is a szerkesztőtől, nem bántásból kérdezem, de egy IHUNGARY nevű oldal miért a műanyag szarból lévő samsunggal foglalkozik, hogy épp milyen színből föccsentik ki az újrahasznosított műanyagot. Ezt leszámítva imádom az oldalt, programot és a témákat amiket érintetek, de nem értem miért a samsunggal foglalkoztok

  10. Sztázi - 2013.09.30. 17:01

    Na és akkor most mivan?? A Samsung aztán felvághat Nyugodtan-.- az Apple nem másolt semmit… Nézzenek már magukba mennyi mindent lekoppintottak!!! Hát ennyit rólad műanyag “nagy” Samsung.. Szánalmasnak…..
    BOCSI ha valakinek nem tetszik a komment de én csak az igazat mondom..

  11. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.09.30. 17:16

    Nevetséges post… És vajon ki csinált először sárga telefont?

  12. Gabika - 2013.09.30. 17:52

    Az ilyen cikeknel erosen gondolkozok hogy toroljem ezt az appot… Egy dolog ami visszatart hogy vannak hasznos informaciok is amiket inen tudok a legegyszerubnen megkapni hamar… A cikk amugy szanalmas ha nemtudtok ertelmes dolgot irni akkor inkabb ne irjatok…

  13. btti - 2013.09.30. 18:31

    Felőlem aztán hupilila is lehetne a Samsung modellje, akkor se vennék soha.

  14. Sándor - 2013.09.30. 19:18

    Azért a Samsung gyártja a kijelzôket az iphon hoz

  15. hunbalu - 2013.09.30. 20:06

    Samsung S2-m van jelenleg, és egy iPad 4-em.
    Samsung kezeli a rádugott pendrive-ot, az iPad kiírja, hogy túl nagy az áramfelvétele, és ezért nem olvassa be…
    Ez azért szerintem vicc, és egy kicsit elgondolkodtató.

  16. Darth - 2013.09.30. 20:45

    Az samsung úgy ahogy van másolja az almát.

  17. LiEuTeNaNt - 2013.09.30. 22:10

    Hunbalu: az iPadedre kétlem, hogy tudnál bármit is másolni közvetlenül, ahhoz túl zárt a rendszer, nem csak az áramfelvétel a gond. De javítsatok ki, ha tévedek!

  18. jani_ka - 2013.09.30. 22:36

    Hát ott MINDKETTÖ hibázott hogy a
    HTC ONE ban már márkás hangszoró
    ül BEATZ az Apple és a samson is már régóta meglephetett volna minket
    kristályos hangal a BOSE tol vagy a
    HARMAN KARDON tol minthogy csak
    az arany színnel vannak elfoglalva addig a HTC nél dübörög a füled :)

  19. Yeti - 2013.09.30. 23:15

    Nevetséges ez az egész, nekem meg ARANY a jegygyurum! Nem aranyozott, vagy a r a n y s z i n u. De nekem barnakent is megteszi. Tudásban pedig a sam verhetetlen

  20. Dénes - 2013.10.01. 10:19

    A samsung addig nem lesz verhetetlen amig android lesz rajta. Annal bugosabb szarabb os nem is lehetne. Tablagepek teren meg aztan foleg fos.

  21. Darth - 2013.10.01. 15:26

    Hiába erősebb a samu hardvelileg ha az ios sokkal jobban kihasználja a mobilt mint az android, hiába 1080 p-s ha az ios miatt az iphone kejelzője élesebb. Akinek van rá pénze és jó mobilt akar az vesz egy iphonet. Nekem most két iphoneom is van.a másik meg hogy a sarsung úgy ahogy van másolja az applet. Ha nem lenne apple akkor a samsung sehol se lenne.

  22. Orsos vinetuuuu - 2013.10.01. 19:55

    Azért a legnagyobb másoló az Apple.
    A Samu elbujhat mögötte.
    Az iPhone meg sehol se volt amikor a Windows PDA-k már tudták ezeket az okos funkciókat (PIM, navigáció stb)
    Az iPad is koppintas.
    Azt viszont el kell ismerni,hogy lopnak,lopnak, de jobbat csináltak mint akitől loptak.

  23. Boxoló - 2013.10.01. 20:20

    Na ezaz! Egy Bose hangszòrònak èn is örünèk. Ùgy azt mondanàm, felsô kategòriàs igy csak dràga telò. Ezzel ùjjabb copy lavina indulna , a samu biztos bedobna egy Sennheiser-t…

  24. 007 - 2013.10.02. 17:53

    nem mindegy hogy a sz@ros monó fedélzeti hangszóró egy Szokol rádió vagy egy harmann kardon?

  25. Milu - 2013.10.06. 08:10

    Azt kene csinalni hogy bejelentik az iphone 6-ot augusztusban pl.fekete-feher szinben-vagy valami ujdonsagot.mikozben megtevesztesnek szanjak a bejelentest,a Samu masol:D

  26. scamp - 2013.10.17. 08:33

    ….

  27. scamp - 2013.10.17. 08:34

    ennyi

Szólj hozzá Te is!