iOS 7 – Koncepcióvideók és elképzelések az új mobiloperációs rendszerről

KeleMan 2013.02.18. 20:24 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 12 db 3,212

Mint nemrég kiderült, Scott Forstall távozik az Apple berkeiből. Menesztették, mert nem volt “odavaló”.

Kirúgták Scott Forstallt, az Apple egyik alapemberét

Nem volt hajlandó aláírni a bocsánatkérő nyilatkozatot, így 2013-tól más veszi át a helyét. A saját fejlesztésű térképes alkalmazás hibáival generált vihar most pusztít a cégen belül. Scott Forstall (Senior Vice President, iOS -részleg) 15 éve erősíti az Apple-t, sokan Steve Jobs egyik lehetséges utódaként emlegették.

Az alapító halálával azonban kiéleződtek az ellentétek Forstall és a csapat többi tagja között. A kollégák közül többen panaszkodtak arra, hogy Forstall túlságosan önfejű. A végső probléma (vagy egy árnyalatnyi Apple-humorral úgy is mondhatnánk: a pont az „i”-n) akkor jött elő, amikor az Apple Maps-ot körberöhögte a fél világ.

Forstall volt az, aki sürgette, hogy minél hamarabb szakítsanak a Google térképével, és ennek az lett az ára, hogy az alkalmazás tele volt hibákkal. Belsős információkra hivatkozva többek között a Wall Street Journal is arról számol be: a cég egy bocsánatkérő levelet fogalmazott a csalódott felhasználóknak, ám Forstall nem volt hajlandó aláírni azt – szerinte a felhajtás ugyan úgy elült volna, mint az iPhone 4 antennája körüli botrány. Tim Cook ezért úgy döntött: 2013-ban már Scott Forstall nélkül folytatják.

Az iOS vezető szoftverfejlesztőjének távozásával sokan pedig úgy gondolják, hogy eljött az ideje, hogy az iOS végre teljesen megújuljon a hetedik verzióban. De vajon mit várhatunk majd? Állítólag Jony Ive és csapata lesz a felelős, hogy újraélessze és megtöltse energiával az iOS 7-et. Sokan azonban úgy gondolják, hogy az összes szabad ember az Apple-nél ezen ügyködik.

Természetesen lelkes iOS rajongók szerte a világban már elkészítették az ötleteiket, melyet meg is osztottak velünk, hogy ők hogyan is képzelik el az új iOS 7-et, mely várhatóan rövidesen bemutatásra kerül és még ebben az évben megjelenik.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 12 db

  1. DnP - 2013.02.18. 20:53

    En inkabb egy alapos GUI redesignt szeretnek, a mostani olyan puritan. Halvanykek csikos menu hatterek es stb… remes. JB-zni meg nem akarok emiatt.

  2. Regi - 2013.02.19. 00:59

    Egyetértek DnP-vel.
    Az első videó amúgy nagyon bejön, a többi közül némelyik nagyon androidos…

  3. PalosWake - 2013.02.19. 08:06

    A kérdés lehet nem ide tartozik, az iOS7 el

  4. PalosWake - 2013.02.19. 08:08

    Bocsánat véletlen elküldtem fél mondatot. A kérdésem az lenne hogy az iOS elérhető lesz-e az iPhone 5-ön? ( a simán )

  5. NotMe - 2013.02.19. 09:11

    Valaki meg tudja mondani, hogy a 3. 4. 5. 7. videót milyen programmal vették fel? Előre is kösz

  6. madasakraf - 2013.02.19. 09:59

    @PalosWake valószínűleg igen, a 6/6.1 is támogatja a 4-et, 4S-t, és 5-öt. Három készülék biztos megkapja, így ha kijön az 5S, akkor várhatóan a 4S-5-5S trió lesz támogatva. Szerintem:)

  7. Ttt - 2013.02.19. 11:31

    Egyik koncepció sem Apple hű, nem tudom mi ertelme van kirakni.Meghalt Steve Jobs, kirúgták a hasonló mentalitású formát is… Nem tudom mi lesz így az Apple bol de pont ezek az emberek hozza állása miatt lett ilyen sikeres amilyen, nem pedig Tim nyunyóskodasa meg töketlenkedései miatt… Lehet hogy önfejű volt mind kettő de azert csak nem szar
    termékeket adtak ki…

  8. Keresztes György - 2013.02.19. 18:50

    Megis honnan lehetne tudhatná biztosan bárki itt, hogy mire lesz feltelepithető egy még nem is létező szoftver? :-)

  9. Puding - 2013.02.19. 20:09

    Az utolso jonak tunik..:))
    2-3db nagyon hasonlit a mostanira.:(

  10. strucc007 - 2013.02.19. 22:24

    Egy komplett redesign-t én is támogatnék.

  11. Mewtwo - 2013.02.21. 06:31

    én azt már rég várom hogy a telefon elforgatásával az egész ios elforduljon 90 fokba mint az ipadbe. de ezek is jó újítások csak nem azok amikre az embereknek igazán nagy szüksége lenne. (szerintem)

  12. Zsoltika - 2013.02.24. 17:24

    Valoban ilyen lesz az IOS7??:)

Szólj hozzá Te is!