Az Apple kicsit túlzásba vitte a termékelhelyezést a Netflix új sorozatában

Slemi 2013.02.08. 22:25 Apple, Egyéb 13 db 1,702

Apple termékek elhelyezése és reklámozása TV műsorok, sorozatok, és mozifilmek segítségével, régóta kifinomult módja annak, hogy a termékeket a közönség tudatába sugározzák. Az Engadget-nél Sharif Sakr úgy véli, hogy az Apple egy kicsit messzire ment ezzel a szokással az új House of Cards című sorozatot illetően. Sakr megjegyzi, hogy a House of Cards, a Netflix új sorozata valóban ’’nagy szám’’ hiszen egy streamelt sorozatról van szó.

Nincs szükség arra, hogy műsorsávot találjanak a produkciónak, valamint arra sem, hogy reklámblokkokat rendeljenek hozzá. A reklámelhelyezéssel kapcsolatban azonban az otromba jelző a legmegfelelőbb Sakr szerint. Van egy jelenet a sorozatban, amelyről képet a poszt elején láthattok is, ebben a két szereplő 9 különböző Apple terméket használ.

Ezután következő jelenetekben láthatjuk, hogy a főszereplő (akit a sorozatban Kevin Spacey alakít) éppen feleségével beszélget, aki természetesen egy iPhone-t használ. Más szögből azt is észrevehetjük, hogy Spacey karaktere egy iMac-et használ mindennapi tevékenységeihez.

Az ilyesfajta reklámok általában kifinomultak, és a nézők anélkül is megfigyelik őket, hogy ennek tudatában lennének, Safr azonban megjegyzi, hogy a túlzott megjelenítés számára lerombolta a sorozat hitelességét. Van valaki köztetek, aki figyelemmel követi a House of Cards-t? Ha igen, akad olyan, aki szerint a túlzott Apple reklámok rosszat tettek a sorozatnak? Tudassátok velünk bátran a kommentekben!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Bence vagyok, 20 éves egyetemista. Nagy Apple-rajongó.

Hozzászólások száma: 13 db

  1. Fpéter - 2013.02.08. 23:06

    Inkább Apple termékeket nézek egy sorozatban(bár mennyit) mint Samsung-ot :)

  2. Blabla - 2013.02.09. 02:49

    Még sosem hallottam erröl a sorozatrol :D de erröl a részröl amiben ez a sok termék van kuldenétek eggy linket hogy megnézhessem :D köszi elöre is :D

  3. Blabla - 2013.02.09. 02:50

    Fpéter – XDDDD

  4. Érdekes - 2013.02.09. 07:19

    Szivesen nézek Apple reklámot, a “tyamtyung” és társairól ez nem mondható el.

  5. Solowphoto - 2013.02.09. 09:46

    Szoktam nézni a filmekben, h mit használnak…a TED-et nézve sírva röhögtem a moziban, mikor az iPhone 4-et fejtetőn fogta és úgy telefonált…

  6. AWSM - 2013.02.09. 14:41

    A Grimm sorozatban mindenki iphone 4-el hadonászik :)

  7. Martin - 2013.02.09. 15:32

    Kaliforgiában is egyfolytába ott vannak az Apple termékei. Nagyon szolídan de jól elhelyezve. Ugyan ez van a Két pasi meg egy kicsi újabb évadaival. Csak ott az Apple logo le van ragasztva az iMac-en, iphone-on, stb..

  8. Samsung - 2013.02.09. 15:35

    Nokia forever

  9. ESzállás - 2013.02.09. 21:47

    A Conan a barbárban is Swarzi jobbján egy kard baloldalon iPhone van, ahh vagy mégsem :)
    fujjjj csúnya samsung….

  10. Gabika - 2013.02.10. 18:13

    Bocs nem kotekedni akarok, de elege fikazzatok a samsungot, de nrfelejcsetek el hogy a ti telefonotok is dogig van az emlitett gyarto alkatreszeivel… :)

  11. Balint - 2013.02.11. 10:58

    De az Apple legalább össze tudja hangolni a Samsung által gyártott chipeket, ugyanis a Samsung össz bevételének 9%-át az Apple teszi a zsebükbe, pedig a Samsungnak még mosógépei is vannak meg ilyen egyéb szarok.A filmek színvonalát meg kis részben befolyásolja a prémium termékek mutogatása,én meg ezt szívesen el is nézem:) , akár mennyi szer is bevillan :)

  12. taliban88 - 2013.02.12. 00:05

    a kopasz osztag cimú filmben minden diáknak xperiája és nokiája van :)))))))))) (sony s forever)

  13. Jocikah - 2013.02.12. 14:24

    40és annyiban is csak Apple termékeket nnyomják

Szólj hozzá Te is!