Kiszivárgott alkatrész az iPhone 5S-ből és a 6-ból?

Slemi 2013.02.03. 15:00 Apple, iPhone, Pletykák 30 db 3,961

Ahogyan az év halad előre, mi is egyre közelebb kerülünk az új, következő generációs Apple termékek megjelenéséhez, vagy gyártásának elkezdéséhez, és ezeket most már bizonyítékokkal is alá lehet támasztani. A nemrég két ilyen bizonyítéknak számító részlet került nyilvánosságra.

Az iPhone 5S és az iPhone 6 állítólagos alkatrészei:

A NoWhereElse, aki a múltban már publikált valódi fotókat, most ismét feltöltött pár képet, amelyek állítása szerint az elkövetkező iPhone generációk tartozékai. Beszámolója szerint ezen komponensek közül az egyik az iPhone 5S-hez (amely formailag megegyezik majd az az iPhone 5-el) tartozik, a másik pedig az új iPhone 6-hoz.A posztban azt állítja, hogy az 5S idén nyáron, míg az új generációs készülék 2014 elején fog megjelenni.

Sem mi, sem a riport nem tanúsítja a darabok eredetiségét. Fontos megjegyeznünk, hogy annak ellenére, hogy a múltban sokszor posztoltak valódi és pontos képeket a NoWhereElse-en, a következtetés, melyeket ebből levontak a szerkesztők, gyakran helytelennek bizonyult. Hozzátéve még azt is, hogyha a képek valóban igaziak, valószínűleg az egyik ténylegesen az iPhone 5S-hez a másik pedig a híresztelt olcsóbb iPhone-hoz tartozik. A legfrissebb beszámolókra alapozva, sokkal valószínűbb, hogy az Apple 2013-as stratégiájában az iPhone 5S és egy pénztárcabarát iPhone kap szerepet, nem pedig egy iPhone 5S és még egy új generációs modell.

Az iOS 6.1 is sejtet egy új 128 Gb-os készüléket:

A legújabb iOS bétaverzió megjelenését követően, a fejlesztők természetesen elkezdték szétcincálni azt, hogy kisebb nagyobb titkok nyomára akadjanak. @iNeal jutott arra a felfedezésre, hogy az iOS kompatibilis lesz a 128 Gb-os készülékekkel is. Jeff Benjamin egy kicsit jobban a dolgok mélyére ásott, és screenshotokkal is alátámasztotta @iNeal állításait. Megjegyzi azt is, hogy ezt a kódot, a 6.0-s iOS verzió még nem tartalmazta. Azonban lehet, hogy ez csak az új, 128 gigás iPad megjelenése miatt van benne.

Történetesen az Apple eddig minden alkalommal megduplázta a tárolókapacitást, amikor egy kisebb S fejlesztéssel állt elő. Például a 3GS megjelenésekor a kapacitás 8-ról 16-ra nőtt, majd 16-ról 32-re. Az iPhone 4S-el együtt, az Apple bemutatta az első 64 GB-os modellt is. Ezt a sorozatot folytatva, valószínű tehát, hogy az Apple egy 128 Gb-os, már előre beharangozott modellen dolgozik. Ezen kívül, az is megjósolható, hogy az Apple egy új iPod touch-ot is piacra dob majd, hiszen a jelenlegi iPod classic korosodóban van, és igen kis kapacitással rendelkezik.

Az iPhone 5S a pletykák szerint egy gyorsabb processzorral készül majd, 13 megapixeles kamerát kap, valamint egy ujjlenyomat olvasó is beépítésre kerül a telefonba, végül, de nem utolsó sorban pedig a vakurendszeren is fejlesztéseket végeznek. Számos beszámolóban szerepelt az is, hogy az Apple még idén bemutat egy új, olcsóbb iPhone-t a növekvő piac okán. A készülék a találgatások szerint műanyag borítással készül majd, szemben az alumínium és üveg bevonatú iPhone 5-el. Egy Retina kijelzős iPad mini és egy ötödik generációs, minis elemekkel megspékelt iPad is szerepelhet az idei felhozatalban. Úgy tűnik, hogy ezek közül mindegyik, kivétel nélkül a második félévben kerül bemutatásra.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Bence vagyok, 20 éves egyetemista. Nagy Apple-rajongó.

Hozzászólások száma: 30 db

  1. Istvan - 2013.02.03. 21:20

    Phill Schiller megmondta, hogy nem lesz olcsóbb iPhone! Mit kell ezt erőltetni?

  2. Blabla - 2013.02.04. 00:03

    én örulnék ha lenne olcsó iphone :) az ismeröseim nagy része androidos telefont használt de mind tönkrement (softveresen ) és gyakorlatilag nincs más választásod ha okos telefont akarsz akkor vagy android vagy iphone vagy windows phone . Mivel tartóssat szerettek volna meg megbizhatot és a tapasztalataikra hagyadkozva el akarták felejteni az androidot . Tehát az androi kizárva, maradt még a windows phone. A windows phone val az a baj hogy az ottani piactér vagy hogy is hivják eléggé szegényes és méreg drága tehát ezt is el kellett felejteniuk , ezután már csak az iphone és a jó öreg ios maradt de ezt az ára miatt nem engedhették meg maguknak . :( most visszatértek az öreg nokiák és sony errycsonok világába :( Szerintem rajtuk kivül még sokan vannak igy , érdekes lenne látni ahogy az olcsó iphoneok elárasztják a várost :D Apple mindenütt :D

  3. Peti - 2013.02.04. 02:44

    itt Belgiumba minden második embernek iphone ja vann

  4. Szesze - 2013.02.04. 06:07

    Nem feltétlenül egyenlő az iPhone a megbízhatósággal. Pl az unokatesóm iphone-ja úgy gondolta, hogy nincs már szüksége a telefonszámaira és kitörlödött neki az összes…

  5. iGnoom1548 - 2013.02.04. 07:57

    Szesze! Ez vicces, az én iPhoneom is ugyanígy gondolta!:)) Most épp irok mindenkit vissza! Elég furcsa egybeesés!

  6. a.ebi - 2013.02.04. 08:52

    Ne legyèl màr elfogult barom!
    Tudom hogy nálatok a garancia majdnem ismeretlen fogalom, mert az egyetlen gyàrtó aki csak 1 évet ad az az apple….
    Ha szoftveres gond van akkor ingyen 10 perc alatt javìtjàk…
    Manapsàg több androidos kütyü van mint ios es…legalàbb ismersz 50 embert akinek androidja van…mind beszart? Ha ez igy lenne mar nem lètezne a droid…ne hazudozzàl màr…
    A wifi jel hiba, az akku problèma a fasza ios maps , a bizonyos szèria kopàsa, a 3gs hàtlap repedèse, a 4 vèteli problèmàja, az ipad melegedèse, a lilafolt a fènykèpen, a kromatikus abberàció, mind mind az ios minősègèt hirdetik,
    Nem beszèlve az os korlàtairól….. bluetooth, kozvetlen letöltèsa böngèszőből, a rohadt i tunes, ha bàrmit akàr egy szaros zenèt a telefonodra akarsz tenni, ….mire vered a nyàlad …az ios mar règ nem forradalmi, es az iphone màr règ nem minősègi,
    Uncsi az ui….korlatolt az opp rendszer, …reg volt amikor az ios mutatta az utat…..most màr csak rohan a droid utàn….es le van maradva…nyomkodj meg egy xperia zt…..es meglàtod….

  7. pinkyBoy - 2013.02.04. 13:08

    Nagyon okos, intelligens hsz. Köszönjük. Viszont az elfogultság valóban nem praktikus manapság, ez olyan “vakon követni valakit”. De apple fórumot olvasni azért hogy porig fikázzuk, sem egészséges. Ne felejtsük el: messze piacvezető technológiákról beszélünk, de az még nem mostanában lesz, hogy bármelyik is tökéletes legyen. Vajon mennyi tapasztalat kéne még a gyártóknak? Vagy máshol van a kutya elásva?

  8. Dudee - 2013.02.04. 13:40

    Hali mindenkinek. Olvasva az utolso elotti, hsz kedvet kaptam irni. En most leszek tulaja egy 4s 64 gb- os iphonnak.nekem is sokaig android volt, de miota vettem egy ipad 2 azota, nem tudom miert, de ios, es Apple. Az a sok semmi, amit az androidra lehet tolteni, es itt jegyeznem meg, senkit sem akarok bantani ezzel( nekem htc desire volt) De egyik telefon sem mutatja az utat, mindenki a sajat feje utan megy, neha van kivetel. Beleuntam az androidba, a mostani sgs III mar gondolom gyorsabb, de megsem azt vettem. Nem majmolni akarok, de valamit az applenal nagyon eltalatak, de ne feledjuk el, hogy egyik sem letezne mar a masik nelkul. Szerintem itt lehet megjegyezni, hogy mindenkinek megvan a sajat stilusa, es itt kicsit visszaterek az utolso elottire. Egyaltalan nem zart a rendszer, sot a cydiaval, eleg nagy szabadsag van, szerintem nezzel be oda, es meglatod. A bluetooth, amiert nem kompatibilis, gondolom annak is megvan a miertje, tereo problema? Szerintem megoldottak, de melyik telefonnal, nincsenek ilyen gondok. Lehet, hogy sokszor nem mondanak el mindent. Az apple legalabb bevalalja. De most is azt mondom amit eddig, amig a samsung, vagy a sony gyartja a jobbnal jobb telefonokat, sokat szam szerileg( fajtara gondolok) addig az Applenak, csak egyet kellett, de az most is fent van, es maradando. Szerintem ezzel sok mindenki egyet ert, ezt eddig senki nem tudta uberelni.
    Es remelem senkit nem bantottam meg ezzel a hsz. Legjobb semlegesnek lenni, kinek Android, kinek Apple.

  9. Tiger205 - 2013.02.04. 14:21

    Dudee: szerintem arra gondolt, hogy Bluetooth adatforgalom nincs iOS alatt. Sajnos ez igaz, de nagyon nem is zavar, meg lehet szokni. Én SGS II-ről váltottam iPhone 5-re. Azóta galaxy tab. Helyett is iPad Mini lett, mert bejött a eddigi, és a megbízhatóság. Meg ha nem is hasít úgy mint a nexus7 és nem Retina, tud valamit, amit mások nem. Ez használat közben derül ki, ezért nem jó anélkül fikázni.

  10. Tomi - 2013.02.04. 14:23

    Aki fikázza az Apple-t mondom mivan:
    -még sosem volt kezében, nem használta
    -nem is tudja milyen, sosem tudhatott magáénak egyet sem
    -csak azért is ellent mond, mert nem akarja belátni, hogy a legjobb telefon
    -és csak egy nagyon nagyon kevés ember az akinek tényleg nem tetszik.

  11. gabe06 - 2013.02.04. 15:02

    @a.ebi
    amiket felsoroltál nem minden telón jönnek be…
    volt 3gs-m nem repedt, 4emnek semmi térerő baja nem volt, most i5 van és semmi baj vele, akku idő mind3nál nagyon jó(úgyhogy gps, 3g, mobilnet minden be van kapcsolva), ha meg az OS zártsága zavar arra van a jailbreak…

  12. Picasa1988 - 2013.02.04. 15:19

    Most komolyan, ki és mire használ még innen bluetooth-ot a vezeték nèlküli telefonáláson kívül? Ezzel a módszerrel utoljára 10 éve az iskolában cseréltem polifónikus csengőhangokat. Lassú, elavult, irreleváns…

    A mai telefonok adatmennyiségének küldözgetésére alkalmatlan, főleg, mióta ott az e-mail, a 3G, vagy az LTE, illetve olyan programokat hasznàlhatok, mint az Evernote, Dropbox, stb. ami bármikor elérhető! Kékfogazzon àt egy 3 perces 1080p videót…

    Mikor valaki ezzel próbál érvelni a telefonom “gázsága” ellen, már csak kinevetem…:)

  13. Bindzsi - 2013.02.04. 15:56

    Jelezném a telefonszámos problémákkal küzdőknek, hogy először ellenőrizzék le, hogy a csoportoknàl az iCloud ki van e pipálva, ha nincs akkor valszeg az a baj, ha nem akkor nem tudom:/:)

  14. Wolfman - 2013.02.04. 16:37

    Hát igen az android nyíltsága az előnye, de egyben szerintem a hátránya is.Túl sérülékeny!Amúgy a.ebi szerinted az androidos telóknál nincs hiba? De van, csak azt nem fújják fel! Az Apple legalább megpróbál gyorsan válaszolni ezekre a hibákra!Én is anyagiak miatt döntöttem az android mellett, meg is bántam! De kinek a pap, kinek a papné!Mindennek megvan az előnye és a hátránya szerintem.

  15. Blabla - 2013.02.04. 18:15

    a.ebi – gondolj amit akarsz az utánnam lévő hozzászollásokban elmondtak mindent :) a garanciárol annyit hogy itt Szlovákiában az eggyik legnagyobb szolgálltató az Orange sk nem vállal garanciát az android rendszerre :) szó szerint ezt monndták :( tehát amikor a képernyőn megjelenik a SYSTEM ERROR felirat eldobhatod a mobilod , van amikor csak eggyszerüen feketet képernyő fogad :( én galaxy tab ról váltottam és ugy véleményezek hogy mind a két rendszert ismerem ;)

  16. Szesze - 2013.02.05. 06:12

    Én mindakettő rendszert szeretem az Androidot is és az iOS- t is. Mindegyikben van előny és hátrány is. Ipad 4-em és apple számírógépem van, viszont androidos telóm. De jól megférnek egymás mellett. Kinek a pap kinek a…..Fölösleges leszólni bármelyiket is. Mert ami nekem tetszik az a másnak nem, és fordítva. :)

  17. a.ebi - 2013.02.05. 06:41

    En nagyon is sok iost eszkozt birtokoltam…megmernèm kockàztatni h amikor megjelent az iphone akkor Magyarorszagon az elso par szaz i tulajban benne voltam., kèpzeld nekem mèg a 4 gigàs iphonom volt …utana volt 2db 3g m… majd egy 32 es 3gsem…utana i4 16 giga… es ipad 2 vel is rendelkeztem……izlèsek ès pofonok….ez igaz….en nagyon sok jó beszèlgetèsbe benne voltam itt ..iphone pro ès kontra…csak azt utalom h az ios irànti szeretet màr szinte vallàs itt…ès minden szar csak az iphone nem….pedig igen sok idegesìtő hiba van benne…persze a droidnàl is akad ilyen…de meglàtjàtok az ios lassan de biztosan elvèrzik…
    Ha viszont lesz egy 4.5 col feletti iphone es a ui t kicsit izgalmasabbà teszik akkor lehet visszatèrek…..

  18. Tamás - 2013.02.05. 08:48

    Az Iphone 4S-en nincs hiba mert nincs térerő ledobálás, nem kopik

  19. Roland - 2013.02.05. 09:39

    Javítsuk ki a címet “alkatrész”-re -:)

  20. Dudee - 2013.02.05. 10:45

    A.ebi.
    Mindenkinek mas es mas az igenye. Sokaig en is azt mondtam, hogy android, mert jo, de valahogy az ios jobban tetszik, sokat vacilaltam amikor megvettem az ipadet, mert asus transformert akartem, de meggyoztek, hogy ne, es nem banom a mai napig sem. Aki meg vasarlas elott van, annak azt mondom, hogy ha MEGTEHETI ( persze sajnos sokan nem) akkor ipdat vegyen, nem mintha a tobbi nem lenne jo, de ez a velemenyem, es nem amitani akarom oket. Zartsagra, igen par hsz elotte irtak, hogy a cydia. Teljes mertekben testre lehet szabni a telefont, vagy ipad-t. Szemely szerint en is hasznalom, es nagyon jo, mindig van mit csinalni rajta, ennyire testre szabni nem tudom, hogy melyik keszuleket lehet meg.
    Na, de egy szonak tobb szaz a vege. Nem istenitem az Applet, de en mellette tetttem le a voksom. Ettol, meg lehetnek jobb telefonok nala, de nekem ez tetszik, es ez nem elfogultsag. Megvannak a prok, es a kontrak, ahogy mas telefonoknal is.

  21. Regi - 2013.02.05. 12:45

    A telefonszámok hogy tudnak kitörlőni? Ha iCloudba vannak mentve, akkor nem fordulhatna ez elő. Vicces, nekem ezt az android csinálta többször is, ott hiába google accountba mentettem a számokat, nem voltak ott, csak ha gépről bepötyögtem őket a címtárba.
    A Bluetooth dolgot én sem értem, ki a fene használ még olyat? Az meg hogy nem szép az UI, hát nem tudom… Én is ezt mondtam, mikor még nem iPhone-om volt, de most már nagyon szeretem, miden gyorsan elérhető. Az androidos widgetek csak parasztvakítások, én hiába tettem ki őket, sosem használtam őket mert nem praktikusak, meg nem is frissülnek, ha meg beállítottam mindet, hogy mindig frissítsen, megették az akksit.
    Én nem vagyok elvakult, szerettem az androidomat alapvetően, de naponta 20x lefagyott, sok apptól teljesen behalt, lassú volt stb. (Galaxy S) Elhiszem, hogy az újak gyorsabbak, de most is sok a hiba benne. Páromnak hiába írok whatsappon, nem jelez neki, csak ha belép az alkalmazásba akkor frissül, facebook fagy stb. Én meg csak röhögök rajta már. :D
    Azt meg kár felfújni, ha iphone-nal történik valami… Ember által gyártott termék, és mint minden, ez is elromolhat. De meg is csinálják vagy kicserélik.

  22. Dudee - 2013.02.05. 13:46

    Pontosan igazad van Regi.

  23. Gábor - 2013.02.05. 17:24

    Érdekes hozzászólások. Én egyszer vettem egy iphone 2g-t, tetszett. Aztán lett egy 3g, ipad 2,most iphone4 és nem majmolásból nem is azért mert elfogult alma fan vagyok. Van benne valami megmagyarázhatatlan apróság ami vonzóbbá teszi a droidnál.

  24. Hector - 2013.02.05. 19:48

    Ezt a bluetooth adatátvitelt tényleg el kellen már felejteni!
    2 éve használok egy bluetooth karórát (http://www.ebay.co.uk/itm/Vibrate-Alert-LCD-Bluetooth-Bracelet-Watch-for-phone-/300811640802?pt=UK_Mobile_Home_Phones_Bluetooth_Acc_ET&hash=item4609c55fe2) s ez egyik androidos készülékkel sem képes kijelezni a hívó fél nevét csak az iPhone!! Kipróbáltuk számtalan típusú készülékkel …
    Nem mindegy ugye, hogy melyik protokollt használja a készülék. :)

  25. Nick - 2013.02.06. 08:39

    Valaki nem tudja hol cserelhetembe a fugetlen iphone 4emet 4Sre?
    Bocs hogy itt irok de nem talaltam sehol :/

  26. Dudee - 2013.02.06. 13:02

    Nick:
    Hajo arat mondasz,akkor lehet vevo lennek ra. Udv

  27. Nagy Zoltán - 2013.02.06. 19:47

    @Tomi igy van mond csak meg ;) :D

  28. Dudee - 2013.02.07. 08:31

    A legelso kommentemben irtam,hogy hamarosan tulaja leszek egy jo kis 4s 64gb-nak, sajnos le kellett tennem rola, rajtam kivulallo ember miatt. Meg szerencse vannak jo lelku emberek, akik nem verik at a masikat, de szerencsere, mindenemet vissza tudtam szerezni, hala a postanak. Tobbet ilyet biztos nem.

  29. Zoli - 2013.02.08. 18:11

    Nemem tokeletesen megfelelnek a mostani keszulekek!
    Semmi hiba veluk terero ok,wifi ok,kopas nincs…..Semmi problema!
    Iphone 4,Iphone 5,Ipad 2!

  30. N. - 2013.02.16. 20:34

    Én még a befolyásolható inik közé tartozom és az elektronikai cikkek vásárlásánál bevallom a külső pont annyira fontos mint a belső… Nehezen de sikerült összegyűjtenem egy Macbook Pro árát és három hónapja boldog tulaja vagyok… És HIHETETLENÜL IMÁDOM! Jó persze vannak hátrányai pl. nincs helyesírás ellenörző amiért néha sírva könyörögni tudnék főleg amikor egy fogalmazást kell az iskolába megírni. (Tudom lenne, hogy ha nem a netről töltöttem volna le a word-öt és nem angol lenne, de no ki engedhet meg egy 350 ezer Ft laptop mellett még egy jó 50 ezres programot is??) De nem bántam meg! Csupán egy dolgot okosabbnak kellett volna lennem… Miután megvettem a laptopot a mobilom szépen lassan elkezdte beadni a kulcsot, még éldegél, de akkor is (egyébként egy 4 éves Nokia c6-00ról beszélek). Ha egyszer végleg bemondja az unalmast nálam csak két opció jöhet szóba az windows phone és az iPhone. Hogy miért mert a nokiánál ugyan semmilyen értelmes program nincs, de strapa bíró eddigi tapasztalataim alapján, az iPhone viszont hihetetlenül praktikus csak abból kiindulva, hogy laptopon mennyire szeretem az iMessaget és az os x levelező programja is ezerszer egyszerűbb, mint az Outlook, ha pedig ezeket a számomra remek funkciókat még a mobilomhoz is tudnám csatlakoztatni az már a menny lenne. És sokakkal ellentétben én tudom szeretni az iTunes-t, hogy miért mert nem olyan szar mint a windows playerei ami legalábbis az én laptopomon kattintás után 10 perccel nyitotta meg a zenéket. És még nem említettem a Macbook Pro multitouch funkcióját… Szóval engem valószínűleg az apple egy jó időre lekenyerezett és most már teljesen meg merek benne bízni!

Szólj hozzá Te is!