Rekordeladással kezdett az új iPad!

KeleMan 2012.03.20. 08:07 Apple, Egyéb, iPad 4 db 104

Az Apple a tegnapi napon sajtóközleményében bejelentette, hogy minden eddigi rekordot megdöntött az új iPad startja. Az elsőgenerációs iPad esetében közel 300.000 darab táblagépet értékesített az Apple az első hétvégén, míg az iPad 2 esetében 500 ezer és 1 millió darab közé tehető ez a szám (bár erről az Apple sosem adott ki közleményt).

Nem úgy a harmadik generációs tábla esetében, melyről az Apple a tegnapi napon elárulta, hogy a 2012. március 16-án kezdetét vett forgalmazással csupán a péntektől vasárnapig tartó időszakban 3 millió darab táblagép talált gazdára. Az egyik legforgalmasabb üzlet a New York-ban található nemrég felújított 5th Avenue-i kocka (Cube) volt, ahol 12 óra alatt több, mint 13.000 darab új iPad készüléket értékesítettek. Szóval kezdődik a “Post-PC” korszak.

2012. március 23-án Magyarország mellett Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehország, Dánia, Finnország, Görögország, Hollandia, Izland, Írország, Lengyelország, Liechtenstein, Luxemburg, Makaó, Mexikó, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia és Új-Zéland is megkapja az új táblagépet és kezdetét veszi a forgalmazás.

New iPad Tops Three Million

CUPERTINO, California―March 19, 2012―Apple® today announced it has sold three million of its incredible new iPad®, since its launch on Friday, March 16. The new iPad features a stunning new Retina™ display, Apple’s new A5X chip with quad-core graphics, a 5 megapixel iSight® camera with advanced optics for capturing amazing photos and 1080p HD video, and still delivers the same all-day 10 hour battery life while remaining amazingly thin and light. iPad Wi-Fi + 4G supports ultrafast 4G LTE networks in the US and Canada, and fast networks around the world including those based on HSPA+ and DC-HSDPA.

“The new iPad is a blockbuster with three million sold―the strongest iPad launch yet,” said Philip Schiller, Apple’s senior vice president of Worldwide Marketing. “Customers are loving the incredible new features of iPad, including the stunning Retina display, and we can’t wait to get it into the hands of even more customers around the world this Friday.”

The new iPad is already available in the US, Australia, Canada, France, Germany, Hong Kong, Japan, Puerto Rico, Singapore, Switzerland, UK and the US Virgin Islands and will be available in 24 more countries starting at 8:00 a.m. local time on Friday, March 23 through the Apple Online Store (www.apple.com), Apple’s retail stores and select Apple Authorized Resellers, including Austria, Belgium, Bulgaria, Czech Republic, Denmark, Finland, Greece, Hungary, Iceland, Ireland, Italy, Liechtenstein, Luxembourg, Macau, Mexico, The Netherlands, New Zealand, Norway, Poland, Portugal, Romania, Slovakia, Slovenia, Spain and Sweden.

The new iPad Wi-Fi models are available in black or white for a suggested retail price of $499 (US) for the 16GB model, $599 (US) for the 32GB model, $699 (US) for the 64GB model. iPad Wi-Fi + 4G for either AT&T or Verizon is available for a suggested retail price of $629 (US) for the 16GB model, $729 (US) for the 32GB model and $829 (US) for the 64GB model. iPad is sold in the US through the Apple Online Store (www.apple.com), Apple’s retail stores and select Apple Authorized Resellers. Additionally, the incredible iPad 2 is now offered at a more affordable price of $399 (US) for the 16GB Wi-Fi model and just $529 (US) for the 16GB Wi-Fi + 3G model.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 4 db

  1. Nick Grabowski - 2012.03.20. 14:22

    Mikortól lehet pénteken megvásárolni az ipad3-at?
    Hajnaltól vagy 10:00-tól amikor a szolásos nyitvatartás van?

  2. Ipip - 2012.03.20. 15:41

    Azt azért el kell mondani ennek ellenére, hogy pénteken lehet majd kapni itthon, de azért baszottul idegesitő, hogy árakat még nem mondanak.
    Miért nem lehet tudni már ma, hogy pénteken milyenre lesz elég a pénzem.
    ???????

  3. Laci - 2012.03.20. 17:18

    Uristen! Milyen üzlet lehet a New York-i Apple bolt ahol óránként 12000!!! ipad-ot tudnak eladni? :-)

    • KeleMan - 2012.03.20. 17:26

      Elnézést, javítottam a cikket. 12 óra alatt adtak el több, mint 13.000 darabot. Köszönöm, hogy jelezted! ;) De mondjuk még így is rohadt sok!

Szólj hozzá Te is!