Nem lehet panaszunk az Apple-re, hiszen a kaliforniaiak csak úgy ontják magukból kifelé a legújabb szoftvereket hétről hétre. Nem olyan rég megkaptuk az iOS 12.1 és a watchOS 5.1.1 végfelhasználói kiadását, azonban tegnap este a fejlesztők és a publikus béta tesztben résztvevők számára egyaránt elérhetővé tették a iOS 12.1.1, macOS 10.14.2, tvOS 12.1.1 harmadik és a watchOS 5.1.2 második második [...]
HusztiD
2018.11.16.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
243
Az Apple két napja adta ki a legújabb frissítéseket a végfelhasználók számára, azonban nem voltak tétlenek, ugyanis tegnap este folyamán a fejlesztők számára is elérhetővé tették a soron következő béta kiadásokat. Ezúttal név szerint az iOS 12.1.1 és a tvOS 12.1.1 legfrissebb bétáit adták ki. Tegnap este elérhető volt a macOS 10.14.2 első bétája egyaránt, de valamilyen oknál fogva törölték [...]
HusztiD
2018.11.01.
iOS, macOS, tvOS
270
Ahogyan várható volt, a délutáni médiaeseményt követően nem sokkal az Apple elérhetővé tette a legújabb operációs rendszereket. Ezúttal név szerint az iOS 12.1, watchOS 5.1 és a tvOS 12.1-es végfelhasználói kiadásait kaptuk meg. Most pedig nézzük, hogy milyen újdonságokat rejtenek számunkra a frissítések. iOS 12.1 Az iOS 12.1 tartalmazza a Csoportos FaceTime-ot, több mint 70 [...]
HusztiD
2018.10.30.
iOS, Kiemelt hírek, tvOS, watchOS
773
Az Apple két héttel ezelőtt adta ki a legújabb frissítéseket a felhasználók számára, azonban nem voltak tétlenek, ugyanis tegnap este folyamán a fejlesztők számára is elérhetővé tették a soron következő, ötödik bétákat. Ezúttal név szerint az iOS 12.1, watchOS 5.1 és a tvOS 12.1 legfrissebb bétáit adták ki. Ahogyan megszokhattuk, a legújabb szoftverek csupán kisebb hibajavításokat eszközöltek. A rendszereket [...]
HusztiD
2018.10.23.
iOS, tvOS, watchOS
187
Az Apple pont előző hétfő este adta ki a legújabb frissítéseket a felhasználók számára, azonban nem voltak tétlenek, ugyanis most, egy héttel követően a fejlesztők számára is elérhetővé tették a következő bétákat. Ezúttal név szerint az iOS 12.1, watchOS 5.1 és a tvOS 12.1 negyedik bétáját adták ki. Ahogyan megszokhattuk, a legújabb szoftverek csupán kisebb hibajavításokat eszközöltek. A [...]
HusztiD
2018.10.16.
iOS, tvOS, watchOS
169
Az Apple pont hétfő este adta ki a legújabb frissítéseket a felhasználók számára, azonban nem voltak tétlenek, ugyanis egy nappal követően a fejlesztők számára is elérhetővé tették a következő bétákat. Ezúttal név szerint az iOS 12.1, watchOS 5.1 és a tvOS 12.1 harmadik bétáját adták ki. Ahogyan megszokhattuk, a legújabb szoftverek csupán kisebb hibajavításokat eszközöltek. [...]
HusztiD
2018.10.10.
iOS, tvOS, watchOS
142
Az Apple pont hétfő este folyamán adta ki a legújabb főrendszereket a felhasználók számára, azonban nem voltak tétlenek, ugyanis egy nappal követően a fejlesztők számára is elérhetővé tették a következő bétákat. Ezúttal név szerint az iOS 12.1, watchOS 5.1 és a tvOS 12.1 legelső bétáját adták ki. A rendszerek közül igazából az iOS 12.1-ben vannak [...]
HusztiD
2018.09.19.
iOS, tvOS, watchOS
271
Ahogyan azt az előző hét szerdai médiaeseményen megígérte Tim és csapata, úgy az Apple percekkel ezelőtt elérhetővé tette a legújabb iOS főrendszert, immáron a tizenkettediket. A macOS Mojave kicsit még várat magára, azonban egy hét múlva ilyenkor már az is elérhető lesz a felhasználók számára. Ne is húzzuk tovább a szót, nézzük milyen újdonságokat kapott [...]
HusztiD
2018.09.17.
iOS, Kiemelt hírek, tvOS, watchOS
2 309
Ahogyan várható volt, a tegnap este megrendezett iPhone XS event után az Apple nem sokkal később elérhetővé tette az iOS 12, watchOS 5 és a tvOS 12 GM, vagyis Golden Master kiadását. Ez voltaképp az a verzió, melyet a végfelhasználók is megkapnak a következő hét folyamán. Nem utolsó sorban pedig a macOS Mojave 11. bétája is [...]
HusztiD
2018.09.13.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
843
Tegnap este folyamán az iOS 12 tizenegyedik, valamint macOS Mojave és a tvOS 12 kilencedik bétáját tették elérhetővé az almások. A jelenlegi kiadások természetesen csak a fejlesztők számára érhetőek el, jó hír viszont, hogy az iOS 12 kilencedik bétája immáron a publikum számára is elérhető, s nem kell rá napokat várni, mint eddig. További érdekesség, hogy eddig ennyi [...]
HusztiD
2018.08.28.
iOS, macOS, tvOS
324
Tegnap este folyamán az iOS 12 kilencedik, valamint macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 nyolcadik bétáját tették elérhetővé az almások. A jelenlegi kiadások természetesen csak a fejlesztők számára érhetőek el, az elkövetkezendő napok folyamán viszont várható, hogy az eggyel korábbi béta kiadásokat a publikum számára egyaránt elérhetővé teszik a kaliforniaiak. Ahogyan az utóbbi hetekben megszokhattuk, [...]
HusztiD
2018.08.21.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
189
Tegnap este folyamán immáron az iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 hetedik bétáját tették elérhetővé az almások. A jelenlegi kiadások természetesen csak a fejlesztők számára érhetőek el, az elkövetkezendő napok folyamán viszont várható, hogy a hatodik bétákat a publikum számára egyaránt elérhetővé teszik a kaliforniaiak. Ahogyan az utóbbi hetekben megszokhattuk, az iOS 12 [...]
HusztiD
2018.08.14.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
217
Úgy tűnik, hogy az Apple a kéthetes frissítési ciklusról az egyhetesre állt át, ugyanis legutóbb pont egy héttel ezelőtt érkeztek meg az ötödik béta verziók, de tegnap este folyamán immáron az iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 hatodik bétáját tették elérhetővé az almások. A jelenlegi kiadások természetesen csak a fejlesztők számára érhetőek el, [...]
HusztiD
2018.08.07.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
197
Az Apple továbbra is a két hetes frissítési ciklust alkalmazza, ugyanis legutóbb ekkor érkeztek meg a negyedik béta verziók, de tegnap este folyamán immáron az iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 ötödik bétáját tették elérhetővé az almások. A jelenlegi kiadások természetesen csak a fejlesztők számára érhetőek el, az elkövetkezendő napok folyamán viszont várható, hogy [...]
HusztiD
2018.07.31.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
167
Két héttel ezelőtt érkeztek meg a harmadik béta verziók, de tegnap este folyamán immáron az iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 negyedik bétáját tették elérhetővé az almások. A jelenlegi kiadások természetesen csak a fejlesztők számára érhetőek el, az elkövetkezendő napok folyamán viszont várható, hogy a harmadik bétákat a publikum számára egyaránt elérhetővé teszik az almások. [...]
HusztiD
2018.07.18.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
223
Viszonylag hosszas idő és több béta verzió után az Apple tegnap este folyamán kiadta a iOS 11.4.1, macOS 10.13.6, watchOS 4.3.2 és a tvOS 11.4.1 szoftverfrissítéseket. Ahogyan várható, csupán kisebb hibajavításokat eszközölt a kaliforniai vállalat, de ettől függetlenül mindenkinek érdemes lehet telepítenie. Az iOS 11.4.1 a következő újdonságokat tartalmazza az Apple szerint: Kijavít egy hibát, amely [...]
HusztiD
2018.07.10.
iOS, macOS, tvOS, watchOS
438
Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az Apple a kéthetes frissítési ciklusra tért át, ugyanis kereken két héttel ezelőtt adta ki a szóban forgó, iOS 12, macOS Mojave, watchOS 5 és a tvOS 12 második bétáját. A legutóbbi, harmadik rendszerek természetesen továbbra is csak a fejlesztők számára érhetőek el, az elkövetkezendő napok folyamán viszont várható, hogy a [...]
HusztiD
2018.07.04.
iOS, Kiemelt hírek, macOS, tvOS, watchOS
250