A profilját tekintve beszédfelismeréssel foglalkozó Nuance adja a Siri-t is működtető technológiát. A cég azonban a The Wall Street Journal értesülései szerint tárgyalásokat folytat a Samsunggal egy esetleges felvásárlásról. Arról, hogy sikerült-e megállapodásra jutni, egyelőre nincs bővebb információ. A Nuance egyébként nem kizárólag az Apple partnereként ismert, az Amazonnak is beszállítója, ráadásul a fejlesztők számára [...]
Skarp
2014.06.17.
Apple, iOS
327
Nem, nem kell megijednie senkinek sem, hiszen nem fognak utánunk kémkedni a fejlesztők. Az iOS 8 új, alkalmazások közötti kommunikációt lehetővé tevő featurejét kihasználva a Safari Autofill funkciójához férhetnek majd hozzá a jogosult alkalmazások, ami nagyszerű újítás, hiszen az nagyban megkönnyíti majd a felhasználók dolgát. A natív iOS alkalmazások elérhetik majd a Safariban tárolt júzerneveket [...]
HusztiD
2014.06.16.
Apple, iOS
1 212
Az elmúlt hetek folyamán már számos hírt hallhattunk az App Store-t illetően, hiszen szépen, lassan átalakítja azt az Apple, a könnyed átláthatóság végett. Még ezen a héten arról is beszámoltunk, hogy finomítanak rajta, de most úgy néz ki, hogy további intézkedéseket csinálnak a kaliforniaiak, hiszen a TechCrunch kicsit utánajárt a dolgoknak. A hírek szerint az [...]
HusztiD
2014.06.14.
Apple, Egyéb, iOS
349
Nyilván a Google nem szeretne lemaradni legfőbb riválisától, hamarosan indulhat is az egészségügyi adatainkat figyelő platformja mobileszközök számára. A Forbes cikkje alapján a keresőóriás új szolgáltatáson dolgozik, amit állítólag a Google Fit névvel illetnek. Külsős gyártók viselhető eszközeitől kapja majd mutatóinkat, amit rendszerezve, központilag fog majd kezelni. Azt egyelőre nem tudni, hogy különálló alkalmazásként, vagy [...]
Skarp
2014.06.13.
Apple, iOS
328
A múltheti Worldwide Developers Conference folyamán olyan dolgokat mutattak be az Apple vezetői, melyre nem sokan számítottak. Megkaptuk a régóta óhajtott widgeteket, de ezen felül mostantól külsős fejlesztők virtuális billentyűzeteit is telepíthetjük majd a telefonunkra az iOS 8 által, méghozzá rendszerszinten. Még az előző hét folyamán bemutatkozott a Fleksy, akiknél már bétatesztelésre lehet jelentkezni, azonban [...]
HusztiD
2014.06.13.
Apple, iOS
1 597
Június másodikán, a WWDC konferencia végével az Apple elérhetővé tette a következő mobil operációs rendszerének a legelső bétáját. Mint az ilyenkor lenni szokott, a fejlesztők letöltik, majd telepítik az eszközeikre, hogy teszteljék azt, így őszre a lehető legkevesebb hibával adják ki. Az iOS 8 beta 1 július 16-án fog lejárni, tehát onnantól már senki sem [...]
HusztiD
2014.06.13.
Apple, iOS
949
A WWDC-t hetekkel megelőzően már felmerült, hogy az Apple egy új multitasking megoldáson dolgozik. A konkurensek már képesek egyszerre több alkalmazást is futtatni egy megosztott képernyőn, míg az iPad nem, így várható volt, hogy az almások lépnek majd ezügyben. Sajnálatos módon a konferencián nem hangzott el, hogy az iOS 8 támogatja majd ezt a [...]
HusztiD
2014.06.13.
Apple, iOS, iPad
1 423
Többségben pozitív fogadtatás érte a tavaly ősszel megjelent rendszert, hiszen az Apple csapata szinte teljesen újraírta azt, melynek köszönhetően új küllemet is kapott az iOS. Sajnos ennyire nem felhőtlen a dolog, mivel ismételten problémák akadtak az utóbbi 7.0.6 és 7.1.1-gyes kiadásokkal, ugyanis újabb biztonsági hibát fedeztek fel bennük. EverythingApplePro YouTube felhasználó jött rá egy újabb, [...]
HusztiD
2014.06.10.
Apple, iOS
9 956
Korábban már nem egy pletyka állította, hogy az Apple a Maps szolgáltatásának a bővítését tervezi, hiszen nem szeretnének a konkurens Google-höz képest lemaradni. Voltak olyan információk is, melyek szerint az idei WWDC alkalmával bemutatják az újdonságokat, ám erre valamilyen okból nem került sor. Egy fejlesztőnek köszönhetően most új információk szivárogtak ki a témát érintően, hiszen [...]
HusztiD
2014.06.10.
Apple, iOS
514
Az elmúlt hét folyamán már lehullt a lepel az iOS legújabb verziójáról, amely az ígéretek alapján az eddigi legtöbb újítást hozza majd el számunkra. Ennek apropóján a The Verge készített egy remek videót, melyből kiderül, hogy melyik évben és milyen újdonságokkal jelentek meg az akkori legújabbnak számító rendszerek. A kezdetek kezdetén még csak iPhone OS [...]
HusztiD
2014.06.10.
Apple, iOS
598
Kereken egy hete került sor a 2014-es Worldwide Developers Conference eseményre, ahol az OS X 10.10 és az iOS 8 újdonságairól beszéltek az Apple vezetői. Mint az már kiderült maga az iOS 8 rengeteg jósággal érkezik majd, hiszen ez a rendszer kapta az eddigi legnagyobb volumenű frissítést az előzőekhez képest. Ennek a rengeteg fícsörnek köszönhetően [...]
HusztiD
2014.06.09.
Apple, iOS, iPhone
1 634
Számos olyan újdonságot rejt magában az Apple következő mobil operációs rendszere, melyről külön nem volt szó a WWDC kapcsán, hiszen minden új fícsőrt lehetetlenség lett volna bemutatni a kétórás konferencián. Pár nappal ezelőtt már megtudhattuk, hogy mi az a top 10 funkció, amelyről még ekkor sem beszéltek, ám a 9to5Mac csapata egy érdekes felfedezést tett, [...]
HusztiD
2014.06.07.
Apple, iOS
668
A hét elején került megrendezésre a 2014-es WWDC konferencia, melynek keretein belül bemutatták az iOS 8 és az OS X 10.10 főbb újdonságait. Nem kérdéses, hogy az új mobil operációs rendszer volt a fő érdekesség a felhasználók körében, hiszen megannyi újdonságot hozott az elődjéhez képest. Az egyik ilyen új funkció, hogy mostantól jobban személyre szabhatjuk [...]
HusztiD
2014.06.06.
Apple, iOS
889
Az idősebb Apple-rajongók még emlékezhetnek a sok évet felölelő pereskedésre a Beatlest képviselő Apple Corps Limiteddel, amit a gombafejűek a hatvanas évek végén alapítottak Londonban. A leginkább zenekiadással és egyéb kapcsolódó tevékenységekkel foglalkozó konglomerátummal folytatott jogi hercehurca annál is inkább megviselte Steve Jobsot, mivel Bob Dylan mellett a Beatles életművének is hatalmas rajongója volt. A [...]
Skarp
2014.06.05.
Apple, iOS
813
A Forbes cikke rávilágít arra, hogy az Apple a termonukleáris háborút követő békeállapot ellenére is borsot tört a WWDC-n a Google orra alá. Az iOS 8-ban és az OS X 10.10 Yosemiteban ugyanis a Spotlighban a Bing váltja fel a Google keresőjét, ami komolyan visszavetheti Brinék mobilos keresési bevételeit. Bár böngészés közben még mindig a [...]
Skarp
2014.06.04.
Apple, iOS
494
A hétfői WWDC után az Apple szokásához híven elérhetővé tette a fejlesztők számára a legelső iOS 8 bétáját, melyről most kaptunk egy remek videót. Ismételten a macmixing YouTube csatorna emberei jelentkeztek, akik megpróbáltak 10 darab olyan funkciót bemutatni, melyről nem teljesen esett szó a konferencia során. Ahogyan az alábbi videóból is látszik, az almás programozók [...]
HusztiD
2014.06.04.
Apple, iOS
2 195
Aki véletlenül lemaradt volna a hétfői közvetítésről, az most akár vissza is nézheti a teljes felvételt. Érdemes, hiszen az idei évben is remek hangulatot teremtett meg Tim és csapata, ahol többször is mosolyt csaltak az emberek arcára. Ha kedvet kaptunk hozzá, akkor az Apple hivatalos oldalán megtehetjük, de ha le szeretnénk tölteni, akkor iTunes-on keresztül [...]
HusztiD
2014.06.04.
Apple, Egyéb, iOS, OS X
341