Könnyen megkerülhető a jelkód az iOS 7.1.1-ben

HusztiD 2014.06.10. 12:45 Apple, iOS 10 hozzászólás 9 883

Többségben pozitív fogadtatás érte a tavaly ősszel megjelent rendszert, hiszen az Apple csapata szinte teljesen újraírta azt, melynek köszönhetően új küllemet is kapott az iOS. Sajnos ennyire nem felhőtlen a dolog, mivel ismételten problémák akadtak az utóbbi 7.0.6 és 7.1.1-gyes kiadásokkal, ugyanis újabb biztonsági hibát fedeztek fel bennük.

EverythingApplePro YouTube felhasználó jött rá egy újabb, egyszerű bugra, mely által szinte bárki hozzáférhet a telefonunk adataihoz, annak ellenére, hogy az jelkóddal van ellátva. Mint ahogyan az alábbi videóból kiderül, 5 másodperc alatt bárki készülékét feltörhetjük. Ha az értesítési központban van egy nem fogadott hívásunk, akkor elég csak felhúzni a vezérlőközpontot, ahol repülő módba kapcsolva a készüléket, majd lehúzva az értesítési központot és a nem fogadott hívásra koppintva máris felold a telefon.

Érdemes megjegyezni, hogy így csupán a legutóbb futtatott alkalmazáshoz férhetnek hozzá abban az esetben, ha nem léptünk ki belőle. Ha mégis megnyitva maradna az applikáció, akkor az illetéktelen hozzáférők csak az adott programhoz férhetnek hozzá. Ha elővigyázatosak szeretnénk lenni, akkor érdemes kikapcsolni a vezérlőközpont hozzáférését a zárolási képernyőn, továbbá nem árt, ha az értesítéseket elérését is letiltjuk a beállításokon belül.

Az Apple egyelőre nem reagált a dolgokra, de vélhetően hamarosan egy újabb frissítésre számíthatunk, melynek segítségével kiküszöbölik az alábbi problémát. Érdemes megjegyezni, hogy az iOS 8 jelenlegi bétájában nem reprodukálható ez a folyamat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

10 hozzászólás

  1. Gábor - 2014.06.10. 12:56

    2. Bekezdés alulról 3. Sor lehúva->lehúzva

  2. Hapsi - 2014.06.10. 13:10

    Jó nagy fasz vagy… Ennyi nekeg a segítség?

  3. David - 2014.06.10. 14:04

    Érdekes nekem azt írja ki hogy repülő üzemmódban nem lehet hívást folytatni és kidob mindenből de fel nem nyissa a telefont i5s iOS 7.1.1

  4. Kerdezo2 - 2014.06.10. 16:47

    i5ön próbáltam ki és tényleg működik, sőt le is szedi a kódot miutàn kinyitotta. Ez ilyesztő.

  5. TSzasza - 2014.06.10. 16:51

    Nyissa!? Látom se olvasni se irni nem tudsz!

  6. IBozot - 2014.06.10. 17:53

    Nekem nem csinálja egyből jelszót kéri!!

  7. Andrewyx - 2014.06.10. 18:22

    Jelkodot kér.
    Kamu. Iphone 4 ,ios 7.1.1

  8. Yooozi - 2014.06.10. 19:00

    Hogy itt mennyi nyelvtan tanár kommentel! Ezek mind lehet elütésből erednek, a mondandó minden esetben érthető! KI NEM SZARJA LE HOGY NYITJA VAGY NYISSA?!

  9. David - 2014.06.10. 22:10

    Kedves magyar tanár téged en csak a tipikus jafas kategóriába sorolak a keď ešte nachodov máte nijaké otázku tak píšte kľudne

  10. Bobi - 2014.06.11. 00:20

    Yooozinal a pont!!!! Nem a helyesirassal kene itt foglalkozni.

Szólj hozzá Te is!