Az utóbbi hetek folyamán sorozatosan hallhatunk az FBI által nagy port kavart titkosításos dologgal kapcsolatosan, ugyanis az Apple-t hibáztatják, hogy nem tudják feltörni az egyik gyanúsított okostelefonját. Ennek kapcsán már sokfélét olvashattunk, ám ezúttal a New York-i rendőrség terrorizmus elleni vezetője, John Miller szólalt fel. Ahogyan az várható volt, ők is az FBI mellett vannak, s [...]
HusztiD
2016.03.07.
Apple, iOS, Kiemelt hírek
495
Tavaly december folyamán történt egy aprónak ugyan nem nevezhető, fontos változás az Apple vezetőségében. Az App Store szekcióért korábban Eddy Cue volt a felelős, azonban helyét Phil Schiller vette át, akitől ígéretes változásokat vártak az almások. Azóta lassan eltelt 3 hónap, de már észrevehetőbb újításokra figyelhettünk fel, ha elég szemfülesek voltunk. Mióta Phil van, azóta egyre [...]
HusztiD
2016.03.04.
Apple, iOS
248
Kilenc nappal a legutóbbi béták kiadása után tiszteletüket tették az új, beta 5 állapotban lévő szoftverek. Külön jó hír, hogy az iOS 9.3 és OS X 10.11.4 párosa már most elérhető a publikus béta tesztben résztvevők számára, azonban a watchOS és tvOS új verziója csupán a fejlesztők számára szerezhető be az Apple-től. A legújabb szoftverek [...]
HusztiD
2016.03.02.
iOS, OS X
507
Mint azt már bizonyára tudjátok, a hónap első felében felfedeztek egy súlyos bugot az iOS-ben, melynek hatására teljesen megfőtt a készülékünk. A lényege az volt, hogy ha 1970. január elsejére állítottuk a dátumot, majd újraindítottuk a telefont, akkor az egyszerűen nem töltötte be a rendszert, csupán a töltőképernyőt mutatta. Az eset nagy port kavart, így [...]
HusztiD
2016.02.25.
iOS
462
Ahogyan megszokhattuk, az Apple bizonyos időközönként frissíti a fejlesztői oldalát, ahol többek között olyan információkat tudhatunk meg, hogy milyen a mobil operációs rendszerek aktuális megoszlása. Legutóbb még január közepén számoltunk be erről, akkor kicsikét stagnált a kilencedik főrendszer elterjedtsége, ami most szintén elmondható. Jelenleg 77 százalékon áll az iOS 9 elterjedtsége, ami csupán két százalékos javulást [...]
HusztiD
2016.02.24.
Apple, iOS
261
Kereken két hete adta ki az Apple a legutóbbi, harmadik bétákat. Az elmúlt két hétben viszont tovább dolgoztak a fejlesztők, annak érdekében, hogy ígéretes újdonságokkal adják ki a végleges rendszereket. Az új szoftverek egyelőre csak a fejlesztők számára érhető el, de ahogyan az lenni szokott, egy-két nap múlva a publikus béta programban résztvevők számára egyaránt kiadja az Apple. [...]
HusztiD
2016.02.22.
iOS, Kiemelt hírek, OS X
1 291
Az előző hét második felében hírt adtunk, hogy egy kritikus hibát fedeztek fel az iOS-ben. Lényege annyi, hogy ha 1970. január elsejére állítjuk a dátumot, majd újraindítjuk a telefont, akkor az bizony megfő. Elvileg ez a bug csak azoknál a készülékeknél van jelen, melyek 64 bites processzorral rendelkeznek, tehát az A7-től felfelé. Az Apple hivatalosan elismerte [...]
HusztiD
2016.02.16.
iOS, iPhone, Kiemelt hírek
996
Napjaink egyik legnézettebb sorozata új családtaggal bővül, hiszen jövő hét folyamán jelenik meg a 3 részre osztott spin-off első része, amelyet a népszerű Telltale Games fejleszt. A játék egyaránt elérhető lesz Mac-re, PC-re, Xbox One-ra, Xbox 360-ra, Playstation 3-ra és 4-re, valamint a mobil platrofmokon, mint az iOS és Android. Az új rész az egyik [...]
HusztiD
2016.02.16.
iOS, Játékok
320
Új hibát találtak az iOS-ben, amely annyira durva, hogy teljes egészében kicsinálja a telefonunkat. Ha kikapcsoljuk az automatikus időt, majd beállítjuk azt 1970. január elsejére és újraindítjuk, akkor nagyjából búcsút is inthetünk a telefonunknak. Bekapcsoláskor a rendes boot képernyő fogadja a felhasználót, azonban azt vehetjük észre, hogy teljesen lefagy a telefon. Próbálhatjuk újraindítani, kikapcsolni, esetleg [...]
HusztiD
2016.02.12.
iOS, iPhone, Kiemelt hírek
6 562
Úgy tűnik, hogy az Apple továbbra is a kéthetes ciklust folytatja az új szoftverekkel, hiszen kereken két hete, hétfő este adta ki az iOS 9.3, OS X 10.11.4, watchOS 2.2 és tvOS 9.2 második bétaverzióit. Újabb két hét elteltével pedig a fejlesztők számára elérhetővé tették a legújabb rendszereket, amit az elkövetkezendő napok folyamán a publikus béta programra feliratkozók [...]
HusztiD
2016.02.09.
iOS, OS X
635
Ahogyan azt már megszokhattátok, havi szinten összeszedjük mindig a legjobb, újonnan kiadott iOS játékat. Ezúttal sem történt másként, hiszen a január folyamán megjelent 5 legjobb iOS játékot szedtük össze, amivel reméljük, hogy az unalmas perceitekre is sikerül lekötni magatokat. Crashlands Aki játszott már a Don’t Starve játékkal, s az rabul ejtette őt, az a [...]
HusztiD
2016.02.06.
iOS, Játékok, Kiemelt hírek
777
A comScore csapata szokásához híven kiadta a havi felmérését, melyből megtudhattuk, hogy 2015. decemberében melyek voltak azok az alkalmazások, melyet nagy előszeretettel használtak az emberek. Nem mellesleg az is kiderült, hogy melyik operációs rendszert és telefont használták a legtöbbet. Ha az alkalmazásokról beszélünk a top 3-ba a Facebook, Messenger és a YouTube fért bele. Ezeket [...]
HusztiD
2016.02.05.
iOS, iPhone, Kiemelt hírek
1 283
Az Assassin’s Creed Indentity-ről már bizonyára hallottatok, főleg abban az esetben, ha a méltán népszerű sorozat rajongói vagytok. Maga az Identity még 2014. őszén jelent meg iOS-re, azonban eddig csak az Ausztrál App Store-ban volt egyedül letölthető. Ennek apropóján kevés ember próbálhatta ki magát a játékot. A hivatalos hírek szerint ez most változni fog, ugyanis február [...]
HusztiD
2016.02.04.
iOS, Játékok
555
Tegnap késő este az Apple kiadta a legújabb béta állapotban lévő szoftvereit. Megkaptuk az iOS 9.3, az OS X 10.11.4, a watchOS 2.2 és a tvOS 9.2 második bétákat. Jó hír, hogy ezúttal nem csak hibajavításokat és kisebb teljesítménybeli különbségeket eszközöltek a programozók, hanem sikerült becsempészniük egy-két apróbb újdonságot egyaránt. Az iOS 9.3 első bétájában bemutatkozott [...]
HusztiD
2016.01.26.
iOS, Kiemelt hírek, OS X
714
Lassacskán elérkezünk az első évtizedfordulóhoz, hiszen a legelső iPhone-nal karöltve, 2007-ben jelent meg az akkor még iPhone OS-ként emlegetett iOS. Azóta minden évben megjelennek főverziók, amelyek számos újdonságokat hoznak az Apple okostelefonjai számára. Minden egyes főverzió kiadása után kapunk kisebb, ám mégis szignifikáns kiadásokat (pl. iOS 8.4 – Apple Music), amik pár apró újdonságot hoznak: szokásos hibajavításokat [...]
HusztiD
2016.01.23.
iOS, Kiemelt hírek
3 261
Ahogy közeledünk az őszhöz, úgy kapunk egyre több koncepciót az iPhone 7 és iOS 10 párosáról. Folyamatosan láthatunk ilyen videókat, azonban kevés olyan van, ami igazán kiemelkedne a többi közül. A legutóbbival az iPhone Tricks csapata állt elő, akik egy igazán remek ökoszisztémát álmodtak meg. Lényegében az egész előlap egy hatalmas kijelző, amiben ugyan van [...]
HusztiD
2016.01.22.
iOS, iPhone, Videók
1 961
A leginkább tech témával foglalkozó App Annie csapata egy újabb felméréssel állt elő, ahol többek között az App Store bevételeit vizsgálták. Elöljáróban annyit elmondhatunk, hogy a tavalyi év folyamán mind az App Store és a Google Play áruház is növekedett, ám bizonyos szempontból mégis az almások diadalmaskodtak. A beszámolóból kiderült, hogy a Google rendszeréről kétszer [...]
HusztiD
2016.01.21.
iOS, Kiemelt hírek
350