A hétvége folyamán egy új közleményt adott ki az amerikai T-Mobile, melyben arról számoltak be, hogy kétmillió ügyfelük személyes adataihoz fértek hozzá az illetéktelen hackerek. Az eset egy héttel ezelőtt, augusztus 20-án történt, azonban még csak most hozták azt nyilvánosságra. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint nagy probléma nincs, ugyanis az ügyfelek bankkártya adataihoz nem [...]
HusztiD
2018.08.27.
Egyéb
175
Nagyon úgy tűnik, hogy az iPhone 7 eladások minden eddigit felülmúlnak az elkövetkezendő hetek folyamán. Nem olyan régen arról adtunk hírt, hogy az Apple nem publikálja a nyitóhétvége adatait, hiszen erősen limitált mennyiséggel rendelkeznek. A mostani hírek pedig nagy bizakodásra adnak okot. Amerikában a T-Mobile megerősítette, hogy az iPhone 7 előrendelései meghaladták a két évvel ezelőtti [...]
HusztiD
2016.09.14.
iPhone, Kiemelt hírek
1 272
Mindenek előtt nem árt leszögezni, hogy az amerikai T-Mobil-ról van szó. John Legere, a vállalat vezérigazgatója Twitteren osztotta meg, hogy harminc százalékkal nagyobb az érdeklődés az Apple legújabb okostelefonjai iránt, mint egy évvel korábban. Ha visszaemlékszünk, akkor tavaly sem volt fényes a helyzet az Apple részéről, hiszen annyi megrendelés érkezett az iPhone 6 és 6 Plus [...]
HusztiD
2015.09.25.
Apple, iPhone
586
Az Apple Watch áprilisi megjelenése óta csak az Apple üzleteiben és nagyobb külföldi webáruházakban lehetett megvásárolni az okosórát – már amennyiben az amerikai piacot vesszük szemügyre. A legújabb hírek szerint úgy néz ki, hogy szeptember 25-től az amerikai T-Mobile és Sprint szolgáltató elkezdi az Apple Watch bizonyos modelljeinek értékesítését. A jó hír ezzel kapcsolatosan, hogy [...]
HusztiD
2015.09.21.
Apple, Apple Watch
438
A T-Mobile az Apple Music-ot is hozzáadta a Music Freedom keretein belül elérhető streaming szolgáltatások listájához az Egyesült Államokban. Ez a szolgáltatás a T-Mobilenál előfizetés esetén nem számolja bele a havi adatforgalomba a listán szereplő streamingszolgáltatásokban pörgő biteket. A vásárlók ehhez valamelyik Simple Choice előfizetést kell igénybe venniük 50-80 közötti áron, ehhez kérhetik pluszként a Music [...]
Sloan
2015.07.29.
Apple, Apple Music
258
A Google ma bejelentette, hogy megvásárolt néhány technológiát és szabadalmat az NFC-alapú mobil fizetési szolgáltatótól, a Softcardtól, ami korábban Isis Mobil Wallet néven volt ismert. A megállapodás lehetővé teszi a Google számára, hogy fejlessze a már meglévő mobilfizetési technológiáját, illetve, hogy jobb eséllyel szállhasson ringbe az Apple Pay-jel szemben. A Softcard 2010-ben alakult az AT&T, a [...]
UP
2015.02.24.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
1 250
Ugyan nem esett róla külön szó a tegnapi WWDC konferencián, de a szemfülesek már észrevehették, hogy az iOS 8 támogatni fogja a WiFi alapú hanghívásokat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a T-Mobile hivatalos bejelentése, melyet az esemény után nemsokkal ejtett meg. A magentás vállalatnál már 2007 óta dolgoznak ezen a megoldáson, melyet azóta több [...]
HusztiD
2014.06.03.
Apple, iOS
3 308
Talán nem meglepő a címben szereplő kijelentés, hiszen az almások mindig is törekedtek arra, hogy minőségi termékeket adjanak ki. Nincs ez másképp a legutóbbi felmérés szerint sem, ahol négy nagyobb amerikai telefonszolgáltatót néztek meg. A legújabb vizsgálat alapján azt figyelték, hogy az emberek hány százaléka elégedett egy gyártó telefonjával az adott szolgáltatónál. Az AT&T-nél az [...]
HusztiD
2014.04.28.
Apple, iPhone
1 185
Egy korábbi cikkünkből már kiderült, hogy percenként 325 ezer dollárra tesz szert az Apple, amiből 70 ezer számít tiszta profitnak. Na de mégis mit lehetne kezdeni ennyi pénzzel? Cégeket vásárolhatnának fel, új termékek kísérletezésére költhetik a temérdek pénzt vagy akár egy telefonszolgáltatót is csinálhatna az Apple. Na de nézzük meg részletesebben, hogy mit kezdhetnének a [...]
HusztiD
2014.04.19.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
949
Külföldön a T-Mobile is olykor bele-belefut botrányokba időnként, most pedig egy BlackBerry felhasználókra érvényes csereakcióval sikerült elrúgniuk a pöttyöst a QWERTY billentyűzetes mobil ősatyjainál. Történt ugyanis, hogy magenta óriás bejelentette, kezdőrészlet befizetése nélkül iPhone 5S-re válthatnak a BB készülékek tulajai, erről persze elfelejtették tájékoztatni a BB-t. Bár sok tulaj örült az ajánlatnak, sokan csalódottságukat fejezték [...]
Skarp
2014.02.19.
Apple, iPhone
1 658
A Cannaccord amerikai mobilszolgáltatókkal készített szeptemberi felmeréséből kiderült: az iPhone 5S lett a hónap legnépszerűbb mobilja, de meglehetősen nagy az érdeklődés az olcsóbb iPhone 5C iránt is. Mind a négy amerikai mobilszolgáltatónál azaz, az AT&T-nél, a Verizon-nál, a Sprint-nél, és a T-mobile-nál is az iPhone 5S lett a hónap legkelendőbb mobilja, letaszítva ezzel a dobogó [...]
Dan
2013.10.07.
Apple, iPhone
2 090
Múlt héten elstartolt az iPhone 5C és 5S nemzetközi értékesítése. Azt azonban a mai napig nem tudjuk, hogy pontosan mikor érkezhetnek az Apple telefonjai Magyarországra. Bár a hivatalos Keynote-on nem említették, a hazai szolgáltatók már napra pontosan tudják a premier dátumát. Így az elmúlt évekhez hasonlóan ismételten a már jó bevált Telekomos-os forrásainknál érdeklődtünk. Pontosan [...]
Helme
2013.09.23.
Apple, iPhone
6 378
Hosszas várakozás után a Telekom magyar ügyfelei számára is elérhetővé tette a mobilszolgáltató iOS-re és Android-ra optimalizált kisokosát. Díjmentes egyenleg és adatforgalom lekérdezést, beépített üzletkeresőt, és digitális számlabefizetést is nyújt a Telekom app, mely szinte pillanatok alatt az alkalmazásboltok favoritja lett. A Magyar Telekom hivatalos sajtóközleménye szerint az új Telekom alkalmazással a Telekom ügyfelei immáron [...]
Dan
2013.08.24.
Apple, Programok
2 075
Közzétette második negyedévre vonatkozó eladási statisztikáját az amerikai T-mobile, melyből kiderült, a közel 1 millió új előfizető mellett, csak a három hónapos periódus alatt több mint 4 millió okostelefont értékesített a magentás vállalat. A hivatalos sajtóközleményben foglaltak szerint a június 30-ig tartó időszakban a T-Mobile által eladott okostelefonok mintegy 29%-át csak az iPhone tette ki, [...]
Dan
2013.08.09.
Apple, iPhone
1 816
A legnagyobb közösségi oldalon is már Telekom HU néven érhető el a szolgáltató magyarországi képviseletének oldala. A mobilszolgáltató még idén március végén jelentette be, hogy év végére egységesíti a hazai területeken lévő piacvezető márkáit,szolgáltatásait. Azt ezt követő procedúra eredményeként rövid időn belül sokak mobilján a T-mobile HU felirat, Telekom HU-ra változott. A márkanév váltás a [...]
Dan
2013.08.09.
Apple, Egyéb, Rövidhírek
995
A főváros mellett már 87 településen, a lakosság több mint 37%-a számára elérhető a társaság korszerű 4G alapú mobilinternet szolgáltatása. Egyre bővülő 4G-képes készülékkínálat és akciós okostelefonok Nagy léptekkel halad a Telekom mobil hálózatmodernizációja: 2013. július közepéig a társaság újabb megyeszékhelyeket, nagyvárosokat és településeket fedett le korszerű 4G/LTE hálózatával. Mostanra többek között Békéscsaba, Kaposvár, Nyíregyháza, [...]
Helme
2013.07.19.
Apple, Egyéb
1 711
A Magyar Telekom már 2013 március végén jelezte, hogy ez év végére változtatnak márkastuktúrájukon. A lakossági márkáit – tehát a T-Mobile és T-Home márkákat – egy az ügyfelek számára könnyebben megjegyezhető és ezáltal egységesebben kommunikálható T márkává egyesítik. A cél, hogy az ügyfelek egy márka alatt tudják elérni és intézni a vezetékes vagy mobiltelefonos, internetes [...]
KeleMan
2013.06.28.
Egyéb
2 505